Májusi témánk a gyerekek és az épített környezet bonyolult kapcsolata.
Május az Anyák napjával kezdődik, és a Gyereknappal zárul. Illő tehát, hogy májusban az OCTOGON online is a gyerekekNEK szóló, a gyerekekHEZ szóló építészekkel foglalkozzon, vagyis azzal, ami egy jól működő társadalom legfontosabb befektetése a jövőbe.
A mi kultúránkban egyre nagyobb szerepet játszik a tudatos nevelés, kiemelt figyelmet kapnak a gyerekek és a fiatalok. Jobban féltjük őket, többet akarunk adni nekik, ami azzal is jár, hogy kevésbé spontán a felnőtt társadalom viszonya a felnövekvő generációval. Könyvekből nevelünk és tudományos alapon tervezzük meg csemetéink fizikai környezetét. Nem független ez attól, hogy mi, felnőttek egyre kevésbé érezzük magunkat biztonságban a világban, és szeretnénk a gyerekeinket megkímélni attól, amitől mi magunk félünk vagy szenvedünk. Nem volt ez mindig így, és ahhoz, hogy ezt belássuk, nem is kell évszázadokat visszamennünk az időben, amikor még a gyerek pusztán kevésbé értékes, kifejletlen felnőttnek számított, és amint lehetett, munkára fogták.
A gyerek-kultusz a polgári társadalom mellékterméke, eleinte csak a kiváltságos, jobb módú rétegek engedhették meg maguknak, illetve gyermekeiknek a tervezetten boldog gyerekkort, aztán a szemlélet lassan áthatotta az egész társadalmat. Gyereknek lenni kiváltságos állapotot jelentett és jelent, még akkor is, ha sokáig szigorú kötelezettségek jártak vele, amit szigorú nevelőnők és házitanítók követeltek meg a gonddal berendezett gyerekszobák mélyén. A pszichológia tudományának fejlődésével aztán egyre jobban bekerült a köztudatba a korai évek élményeinek és tapasztalatainak fontossága a sikeres felnőtt élet szempontjából. Nem véletlenül érzik ma úgy sokan, hogy kicsit átestünk a hintaló túlsó oldalára, és sok szülő retteg attól, hogy egy rossz mondattal örökre szerencsétlenné teszi szeme fényét. Tudatosan igyekszünk megtervezni a környezetüket, elfoglaltságaikat, és paradox módon ez a tudatosság arra irányul, hogy ők maguk minél spontánabb módon élhessék meg a bennük rejlő, feltételezett szabad kreativitást.
Pedig a gyerekek ennél strapabíróbbak. Mi, ezelőtt ötven évvel még szabadon csatangoltunk a környéken, egyedül jártunk vásárolni a körúti boltokba, lány létünkre üres telkekre másztunk be a Vár tövében és legfőbb vágyunk a várfalba vájt barlang felderítése volt, de azt sajnos vasrács zárta. De huszonöt-éve még az én gyerekeim is egyedül jártak már alsóban is a suliba, igaz, ide a szomszéd utcákba. Mondjuk ez nálunk kifejezetten szempont volt, és nem bántam meg, sokkal élőbb volt a kapcsolatuk a közvetlen fizikai környezetükkel, mint azoké a szerencsétlen osztálytársaké, akiket autóval hordtak a város másik feléből.
A grund és a Füvészkert, a Múzeumkert világa már rég a múlté, ahogy a hozzájuk fűződő kalandok is, amik mind a felnőtté válás útját egyengették. Az önálló, felnőtt szerep kipróbálására egyre kevesebb egy mai gyerek lehetősége, ezt kompenzálandó szervezünk nekik olyan programokat, ahol a döntéshozatalt, a részvételt szimulálhatják, védett körülmények között. A mai fiatalság kollektív élményei mind szabályozott keretek, sokszor térben is zárt fizikai keretek között zajlanak, az oktatási intézmények falai között, kordonnal, kerítéssel védett játszótereken, vezetett tanösvényeken, kalandparkokban. Az építész annyit tehet, hogy ezeket a fizikai kereteket messzemenően a gyerekek igényei szerint igyekszik kialakítani, ehhez a pszichológia, a környezetpszichológia számtalan kutatási eredménye nyújt ma már segítséget.
Ugyanilyen fontos és felismert szerepe az építészetnek, hogy a fiatalok térrel kapcsolatos készségeit gyarapítsa. Egyrészt egyre elterjedtebb a részvételi tervezés, ma már – legalábbis elvi szinten – magától értetődő, hogy a használó közösség véleménye legalább annyit nyom a latban, mint az építészeti ideák. Márpedig a releváns laikus vélemény akkor lehet igazán segítség, ha megalapozott téri és vizuális tapasztalat áll mögötte. A kutatások pedig azt igazolták, hogy az építészet megismerése, a térrel, színnel, fénnyel kapcsolatos feladatok más készségeket is stimulálnak, és rajtuk keresztül olyan kompetenciák is fejleszthetők, amikről első pillanatban ezt nem is gondolnánk.
E hónap témái tehát változatosak lesznek, bemutatjuk az épített környezeti nevelés élvonalába tartozó magyar és nemzetközi törekvéseket, a CAN architects és a finn Arkki munkáját, az utóbbinak most alakul a magyar filiáléja, amiről szintén hírt adunk. Válogatunk tavaly indult sorozatunkból gyerekek városa témában, fordításaink és a régebbi OCTOGON lapszámokból válogatott közléseink is mind a gyerekeknek szóló építészetet igyekeznek fókuszba emelni.
Bemelegítésül pedig íme egy válogatás az OCTOGON online felületén megjelent oktatás-nevelési intézmények korszerű példáiból – hiába, hogy az iskola az a helye a városnak, amit a gyerekek talán a legkevésbé favorizálnak – az építész feladata éppen az, hogy ezen változtasson. A bemutatott példák mind erre törekszenek, változatos építészeti eszközökkel. Olvassátok, nézegessétek, tartsatok velünk májusban is!
A Felsőörsi Malomvölgyi Általános Iskola bővítése során Krizsán András építész a Balaton-felvidék hagyományos építészetét értelmezte újra.
A CAN Architects Bazalt Iskola névre hallgató szabadtéri tanterem projektje hiánypótló a magyar közoktatásban.
Az érdi Kós Károly Szakképző Iskola hetvenes évekbeli épületét kortárs bővítéssel újította meg a 3h Építésziroda.
KJT Építész Stúdió tervezésében megépült kőbányai Mocorgó óvoda rendkívül színvonalas példája a játékos, szerethető, mégis praktikus építészetnek.
Az Archikon nagy tapasztalattal bír oktatási-nevelési intézmények tervezésének terén, változatos korosztályok számára. Újlipótváros szívében, az egyik Palatinus-ház földszintjén kialakított játszóházukban mindezt összegzik.
A 2023-as Nemzetközi Építészkongresszus legélvezetesebb előadását a TEZUKA Architects-nek köszönhettük, akik a 21. század minden félelme ellenére bíznak a gyerekekben és ebben a szellemben építik rendhagyó szabadságfokkal bíró óvodáikat.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
