Önkormányzat több járdát is visszaad a gyalogosok számára

Józsefváros sűrűn lakott területein, így a Palotanegyedben is kiemelt probléma a szűk keresztmetszetű utcákon, járdán történő parkolás. A negyed számos utcájában jelenleg is érvényben van a kétoldali járdán két kerékkel történő parkolás, amivel az egyébként is keskeny járdák felülete még jobban leszűkül; a gyaloglóknak, a babakocsival, kerekesszékkel közlekedőknek súlyos problémákat okozva. Mindez ellentétes a KRESZ előírásával is, mely szerint járdán csak akkor szabad megállni, ha a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad. 

 

A palotanegyedi program keretében az Önkormányzat több járdát is visszaad a gyalogosok számára. A változtatások célja a gyaloglás és kerékpározás biztonságának és kényelmének javítása, a gépkocsi közlekedés sebességének lassítása és az utcák hangulatának javítása. A program augusztusban valósul meg.

 

 

Parkolóhely-csökkenéssel nem járó változtatás történik a Csepreghy utcában és a Nap utca Kisfaludy-Futó utcák közötti szakaszán. Kis mértékű a csökkenés a Múzeum utcában, illetve megszűnik az egyik oldali parkolósáv a Bródy Sándor, a Krúdy, a Nap, a Puskin és a Szentkirályi utcák egy-egy szakaszán. A Krúdy utca vonatkozó szakasza 2024 elejére teljesen megújul és kizöldül.

 

Forrás: Józsefvárosi Önkormányzat

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így újult meg a Hajós Alfréd sírja

Így újult meg a Hajós Alfréd sírja

Az első magyar olimpiai bajnok sírját a a Nemzeti Örökség Intézete újította fel.

Sétány épül a pesterzsébeti Duna-parton

Sétány épül a pesterzsébeti Duna-parton

Pesterzsébet legszebb része jelenleg csak rövid szakaszán járható,  azonban a tervek szerint jövőre 900 méter hosszan sétálható lesz a part.

Új, duplateraszos étterem a Kálvin téren

Új, duplateraszos étterem a Kálvin téren

Minőségi borokat és helyi ételspecialitásokat kínál a Winestone étterem.

Hirdetés