Játék és szabály

A Lauder Javne iskola bővítése a Budakeszi úton a TIBA Építész Stúdiótól – cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Palkó György
• Olvasási idő: …

A Budakeszi út forgalmában araszolva bőven van idő rácsodálkozni a Lauder iskola minden szempontból feltűnő épületére. Aki egyszer is látta, nem tud nem markáns véleményt megfogalmazni róla, legyen az lelkes, vagy épp lesújtó. Tervezője, Virág Csaba a tőle megszokott bátorsággal, és tőle talán szokatlan narratív szimbolikával formálta meg a világi zsidó oktatási intézményt. A posztmodern skatulyájába bátran begyömöszölhető rózsaszín geometrikus tereptárgy most színvilágában és formálásában merőben különböző, karakteresen kortárs, mégis a meglévővel határozott kontinuitást mutató kiegészítést kapott a TIBA Stúdió jóvoltából. Az együttes minden teoretikus eszmefuttatásnál ékesebben érvel amellett, hogy bármilyen forma helyénvaló és békésen megfér egymás mellett – akkor és csak akkor –, ha hiteles építészeti gondolat konzekvens kivetülése. 
 

Virág Csaba és Z. Halmágyi Judit 1996-os, formáival némileg szájbarágós, színével némileg hivalkodó épülete mellé illeszkedő kiegészítést alkotni eleve kihívás, ha az időközben eltelt évtizedek stílusváltozásait és a meredeken emelkedő terep jelentette nehézséget nem vesszük is figyelembe. Márpedig utóbbiak önmagukban is nehezítették a feladta megoldását. A helyszínre 2018-ban Z. Halmágyi Judit tervezett kézilabdacsarnokot, az építési engedélyt kapott tervet azonban a megrendelő végül nem kívánta megvalósítani, inkább az iskola szempontjából fontosabb, szerényebb költségvetésű, ám annál hasznosabb program mellett döntött. A bővítményre nem a tanulók létszámának növelése miatt volt szükség, az oktatás jellege követelt több termet, ahol korszerű módon folyhat a munka.

Az iskola eredeti alaprajzi kialakítása már eleve figyelembe vette a csoportmunkát, minden két tanterem között helyet kapott egy szoba, amit szabadon használhattak foglalkozásokra a tanárok és tanulók. A központi kupolával fedett aula két oldalán egy-egy azonos alaprajzú, centrális tömeg kapott helyet, egyikbe az általános iskola, a másikba a gimnázium került. A közlekedők eredetileg galériával nyíltak az aulába, ezek légterét azonban a gimnáziumi szárnyban idővel födémmel lezárták, hogy hasznos területet nyerjenek az újabb oktatási formák számára. A frontális, osztálytermi oktatással szemben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a csoportmunka, a projekteken közösen dolgozó diákok több szabad felhasználású teret igényeltek. Végül szükségessé vált a gimnázium tényleges bővítése, 6 tanteremmel, a hozzájuk kapcsolódó tanári helyiségekkel és vizesblokkal, illetve egy kisebb tornateremmel, amely szintén felzárkóztató, fejlesztő tevékenységnek fog elsősorban helyet adni. Az iskola eredeti nagy tornaterme az épület mögött helyezkedik el, és szintén az aulából közelíthető meg. A hegy felé elhelyezkedő tornaterem a terepviszonyokból adódóan magasabb padlószinttel épült, az aulából érkező közlekedőről még egy szintet fel kell menni az 1. használati szintig.

Az együttes magja térben és szimbolikusan is a kupolás aula. A térbeli centrális elrendezésre reflektál az épületek saját formavilága is: a kör, gömb, négyzetek, átlók határozzák meg az alaprajzi és homlokzati rendszert, ahogy az egy derék posztmodern alkotástól elvárható. Ezt fejeli meg a különös, lazacrózsaszín homlokzatfestés, amellyel az épület akkor is kitűnne a Budakeszi út villasorából, ha csupán egy egyszerű kocka lenne. 

A gimnázium két alsó évfolyamának elhelyezésére szolgáló, körülbelül 144 fő számára készülő, 6 db 22 fős tantermet, tornatermet, testnevelési szertárat, 12 fős öltözőket, plusz egy tanári szobát magában foglaló bővítés a gimnáziumi szárnyhoz csatlakozva, a hegy felé, félig a lejtőbe süllyesztve történt, közvetlen átjárással több szinten is a gimnáziumhoz, illetve a meglévő nagy tornateremhez. A terepviszonyok miatt a földszintnek nevezett tantermi szintről – amely a gimi felől, a második emeletről egy hídon át közelíthető meg – közvetlen kijárat nyílik a szabadba, az épületszárnyak közötti teraszosan kialakított kertbe, illetve a parkolókhoz. Nem fárasztjuk az olvasót a különféle szintek kapcsolatainak bonyolult mátrixával, a lényeg, hogy mindenhová mindenhonnan könnyedén el lehet jutni, az átlátások révén pedig vizuálisan is pásztázható az együttes. Átlátás egyedül a tantermek között nincs, ezek önálló magok, nagy, szabálytalanul elhelyezett, ám szigorúan négyzetes nyílásokkal a kert felé.

Ideje, hogy a funkcionális igények kialakításán túl a szellemi koncepcióról is szót ejtsünk. Hogyan lehet egy ennyire karakteres, korának és a maga által választott szimbolikának dedikált formákkal operáló épülethez úgy csatlakozni, hogy se jellegtelen, se túlzó, és még véletlenül sem az eredetit mímelő legyen a bővítmény?

Tibáék a tőlük elvárható elegáns nagyvonalúsággal oldották meg a feladatot. Olyan megoldást választottak, amely minden kétséget kizáróan a 21. század második évtizedének gondolkodásmódját tükrözi, alaprajzában szigorúan logikus, homlokzati megformálásában geometrikusan játékos, anyagaival és színével pedig az erdős környezethez és a kissé harsány eredeti épülethez is illeszkedik. Jó egyensúlyt teremtettek az új épületrészen belül a szabályos formák és a játékos kompozíció, a semleges homlokzatszín és a hangos színű nyílászárókeretek, a derékszögű tömegalakítás és a játékosan tördelt tetőzet hullámzása között. Az önállóságát a hídon át összekapcsolt telepítéssel is hangsúlyozó új szárny finom utalások révén elegyedik párbeszédbe domináns „Nagytestvérével”, hol az azonosságot, hol a kontraszthatást hívja segítségül. 

Az új szárny az iskola centrális rendszerével szemben a fa-struktúra szimbolikájával él: tágas, felülvilágítókkal otthonossá tett középfolyosóra fűzi fel a különböző méretű, különböző hajlásszögű tetőkkel lefedett tantermeket. A pavilonokként megfogalmazott tantermi egységek falevelekként függenek az ágon – a természeti kép nem véletlen, az erdő közelsége meghatározta a koncepció kialakítását. A használt anyagok is a természetességet erősítik; eredetileg a homlokzat a lépcsőház keretezéséhez hasonlóan fa burkolatot kapott volna, ezt azonban a jobb karbantarthatóság érdekében szürkés szálcement burkolatra változtatták.
 

A szín és az anyag hatásos kontrasztban áll a főépület homlokzatképzésével, amely nyilvánvalóan nem kívánt folytatást. A kapcsolatot az eredeti épület szellemiségével az ablakok szabályos, négyzetes formája és piros keretezése teremti meg, elhelyezésük azonban korunk ízlésének és gondolkodásának megfelelően szabálytalan, a használati igényekhez rugalmasan igazodik. Az alacsony parapetű nyílások párkányát ülőfelületként alakították ki. Az új épületrész tiszta szerkesztésű, átlátható rendszerű, ahol a semleges keretek között jól érvényesülnek az egyszerű építészeti gesztusok: a lapos hajlású tetők a termek fölött, a középfolyosó felülvilágítókkal megtört, változatosan hullámzó tetőzete, a lépcsőház hangsúlyos, fa keretezése. A rafináltan egyszerű tér ugyanígy jó hátteret ad az iskola szellemiségéhez és oktatási filozófiájához illeszkedő, általuk választott színes bútorzathoz. 

A TIBA Stúdió sikeresen oldotta meg a nem egyszerű feladatot: úgy sikerült karakteres épületet létrehozniuk a „hátsó kertben”, hogy az kezet nyújt a meglévő, szintén szuverén épületnek, és kettejük kézfogásából közösen vállalt, magas minőség születik. 

Megjelent az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) új lapszáma, amelyben sok egyéb mellett a Lauder Javne iskola (Király Zoltán / TIBA Építész Stúdió) által jegyzett bővítéséről, a szállodaként megújuló Drechsler-palotáról (Bánáti Béla / Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.), a debreceni Csokonai Színházról (Kovács Péter DLA / Archiko Kft., Tisza András / Tisza Építész Műterem Kft.) és a TEK új épületéről (Félix Zsolt DLA, Mudry Luca, Pálfy Máté, Varga Katalin / Építész Stúdió) is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

További képek és rajzok a galériában!