Ötvenhárom országból majd nyolcszáz alkotás versenyzik a legnívósabb téglaépítészeti kitüntetésért.

A Brick Award 2022 díj szakmai zsűrije kiválasztotta azt az 50 alkotást, amelyekből jövő júniusban jelölik ki a világ legjobbjainak tartott téglaépületeit és téglaépítészeti megoldásait. 

A döntőben ezúttal európai dominancia alakult ki, hiszen az 50 projektből 34 a kontinens építészeihez köthető, míg összesen 12 ázsiai alkotás szerepel a legjobbak között, latin-amerikai jelölésből pedig 4 versenyezhet tovább. A 2004-ben a Wienerberger AG által életre hívott, ám határozottan független zsűrizés mellett zajló Brick Award 

kiemelt és hangsúlyos célja, hogy felhívja a figyelmet és egyben elismerje világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásait. 

A kétévente meghirdetett, idén jubileumi, tizedik kiírásához érkezett díj rekordot döntött. Összesen 53 országból végül 789 alkotást nyújtottak be, ilyen nagyszámú nevezőre pedig korábban még soha nem volt példa. Mindez jól tükrözi, hogy a Brick Award mára a világ legnívósabb téglaépítészeti kitüntetésévé vált. 

„Rekordszámú nevezés mellett jól érzékelhető, hogy a pályaművek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az erőforrások hatékony felhasználására. Ez egyaránt vonatkozik a rendkívül innovatív építményekre és a helyi anyagokból és kézműves technikákkal, hagyományos módon építettekre is. A téglák fantáziadús felhasználása talán soha nem volt ilyen arányú, mint idén. Ez szinte játékos és nagyon emlékezetes terveket eredményezett" – hangsúlyozta Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is öt kategóriába – „Mintha otthon lennél” (Feeling it home), „Együtt élni” (Living together), „Megosztott terek” (Sharing public spaces), „Közös munka” (Working together) és „Eredeti ötletek” (Building outside of the box) – sorolták be az épületeket. Minden szekcióban hirdetnek majd győztest, amelyek közül 2022 júniusában Bécsben a nagydíjast is kiválasztják. 

A hazai építészet korábban már eredményesen szerepelt a Brick Awardon. A második, 2006-os kiíráson Cságoly Ferenc és Keller Ferenc munkája, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt álló lakó- és irodaépület nyerte el a zsűri fődíját. 

A ötven döntős projekt ITT tekinthető meg.
  
 

Még több fotóért katt a képgalériára!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ismét lehet pályázni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére

Ismét lehet pályázni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére

A pályamunkákat április 8-ig lehet benyújtani a zsűri számára.     

Megvannak az idei Brick Award díj nyertesei

Megvannak az idei Brick Award díj nyertesei

A verseny fődíját a Sziléziai Egyetem Rádió- és Televíziós Karának épülete nyerte, amely olyan, mint a sziléziai szénbányászok egykori lakásai.

Új építészeti díj talált gazdára

Új építészeti díj talált gazdára

A 75 éves Középülettervezési Tanszék jubilemi kiállításán először adták a Weichinger Károly díjat.

Hirdetés