„A fény, elsősorban a nappali világosság, a legfontosabb anyaga az építészetnek.”
Juha Leiviskä világhírű finn építész idén novemberben, 87 éves korában hunyt el. Nagy hatású építészeti és szellemi örökséget hagyott maga után, amelyben kiemelt szerepet kap a fény. 2015 tavaszán a MOME díszdoktorává avatta, ekkor készített Szekvenciák címmel interjút Uhl Gabriella a Budapestre látogató mesterrel az OCTOGON magazin 120-as (2015/4-es) lapszámába.
Készülve az interjúra, megragadott egy mondata: „Az építészet közelebb van a zenéhez, mint a művészethez.” Kifejtené ezt a gondolatát bővebben?
Amikor Stockholmban tartottam előadást, akkor azt találtam mondani, hogy az építészet egyáltalán nem része a vizuális művészetnek. Ha ezt végiggondolom újra, akkor már nem egészen így gondolom, de hogy visszatérjek a kérdés zenére vonatkozó részére is, azt kell mondanom, hogy ahogy az építészetet és a zenét érzékeljük, befogadjuk, az a folyamat nagyon hasonló egymáshoz. És ehhez képest a képzőművészetet másként észleljük.
Ahogy egyik helyről a másikra eljutunk, ahogy a térben bolyongunk, ugyanúgy jutunk el a zenében is az egyik hangtól a másikig, egyik hangulatból a másikba. A zenei kapcsolatok nagyon közel állnak azokhoz a térbeli kapcsolatokhoz, amit az építészet megteremt. Az épület nem egyszerűen egy vizuális tárgy, hanem jóval több annál.
Építészi módszerét gyakorta össze is hasonlították a zenei komponálással, elsősorban az ismétlést és a variációkat, mint szerkesztési elvet emelve ki. Mit gondol kreativitásának eredete zenei, vagy inkább intellektuális, esetleg matematikai alapokon nyugszik?
Mint részben említettem már, a muzsikának és az építészetnek az idő és a mozgás az alapja, mindkettőt folyamatként érzékeljük, szekvenciaként, szekvenciánként. Minden térrész hatást gyakorol az előző és az utána következő elemre. Átmenet, kapcsolat, hangnemváltás (moduláció), a környezettel való együttműködés elengedhetetlen tényezők. A térben és az időben megnyilvánuló folyamatosságot ugyanúgy fent kell tartani, mint a történelem és a hagyomány továbbélését. De hogy a kérdésére konkrétan válaszoljak, a művészet minden formája független, mindegyiknek megvan a maga kiindulási pontja, az enyém mindenképpen építészeti.
Még maradjunk a muzsikánál. Kik a kedvenc zeneszerzői? Kikre gondol először, ha a zene és az építészet közötti szoros kapcsolatot szeretné jellemezni?
Ha az előbb említett mozgássorból, szekvencia-gondolatból indulok ki, akkor Schubertet emelném ki, mint aki legjobban érzékelteti a zenei és építészeti építkezés közötti szoros kapcsolódást. De szeretem Bachot és Mozartot, Haydnt is. Vagy a kortárs finn - elsősorban operaszerző - Kaija Saariaho is nagyon közel áll hozzám.
Nemcsak a barokk zene áll önhöz közel, hanem a barokk stílus és építészet is.
A kései barokk stílus (nevezik rokokónak is) nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy a 18. század a kiindulópontja az európai modernizmusnak és a skandinávnak is, amelyből táplálkozik a munkásságom. Nem a nagyléptékű alkotásai, hanem azok az intim terek, amelyeket vidéken, a falusi, kisvárosi környezetben megteremtett. Ezek a mesterdarabok, sokkal érzékenyebbek és erőteljesebbek, mint azok az ismert épületei, amelyek Párizsban vagy Rómában ebben a stílusban készültek. Elsősorban a belső tereire gondolok ezeknek az épületeknek, amelyek a fényből, fénytől inspirálódnak. Olyan csodálatos reflexiókat tudtak megalkotni, amely mindig elbűvöl. A fény az az eszköz, mondhatjuk „zeneszerszám”, amellyel ezek a vidéki templomokat építő mesterek csodálatosan tudtak játszani.
A fény rendkívül fontos szerepet játszik a munkásságában, nem véletlenül a „fény mesterének” is nevezik, miért?
A fény, elsősorban a nappali világosság, a legfontosabb anyaga az építészetnek: fény és árnyék nélkül nincs architektúra. A fény eszköz a kezemben, például fényhatásokkal el lehet érni, meg lehet mutatni, hogy éppen most egy szakrális helyre lép be az ember. Szóval a fény egyszerre eszközöm a munkámban, és a szenvedélyem is. A fény utáni vágyódásom a fény hiányából is fakad, hiszen hazámban, Finnországban kevés a fény, az őszi és téli hónapok nagyon sötétek, ezért is kell kihasználni és irányítani a fényt, hogy a kevésből a legtöbbet kihozzuk, kihasználjuk. Ehhez használom a visszaverődéseket és a tükröződéseket, amely effekteket elsősorban a rokokó vidéki templomokban tanultam meg.
Church of the Good Shepherd, Helsinki, 1997–2002;
A fény-szenvedélye miatt kezdett lámpákat tervezni?
Nem, nem ezért. Praktikus oka volt. Amikor a régi fatemplomokat restauráltam, kevés használható lámpát találtam, ezért foglalkoztam a tervezésükkel. S utána kezdtem el a többi általam tervezett épületekbe is saját lámpákat kigondolni.
  |
Hogyan viszonyul építészete a finn tájhoz, tradícióhoz, a gyökerekhez?
Az építészetnek a környezetből kell kinőnie és szilárd alapokon kell állnia, ragaszkodva gyökereihez. Bár a finn történelmet és magát Finnországot fiatal képződménynek tartják és kissé szegényesnek, sem nem fiatal, sem nem szegényes. Az eredeti, elbűvölő épített környezetet és kulturtájat már lerombolták Finnországban is, s csak darabjaiban látható, illetve múzeumokban található meg. A fatemplomok eltűntek, s helyettük pszeudo-gótikus téglatemplomokat emeltek. Már csak emlékezetünkben őrizzük az eredeti tájat, és ebből inspirálódunk. Ebből a tradícióból a legfontosabb számomra az emberi mérték, lépték.
Képtelen lennék például felhőkarcolókat tervezni. Szülőföldem környezete nagyon meghatározta munkásságomat.
A régi tradicionális építészet az egész világon lépték kérdése, és az, hogy hogyan viszonyul a tájhoz, nem elmerül benne, hanem aktív dialógust folytat a közvetlen környezettel, ez talán a legfontosabb, amit megtanít a hagyomány számunkra, és máig ez inspirálja az építészetet. Ha külföldre látogattam, ami ritkán történt, nem elsősorban a kortárs építészetet tanulmányoztam, erre nem volt időm, hanem a régi miliőt, épületeket, enteriőröket kerestem, és egész munkásságomat meghatározták és inspirálták ezek a történeti hagyományból származó ritka élmények. Ezért mondhatom - mielőtt megkérdezné, - hogy a kedvenc építészem Dominikus Zimmermann, 18. századi német építész (bár kevesen ismerik szűkebb hazájában, Bajorországban), noha közvetlenül a skandináv építészeti hagyományban állok. Néhány sztárépítész úgy gondolja, hogy szakítani kell a tradícióval, s csak így lehet teljesen újat alkotni. Én viszont úgy vélem, hogy a továbblépéshez, és fejlődéshez elengedhetetlen a szoros és erős kapcsolat a múlttal.
A fény nemcsak megvilágosít, hanem átláthatóvá is tesz dolgokat. Érvényesült-e ez a gondolat például a Svéd társadalomtudományi fakultás (Swedish School for SocialSciences, Helsinki University – UG.) épületének tervezésekor?
Talán igen. Mindenesetre arra törekedtem, hogy a tér átlátható legyen, és mindenhonnan a központi közösségi térre lehessen látni, és az iskolaépület egésze is átlátható legyen. A tantermek is üvegfalat kaptak, de természetesen az elszeparálódás is megoldható, hogy ne zavarja az elmélyült munkát. De a tudománynak elsősorban a világosságon kell alapulnia, s ezt is ki akartam fejteni a térszerkezettel. Ezenkívül, egyfajta folyamatos kommunikáció kialakítása volt a célom, amely szintén sajátja a társadalomtudománynak.
A diákok szerették, szeretik ezt a megoldást?
Azt hiszem igen. Könnyen értelmezhető a tér vizuálisan, és könnyen egymásra találnak az épületben az emberek.
Swedish School of Social Science, University of Helsinki, 2003–2010
Elsősorban templomépítészetéről ismert. Legtöbbet idézet temploma, a Myyrmäki, Vantaaban (1984). Hogyan alakult ez?
A legtöbb templomot megrendelésre terveztem, illetve pályázaton nyertem. Nem kötődtem a szakrális terekhez, inkább az inspirált, hogy olyan helyet teremtsek, ahol az emberek jól érzik magukat, boldogok, mosolyognak. Nem mondanám magam vallásos embernek, nem vagyok hívő a szó szoros értelmében, de azonnal megérzem a helyek különleges sugárzását. Ez talán a legjobban a Betlehembe tervezett házban nyilvánult meg (Dar al-Kalima Academy, kulturális központ, Betlehem 1998-2003 - UG.). Az első pillanattól kezdve muszlim részről is erős szimpátiát éreztem a munkám iránt, ami nem volt egyszerű az adott politikai viszonyok között.
Érdekes, hogy ezt mondja, mivel a finn környezet és a betlehemi igen távol van egymástól.
Valóban, de közel van ahhoz a falusi mediterrán környezethez, amelyet tanulmányoztam, s amely közel áll hozzám: a szűk utcák, a kicsiny terek, amely nagyon emberi léptékű.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
