A Pasaréti ferences közösségi ház a SAGRA architects-től.
A „nagy elődre”, az 1930-as évekbeli hazai modern építészet egyik legjelentősebb művére, a pasaréti ferences rendház Páduai Szent Antal-templomára reagál a vele szemközt napokban átadott pasaréti ferences közösségi ház, melynek tervezői, Sajtos Gábor (SAGRA architects) az illeszkedés sokrétű kérdéskörével találták szembe magukat. Cikkünk az OCTOGON 169-es (2021/5-ös) lapszámából.
Illeszkedés: a fogalom, amely az elmúlt száz év egyik legbonyolultabb építészeti dilemmájának középpontjában állt. Nem véletlenül, hiszen az önmagát drasztikus építészettörténeti cezúraként értelmező (valójában számos elemében és változatában mégiscsak a múltba szövődő), s mindig progresszivitásra, aktualitásra törekvő (ám sokszor mégis saját kritériumaiba belemerevedő) modernista építészet alapelvei minduntalan bonyolították a tervezők dolgát, ha a megbízó (vagy akár maga az építész) az építési helyszín szűkebb-tágabb kontextusának építészeti kultúrájára, történeti örökségére érzékenyen reagáló, netán az adott helyhez kötődő szimbolikus tartalommal, kulturális utalásokkal telített házakra vágyott.
Bár az 1950-1960-as évek reform-modernistái, majd a posztmodern építészet, s végül a regionalista tervezéselméleti áramlatok az építészeti gondolkodás fókuszába állították a lokális sajátosságokhoz való kapcsolódás és a technikai újdonságok szintézisének kérdését, s fokozatosan feloldották az „őszinte funkcionalitás” és „szerkezeti tisztaság” dogmatikus értelmezéseit, helyet adva a különféle építészeti idézeteknek, reflexióknak is, a helyzet mégsem lett sokkal könnyebb.
Évtizedeken át tartó vita indult arról, hogy mit jelent a helyi a globalizált világban, hogy miként lehet kínos populizmus nélkül is lokalitást teremteni. A válaszok éppen úgy borotvaélen táncoltak a hízelgő múltba révedés és a szakmai hitelesség megőrzése között, mint korábban.
Elég néhány pillantást vetnünk e cikk illusztrációira, hogy azonnal világossá váljon: a pasaréti ferences közösségi ház tervezői, Sajtos Gábor és munkatársai is az illeszkedés e sokrétű kérdéskörével találták szembe magukat. Bár munkájuk egyértelmű választ ad, mégis számos elgondolkodtató részlet arra ösztönöz, hogy az összképet elemeire bontva elemezzük. Egy olyan meredeken lejtő, keskeny telekre kellett elhelyezniük az épületet, melynek utcai frontjával szemben ott áll – emblematikus oldaltornyával éppen a bejárat tengelyét kijelölve – az 1930-as évekbeli hazai modern építészet egyik legjelentősebb műve, a pasaréti ferences rendház Páduai Szent Antal-temploma, közvetlenül mellette pedig ott öleli át félkörívben a Pasaréti tér nyugati oldalát a templommal egységes építészeti kompozíciót alkotó buszpályaudvar. Az, hogy a tervezők Rimanóczy Gyula e rendkívül erőteljes hatású, s a tér egész környezetének emlékezetes karaktert adó (sőt, Pasarét jelképévé rögzült) kompozíciójára a lehető legárnyaltabban igyekeztek reflektálni, már pusztán a megbízás jellege és koncepciója szempontjából is teljesen természetes attitűd. Az épület ugyanis a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rend-tartomány plébániai lelkipásztori központjaként létesült, s mint ilyen, a rendházban, a plébánián és a templomban zajló közösségi élettel szervesen összekapcsolódó kulturális és hitéleti funkciókat lát el. Az utca vonalára merőlegesen elhelyezkedő – s ezzel a Pasaréti út szomszédos épületeinek beépítési mintázatát követő –, hasábformájú épület legalsó (jóval az utcaszint alatt elhelyezkedő) szintjén nagy rendezvényterem, a középsőn (vagyis az utcaszinten) kápolna és tornaterem, a felsőn tantermek és irodák találhatók, a hozzájuk kapcsolódó előcsarnokokkal, közlekedő- és kiszolgálóterekkel, lépcsőházzal.
A „nagy elődre” reflektáló formai megoldások természetesen az épület főnézetében – vagyis a Pasaréti tér felől érkező látogató számára azonnal teljes egészében feltáruló délkeleti oldalhomlokzat, és az utcára néző főbejárati front látványában – a legszembetűnőbbek. A templom egyik vezérmotívumát, a főbejárati előcsarnok hármas ívezetének és ablakrácsozatának „kettősét” idézi az oldalhomlokzat nyúlánk árkádsora, mely a kápolnaszint betonrácsozatokkal takart ablakai, illetve a teljes hosszában üvegfallal megnyíló nagyterem előtt vonul végig. Az épület árkádos tagolású, tiszta hasábja a templom konfigurációjára emlékeztet, mint ahogy Rimanóczy munkájához igazodik a szinte minden falfelületet beburkoló vakolat textúrája és színe is.
Az árkádsor természetesen nem pusztán az illeszkedést szolgáló formai elem: bensőséges hangulatú átmeneti térként köti össze a telek mélyén elhelyezkedő kertet a főbejárat előtti utcaszakasszal, illetve a templomot körbefogó városi „térfolyammal”, s egyúttal azt is biztosítja, hogy a nagyterem az utcáról, illetve az alsó kertből közvetlenül is elérhető legyen. A tömegformát szintén ugyanolyan mértékben indokolták a funkcionális szempontok, mint a reflektív tervezői gondolkodás, hiszen a hasábforma a jobbára hosszanti helyiségeket igénylő funkciókból és a telek térarányaiból következett.
Mielőtt úgy éreznénk, hogy mindez túlságosan direkt módon, valamiféle szakmai elfogódottságot tükrözve követi a templom formavilágát, feltűnnek olyan markáns részek is, melyek egyértelműen más, sajátos karaktert adnak az épületnek.
Itt van mindjárt a szélesen kitárulkozó főbejárati előtér struktúrája. A rézsutos homlokzati fal révén a tér jobboldalt hegyesszögben elkeskenyedik, bezárul és elsötétül, de a magasban nagy körablak töri át, éles fénypászmát engedve át magán. Minden részletében ellentétes ezzel a baloldali térrész, mely szabadon felnyílva és kiszélesedve közvetlen átlátást enged az árkádsor – ebből a nézetből egészen monumentálisnak ható – köríveire. Ahogy az előtér tere átáramlik az árkádsor terébe, úgy az árkádsor szerkezete is az előtér szerves részévé válik: az árkádsort lefedő betonlemez és az utca felőli első pillér a bejárat egyfajta „keretévé” alakul át. Ez az expresszív, egyszersmind montázsszerű, kötetlen, de a belső tér (a bejárat után következő fogadótér és kápolna) hangulati előkészítését is szolgáló, „emelkedett” térkompozíció merőben eltér Rimanóczy templomának formai sajátosságaitól és térrendszerétől, mely sokkal inkább a szabályos, derékszögű és köríves geometriai formák töretlenségén, az egyes homlokzati, szerkezeti és funkcionális egységek világos elhatárolásán alapul. Miközben tehát a formai motívumok és részletek tekintetében a tervezők annak a Rimanóczy-féle modernizmus-változatnak adóztak, mely az olasz Novecento klasszicizáló építészetének hatására archaizáló köríves lezárásokat és dekoratív ablakszerkezetek alkalmaz, addig a komponálásmód és a konfiguráció tekintetében már egészen más preferenciák vezették gondolataikat. Ugyanez ismerhető fel a hátsó kerti homlokzat esetében is. A nagyterem üvegfala, a középső szint rácsozata és a közöttük húzódó fehér parapetsáv átfordul a sarkon és „beleúszik” a hátsó homlokzat zárt, tagolatlan síkjába – egyfajta absztrakt kompozíciót alkotva.
  |
A belső terek következetesen folytatják a külső összkép e sajátos kettősségét, a kapcsolat és elkülönülés e dinamikus játékát.
A legfontosabb helyiségek közös eleme a födémek takarás nélkül megmutatkozó vasbetongerendázata, mely ismét úgy utal a templom bordázott mennyezetére, hogy közben mindenütt gyakorlati szerepe is van. A rendezvényteremben és az oktatási helyiségben a gerendaközök a terek szükség szerinti felosztását szolgáló tolófalak sínjeit, valamint a világító-, szellőző- és audiovizuális rendszer szerelvényeit foglalják magukba.
A legösszetettebb belsőépítészeti kompozíció a kápolnában valósult meg. A teljesen zárt térbe csak az oltárfal kétrétegű betonrácsozatán át jut be némi derengő fény, melyet a mattított és színezett üvegelemek még szűrtebbé és elvontabbá, a szakralitás világához illeszkedővé tesznek. A természetes fényt rendkívül szofisztikált rendszerű rejtett világítás egészíti ki: a gerendaközök sötétjéből csillagokként felbukkanó fénypontoktól a szinte napsütésszerűen élénk világításig terjed a skála. A természeti asszociáció nem véletlen: a kápolna falainak és berendezési tárgyainak zöldes-barnás árnyalatai, az üvegelemek kékjei és sárgái mind Szent Ferenc természetszerető életét idézik. A kápolna barlangszerű tere lényegében épület az épületben – szerkezeti és alaprajzi értelemben is.
  |
A kápolnát U alakban övezi a főbejárati fogadótér és a belőle kiinduló közlekedőtér, mely egyfelől a hátsó épületrészben elhelyezkedő tornateremhez vezet, másfelől ruhatárként szolgál. Ez a téregyüttes szintén rácsozatos ablakokon át kap többszörösen megtörő, puha fényt, s ekképp a kápolna intim hangulatú előcsarnokaként, átmeneti tereként is szolgál. Világosan látható, hogy bár a tervezők a legkevésbé sem rettentek meg attól, hogy közvetlen formai idézetekkel dolgozzanak, s azokat szabadon alakítsák is, az a teljes mértékben autonóm komponálásmód, mellyel épületüket egységbe szervezték, mindig távol tartotta őket a kényszeredetten aktualizált, „maivá” higított múltbarévedéstől. A „templomidézetek” csak idézetek maradnak, s új minőségbe rendeződnek.
Tervezés: 2019–2020 Kivitelezés: 2020–2021 Bruttó alapterület: 1200 m2
Generáltervező (építészet, belsőépítészet): SAGRA Építész Kft.
Építész vezető tervező: Sajtos Gábor DLA
Építész munkatársak: Sajtos-Grand Gabriella, Takács László, Virág Péter, Bálint Anna, Pintér Sára, Jarger Zsolt, Páll András
Szobrászművész: Mátyássy László
Grafikus: Nádler László
Építtető: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
