Összegyűjtöttünk tíz, számunkra fontos épületet az idei évből.

Kis kápolnák, erdő mélyi lombházak, a fa kiemelt használata, kősziklákat idéző családiház, érzékeny empátiával felújított műemlék - többek között ezek voltak idén azok az épületek, építmények, melyek elkészültére, meglétére többször is rácsodálkoztunk. Ez most egy szubjektív szerkesztőségi írás, melyből készülhetne több tízes lista is, jobban kategorizálva, még több remek épülettel, mert az idei év is jobbnál jobb házakban bővelkedik. 

 

Hubertus kápolna

Erdő szélen, kinn a réten, legelésző lovak között, bárányfelhők alatt áll a Tátrai Ádám, Stein Júlia és Köninger Szilárd tervezte Hubertus kápolna, ami igazából egy szépen szerkesztett költemény is lehetne. Sőt, az is: építészeti eszközökkel megformált lírával állunk szemben. Közben az egyszerre szakrális, egyszerre profán térben - mert ez menedék és találkozási pont is - felsejlik a népi építészet ősi ereje és minden a maga valóságában mutatkozik meg. 



Bővebben az OCTOGON 2018/1 141. számában olvashat az épületről.

 

Kápolna Csákberényben

A poetikus, eszményi, kicsi, mégis mély gondolatisággal ellátott építményekben elég jók voltunk idén - példa a fenti Hubertus kápolna, a gyergyócsomafalvi Kőzúgó híd, egy körkápolna az erdő közepén vagy éppenséggel egy acélkápolna kint a pusztában. A M Á S (Mészáros Orsolya, Gulyás Bálint) építészek által tervezett és felépített fémlemezekből álló építmény a középkori templomok apszisát idézi, míg az anyagválasztás a kortárs építészet nyelvéhez igazodik. Vékony acélbordáival jelként áll a fűben. 

 

Noszvaji lombházak 

Csend, lomb, hűvös árnyék illata. A fán a levelek megrezzennek, állatneszek, egy egészen másik dimenzió. Szeretetre méltó feladat egy idilli erdei környezetbe kisebb üdülőházakat rejteni. Fábián Gábor és az ARKT Építész Stúdió erre vállalkozott Noszvajon, ahol a helyi környezethez legjobban igazodó, egyszerű, minimalista egységeket terveztek. A legnagyobb hangsúly a házak illeszkedésén volt: formailag, anyaghasználatban idomuljanak az erdőhöz.

 

Családi ház Csömörön 

Tömör és zárt épületet terveztek az AU Műhely építészei, amely zsalukövekkel borított homlokzata elrejti a fiatal család világát az utca, az idegenek elől. De amint átlépünk a kapun, a népi építészet logikus térszervezésével, a klasszikus építészeti formával, a reneszánsz palazzók árkádjaival találjuk szembe magunkat. Az épület maga egy kapu, két világ közötti mozgást enged meg, az ember privát létezése, a saját külön univerzuma és a közösségi, társas élet, a külvilág között. Ajtó, amin minden ember belép nap, mint nap. 

 

Melinda úti családi ház

Esztétikum, természetközeli, átgondolt és mindeközben a minőségi lakhatás tereit biztosítja az FBIS Architects tervezte hármas villa. Ahogy a Széchenyi-hegyen sétálunk, legördülő kőtömbökként jelenik meg előttünk ez a ház, mely így akár a hegyoldal, a természet részét is képezhetné. Illeszkedik a tájba - ha egy sokat használt szókapcsolattal szeretnénk élni -, de nem csak az illeszkedés emeli ezt az épületet az idei kedvenceink közé. Az építészek itt rámutattak arra, hogyan lehet a természet és az épített környezet egymással szoros kapcsolatban és hogyan lehet megteremteni az együttélés, különélés jó arányainak építészeti hátterét.

Bővebben az OCTOGON 2018/3 143. számában olvashat az épületről.

 

Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány központja 

Az idei év egyik fontos története, hogy az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány saját központot kapott, köszönhetően az Archikon csapatának. A tervezők újraszínezték az Üllői úton található egykori Medikus Kávéház tereit, amely pasztell árnyalataival Wes Anderson világába repít mindenkit. Van itt minden, ami a jó közérzethez kell: karibi alapszín, téglavörös fotelek, pink párnák és persze növények. Sőt, a megvalósulás során néhány üvegburáért egészen egy táti garázsig mentek az építészek.

 

Millenáris Startup Campus

A régmúltat idéző telefonfülkék, üvegkalitkák, színes, a térben lebegő konténer tárgyalók és persze hatalmas coworking tér - ez mind azokra vár, akik a Millenáris Startup Campusán szeretnék eltölteni hétköznapjaik nagy részét. Ez mind szép és jó - gondolhatnánk, láttunk már hasonló, az Y-generációt megfogó irodát az elmúlt években, de mi az, amiért ez mégis kiemelkedik a sorból? Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a dolgozók szépen berendezett, designos tereket kapnak, hanem egy olyan helyet, ahol az innovációval, technológiával foglalkozó szakemberek, startupok együtt vannak, közösségben és közösen alkothatnak, szellemi műhelyt létrehozva, a TSPC Mérnökiroda pedig ehhez biztosította a koncepciót. 

 

Budai városháza műemléki rekonstrukciója, korszerűsítése és bővítése

Már évek óta üresen állt a régi városháza, amikor a Magyar Nemzeti Bank újonnan létrehozott alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae megvásárolta. Felújítására rögvest, még 2014 őszén meghívásos tervpályázatot hirdettek, ahol a tervek közül a leginkább visszafogottabb, a Hetedik Műterem elképzelése valósulhatott meg. Szabó Levente, a műterem vezetője, a helyszínt kutató régészekkel, szakemberekkel és a műemlékfelügyelővel egyeztetve döntötte el, hogyan viszonyul a feltárt értékekhez: tiszteletben tartja a ház történetiségét.

 

Graphisoft fogadóépület

Az idén 20 éves Graphisoft Park mára a kortárs építészet egyik hazai skanzenje. Az egykori Óbudai Gázgyár területén már építészeti korrétegek is érzékelhetők: téglaarchitektúrák, skandinávos uralom, majd jöttek a másfajta irodák és másfajta információtechnológiai, illetve biotechnológiai cégszékházak. Egy idő után a Park parkjellege is megváltozott: már nem az egyetemi campusok, hanem az irodaparkok képét mutatta a látogatónak Sőt, a Sugár Péterék tervezte új fogadóépület megjelenésében már szakít a téglaépítészet hagyományával, helyette pillérváz, transzparencia, mintázott üvegfalak és könnyedség jellemzi.  

 

Újpesti Piac és Up rendezvénytér

Újpest központja, legfontosabb közösségi tere a Szent István tér, melynek jelentős részét elfoglalta az 1970-es években létesült piac. A hely az elmúlt években a káosz képével inkább elriasztotta a lakosokat, mintsem vonzotta volna. A tér rendezésével egyértelművé vált, hogy a piac helyzete is megoldásért kiált. Az új épület létrejöttét a Firka Építész Stúdió csapatának köszönheti, akik csavartak egyet a történeten és a klasszikus piac vagy éppen vásárcsarnok helyett egy vegyes funkciójú komplexumot terveztek. Vagyis: a lelkes piacrajárók a hétvégi bevásárlás előtt/közben/után kultúrprogramokat, koncerteket, vagy akár operát is megnézhetnek itt. És ezt az épületet úgy tűnik nemcsak mi szeretjük, hiszen nemzetközi szinten felfigyeltek rá: bekerült a Mies van der Rohe-díj jelöltjei közé

 

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

WELL Health & Safety minősítést kapott a Skanska HQ

WELL Health & Safety minősítést kapott a Skanska HQ

Különös hangsúly az irodai felhasználók jóllétére, a funkcionalitásra és a zöld környezetre.

A rend ritmusa
  • 2022-04-05 11:00
  • Deco

A rend ritmusa

Családi ház Remetehegyen a Molinter Studio tervezésében.

Mesélő utcák a Naphegyen

Mesélő utcák a Naphegyen

Fotópárokon a történelemmel átitatott, mesélő utcák – így változott meg a Naphegy és környéke

Hirdetés