Dél felé a Duna mentén két keréken, fel a Várba, a teherelosztó hűlt helyéhez két lábon...

A Kék megszokott városi sétái augusztusban Budapest olyan területeire vezetnek, amelyek finoman szólva megosztják a közvéleményt, és az építész szakmában is vitákat kavartak.

A jövő délen épül // kerékpáros túra //

Augusztus 6., péntek, 18 óra

A Belvárostól délre, közvetlenül a Duna mellett, az elmúlt évtizedben jó néhány érdekes épület valósult meg. A 2020-as években még délebbre, két teljesen új városrész van születőben a víz mentén. A Duna menti bringás túránk során Budapest jövőjébe kapunk betekintést, megnézzük az aktuális építkezéseket és ezek kapcsán megvitatjuk a várostervezés kihívásait.

Sétavezető: Arne Hübner, építész. A Guiding Architects nemzetközi szervezet budapesti sétavezetője, a 2014-ben megjelent Építészeti kalauz Budapest egyik szerzője

A programra itt lehet regisztrálni.

 

Városi Séták x Othernity: Teherelosztó 2.0 – Újépítés és újjáépítés a Várban

A Teherelosztó nincs többé: épületét a közelmúltban elbontották. A séta során ezért a Teherelosztó esetéből kiindulva megismerkedhetünk a budavári örökségvédelem kiemelt példáival és különféle mintáival: rövid sétánkon látni fogjuk a különféle korszakok eltérő hozzáállásait, de az is kiderül, hogy azért maradt még Virág Csaba-épület a Várban!Augusztus 15., vasárnap, 16 óra

Sétavezető: Kovács Dániel művészettörténész, kurátor, a 2021-es Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának egyik kurátora, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ muzeológus munkatársa.

A program regisztráció után látogatható

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Százéves házak és gyereképítészek a Bartókon

Százéves házak és gyereképítészek a Bartókon

Archikids VárosÁlmodók és Budapest100 különkiadás a Budapesti Őszi Fesztivál-Ablak a Bartókra keretében.

Budapest, ahogy Kádár elvtárs látta

Budapest, ahogy Kádár elvtárs látta

A KÉK városi sétája a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaival.

Barcelona főépítésze a Kisdiófa Közösségi Kertben

Barcelona főépítésze a Kisdiófa Közösségi Kertben

Xavier Matilla szeptember 4-én a katalán városban zajló, immár világhírű innovatív városfejlesztési gyakorlatról tart előadást 

Hirdetés