Az építész nagy utat járt be a posztmoderntől a fa építészetét megalapozó shakkei filozófiáig.
Ha a japán hagyományok életre keltéséről, és azok 21. századi interpretációjáról beszélünk az építészetben, akkor Kengo Kuma az elsők közt jut az eszünkbe. Kuma, akit bár sztárépítészként aposztrofálnak, egyáltalán nem az a típus, aki vágyik a rivaldafénybe, szerény, és adott esetben kellően önkritikus is. Munkásságára nagy hatást gyakorolt a shakkei irányzat, amely éles választóvonalat jelentett az épületeiben is. Az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb építészének portréja.
„Meg akarom találni az egyensúlyt a forma és az anyag között: az épület formájának a lehető legfinomabbnak kell lennie, mert akkor az anyag karaktere is felfedheti magát. Ha megvan ez az egyensúly, akkor az épület gyönyörű lesz” – így foglalta össze építészeti hitvallását Kuma.
Kuma 1954-ben beleszületett az építészetbe, hiszen apja szintén építész volt, aki ráadásul nagyon szerette a modern épületeket, így Kuma már gyerekkorában tisztában volt Kisho Kurokawa vagy éppen Kunio Maekawa alkotásaival. Kuma azonban nem az ő épületeikben találta meg önmagát, Kenzo Tange volt az, aki különösen lenyűgözte, méghozzá azért, mert Tange jól keverte a japán hagyományokat a rendelkezésre álló technológiával. Egy interjúban elmondta, hogy a kagylószerkezeteiről ismert, az építészeti metabolizmust létrehozó Tange épületei nagy szerepet játszottak abban, hogy végül építész lett, a mesterének tartja, hatása pedig különösen a későbbi munkáiban érhető tetten.
1990-ben alapította meg saját irodáját, a Kengo Kuma and Associates-t. Kuma híres arról, hogy játékosan használja a fa elemeket az épületeiben, elég, ha csak a Yusuhara múzeumra, vagy akár az első ausztrál alkotására, a The Exchange épületére gondolunk. A 2020-as Tokiói Olimpiai Játékok stadionját is ő tervezte, méghozzá olyan fát használt hozzá, amelyeket a 2011-ben végigsöpört földrengés és szökőár sújtotta területekről szerzett be. Növények és fák fedik a külső falakat alkotó teraszokat. Ez a fajta megközelítés nagyon távol áll attól a betonstadiontól, amelyet elődje és példaképe, Kenzo Tange tervezett az 1964-es, szintén Tokióban rendezett Olimpiai Játékokra. Kuma erre azt mondta, hogy meghajol Tange munkássága előtt, mert megmutatta a beton és az acél erejét, de új idők jönnek új igényekkel, új szemlélettel és új technológiával.
Az építész szerint a beton és az acél korszakának vége van, a 21. század épületeinek fő alapanyaga a fa lesz.
Kengo Kuma nem az az arrogáns sztártípus, sőt talán túlzottan is önkritikus, amennyiben többször is meghasonlott önmagával. Most már a fa építészeként tartják számon, azonban ez nem volt mindig így. Az 1991-ben épített, a különféle építészeti stílusok keverésével operáló, posztmodern M2 Building kapcsán például megjegyezte, hogy mai fejjel kicsit zavarban van ettől az épülettől, mert pont a legfontosabb alapelvét nem sikerült megvalósítania, miszerint a forma és az anyag nem mehet a másik rovására. A posztmodern épület nagyon sok negatív kritikát kapott, Kuma is úgy tartja, hogy ez a projekt inkább tekinthető egyfajta útkeresésnek és kísérletezésnek, és jó tanulópénz volt arra, hogy ne alkalmazzon többé eltérő stílusjegyeket egy épületen belül.
A Columbia Egyetemen tanult, majd később tanított New Yorkban, innentől datálható a teljesen új építészeti szemlélete, és itt jött rá, hogy a japán faépítészet legalább annyira nagyszerű, mint az ókori római, és mivel
ő japán építész, japán építészetet kell művelnie.
Az Amerikában szerzett tapasztalatainak az lett a következménye, hogy a japán hagyományok felé fordult, visszatért a gyökerekhez. Ez a váltás az újabb épületeiben visszatükröződik, az oregoni Portlandben található Suteki házat például a shakkei (kölcsönvett táj) alapján tervezte meg, amelyben a táj távoli képét beleszőtte a kert és a ház kompozíciójába, a természetes tájelemeket használta fel az építészet kiegészítésére. A shakkei egyébként a 17. századból származik, de sok építész kezdte alkalmazni az 1960-as évektől a beltér és a kültér közötti folytonosság megteremtésére.
„Az épület mindig az adott terület szerves része, a hely része, így a lehető legjobban szeretném integrálni a környezetbe. A cél mindig a harmónia megtalálása. Úgy gondolom, hogy építészetemnek a természet kell, hogy megadja a keretet, hogy minél mélyebben megtapasztalhassuk annak közelségét. Az átláthatóság a japán építészet egyik fő jellemzője, igyekszem könnyű és természetes anyagokat felhasználni, hogy eljussunk a transzparenciáig” – vallja Kuma.
Így Kuma most már olyan épületeket tervez, amelyekben nagy szerepet kapnak a természetes anyagok, játszik a természetes fénnyel és az árnyékokkal, a fa mellett előszeretettel használ üveget. Meggyőződése, hogy ezzel járulhat hozzá az ott lakók fizikai és pszichikai kényelméhez. Az épületnek sosem szabad lenyomni a természetet, azt korrigálnia és kiegészítenie kell.
Ennek a gondolkodásnak szép példája a Wood / Pile névre keresztelt, 141 négyzetméteres meditációs épülete, amelyet egy Münchenhez közeli erdőbe tervezett egy wellness szálloda kiegészítő épületeként, és amellyel bezsebelhette az ArchDaily Building of the Year díját az Egészségügyi épület kategóriájában. Kuma mostanában tett egy kis kitérőt a formatervezés világába is, az ASICS sportszergyártóval közösen tervezett futócipőt, amely jól visszaidézi a japán építész sajátos stílusjegyeit – formájában éppúgy, mint anyaghasználatában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
