Angliában épül meg az első városi reptér a zéró emissziós repülők számára.

A brit kormány az Urban Air Port Air-One konzorciumot választotta a Future Flight Challenge programjának kivitelezéséhez. A cél egy teljes értékűen működő újgenerációs légikikötő megteremtése, a „függőlegesen fel- és leszálló elektromos járművek”, azaz az eVTOL (electric vertical take-off and landing) – például szállító drónok és légitaxik számára. A tervezett építményt még az idén átadják az angliai Coventryben – áll a Hyundai hírlevelében

Az Urban Air Port a kormányzat, az ipar és a nyilvánosság bevonásával mutatja be, hogyan használható ki az újgenerációs városi mobilitás a lehető legszélesebb körben, vagyis a dugók és a légszennyezés csökkentésére, illetve a szállítás karbonsemlegessé alakítására, miközben zökkenőmentes utazási- és szállítási szolgáltatást nyújt. 

A NASA számításai szerint a városi légiközlekedés csak az USA-ban 500 milliárd dolláros üzletté fejlődik a következő években, és a növekedés legnagyobb akadálya az infrastruktúra hiánya. Éppen ezen segíthet a Urban Air Port beruházás.

Az együttműködés egyik kulcsszereplője a Hyundai cég, amelynek saját városi légi közlekedési osztálya is van, és amely kiemelt partnernek választotta az Urban Air Portot, hogy együtt serkentsék a szektor globális növekedését. A dél-koreai cég kifejleszti a saját eVTOL járművét, miközben más területeken is dolgozik, hogy a teljes ökoszisztéma fejlődjön. Az új reptér azért is fontos számára, mert 2028-ban már kereskedelmi forgalomba hozná a saját légitaxiját. Még ambiciózusabbak a közös igények: a konzorcium több mint 200 hasonló helyet építene a következő öt évben, kielégítendő a globális igényeket.

„Az autóknak utak kellenek, a vasútnak sínek, a repülőknek repterek, az eVTOL-nak városi légikikötőkre lesz szükségük – fejtegette Ricky Sandhu, az Urban Air Port alapítója. – Több mint száz éve szállt fel a világ első kereskedelmi repülője, megteremtve később a modern, összekapcsolt világot. Az Urban Air Port tovább erősíti a városok kapcsolódását, növeli a termelékenységet, az Egyesült Királyságot pedig egy teljesen új, tiszta globális gazdaság vezető szereplőjévé teheti.”

A meglévő infrastruktúrából a helikopter-leszállópályák hasonlítanak a legjobban az újgenerációs reptérre, ám ez utóbbi hatvan százalékkal kisebb területet foglal el. Innovatív eszközökkel mindössze néhány nap alatt megépíthető, a szén-dioxid-kibocsátása nettó nulla, és akár a hálózaton kívül is üzemeltethető, azaz nem feltétlenül kell támaszkodni a közművekre. Ebből következően könnyen el is lehet majd költöztetni, és fontos szerepet tölthet be a katasztrófavédelemben, segíthet drónokat és más eVTOL-okat telepíteni a kritikus körzetbe. 

Felmerülhet a kérdés: miért éppen Coventry? A város egyfelől stratégiai helyen, az Egyesült Királyság szívében található, másfelől az autó- és repülőgépipar történelmi központja, ahol adott a jövő iparágát segíteni képes szakképzett személyzet. 2020 decemberében Coventryt választották az elektromos autózásra legalkalmasabb brit városnak, ezen kívül idén az ország kulturális fővárosa lesz, míg jövőre a Nemzetközösségi Játékok rendezője.

Az Urban Air Port projektet a brit kormány 1,2 millió fonttal támogatja a Future Flight Challenge program keretében, további 125 millió fontot kap az Ipari Stratégia Kihívás Alapból, és várhatóan mintegy 175 millió fontot az iparági szereplőktől.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Balatont (is meg)idéző design az új reptéri utasmólón

Balatont (is meg)idéző design az új reptéri utasmólón

Az S39 Hybrid Design munkája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

A Közlekedési Múzeum a magyar repülés kezdeteiről emlékezik meg.

Több mint 80 ezren nézték meg az új reptéri utasmóló videóját

Több mint 80 ezren nézték meg az új reptéri utasmóló videóját

Pontosabban Magyarósi Csaba videóját, amit az influencer január 16-án posztolt.

Hirdetés