A Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának hazai bizottsága négy ICOMOS-díjat és két Példaadó Műemlékgondozásért díjat adott át.

Négy ICOMOS-díjat és két Példaadó Műemlékgondozásért díjat hirdetett ki az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága vasárnap, a műemléki világnapon. A 2021-es díjak ünnepélyes átadására, a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt, egy későbbi időpontban kerül sor.

Szádvár felsővár Fotó: Bubenkó Gábor

A műemlékvédelmi civil szakmai szervezet közleménye szerint ICOMOS-díjjal ismerték el a bajnai Sándor-Metternich-kastély gondos helyreállítását szakszerűségéért és alaposságáért, a kiemelkedő képzőművészeti értékek gondos restaurálásáért és az épülethez illő közösségi hasznosításáért. Szintén ICOMOS-díjat ítéltek oda a máriapócsi Szeplőtlen Szűz Mária római katolikus templom felújításáért a templom műemléki értékeivel összhangban lévő beavatkozás gondosságáért, a kutatók, tervezők, restaurátorok, kivitelezők és az építtető érzékeny, folyamatos együttműködéséért. 

Fotó: ramassetterhaz.hu

ICOMOS-díjjal ismerték el a sümegi Ramassetter-ház helyi szakemberek, vállalkozók és döntéshozók példás összefogásával létrejött kiemelkedő helyreállítását, a méltóképpen restaurált épület átgondolt, sokrétű hasznosításáért. A negyedik ICOMOS-díjat a szögligeti Szádvár romjainak konzerválásáért és bemutatásáért adták. A beavatkozás nemcsak a vár biztonságos, tanulságos és élményszerű látogatását teszi lehetővé, hanem megőrzi a rom és természet érzékeny egyensúlyát, összhangban a rom történeti és turisztikai jelentőségével.

Példaadó Műemlékgondozásért díjjal tüntették ki Déri Péter plébánost több évtizedes, kitartó, szakszerű műemlékvédő tevékenységéért a rábízott, szolgálatának helyszínein működő római katolikus plébániatemplomok gondozásáért, a szakszerű és alapos helyreállítások megszervezéséért. Ugyancsak Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerték el a Nemzeti Örökség Intézetét a Salgótarjáni utcai zsidó temető gondozásáért, a páratlan értékű síremlékek karbantartásáért és helyreállításáért, a teljes terület méltó állapotban tartásáért és a közönségnek való bemutatásáért.

A bajnai Sándor-Metternich-kastélyt az Octogon 2021/01. lapszámában mutattuk be, a konzervált és kortárs elemekkel megújult Szádvár romjaival ebben a cikkben foglalkoztunk.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS-díjakat

Átadták az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság műemlékek felújításáért és gondozásáért odaítélt díjait a műemléki világnaphoz kapcsolódó ünnepi rendezvényen.

Zseniális kis házé lett a legrangosabb svéd építészeti díj

Zseniális kis házé lett a legrangosabb svéd építészeti díj

Egy bájos, kis léptékű családi ház nyerte el Svédország legrégebbi, legnagyobb presztízsű építészeti díját, noha olyan nagy név is a jelöltek közt szerepelt, mint a Bjarke Ingels Group.

Hirdetés