A BIVAK stúdió terve lett az első helyezett.

A BIVAK stúdió nyerte a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nevű nyílt, nemzetközi tervpályázatot – közölte a kiíró Budapest Fejlesztési Központ. Összesen 23 pályamű érkezett, a Bírálóbizottság az első három díj kiosztása mellett további négy terv megvásárlása mellett döntött, illetve egy különdíjat is megítélt.

A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros kollégiumi épületének és a kapcsolódó fejlesztések megtervezése volt.

Máté Tamás és Vass-Eysen Áron, a Bivak studió tulajdonosai az eredményhirdetésen – Fotó: MTI / Koszticsák SzilárdA BIVAK terve – Fotó: nagyvasartelep.org

A tervpályázatra olyan pályaműveket vártak, amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét.

Kiemelt szándék a műemléki épületben rejlő potenciál kiaknázása, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező – diákszállás és sport funkciókat tartalmazó – új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.

A pályázat helyezettjei:
I. BIVAK studio Kft.
II. Deichler Jakab Építész Stúdió Kft.
III. Studio Egret West Ltd. és Robert Gutowski Architects Kft.

Megvételben részesült:
4 N Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Future Plans Hungary Kft.
DVM Group Korlátolt Felelősségű Társaság

Megvételben részesült + különdíj:
Nanavízió Kft. és Minusplus Generáltervező Kft.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

2022 – nekünk bejött

2022 – nekünk bejött

Évértékelő képek és gondolatok a Feltörekvők sorozatunkban bemutatott irodáktól.

Manuális gondolatok – a BIVAK stúdió első kiadványa

Manuális gondolatok – a BIVAK stúdió első kiadványa

Máté Tamás és Vass-Eysen Áron őszintén hisznek az analóg technikákban.

Örömépítészet

Örömépítészet

„Feltörekvők” sorozatunkban szó szerint a toronyból tudósítunk.

Hirdetés