Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épülete is

A szakmai zsűri szerint egy szívmelengető, mértéktartó badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának érzékeny és tiszta, kortárs épületalakítása a két legjobb 2023-ban. Idén először társasház különdíj is gazdára talált, amelyet a pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. hívott életre és amelyet a budapesti, Nagy Diófa utcai GRAND’OR társasház alkotóinak ítélt a zsűri. 

 


A 2008 óta új időszámítását élő szakmai pályázaton családi ház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. 2023 újdonsága, hogy a főtámogató Leier jóvoltából a pályázók közül a leginkább példamutató társasházért az épületet jegyző építész csapat különdíjat vehetett át. Negyedik alkalom, hogy a szervezők a közönség véleményét is megkérdezték a pályaművekről.
Idén rekordszámú, összesen 71 épületet neveztek építészeik a családi ház, középület és társasház kategóriában: 32 középület és 25 családi ház és 14 társasház került az elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázatot évről-évre a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írják ki, fenntartását pedig az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása teszi lehetővé.

Az Év háza pályázatot 2023-ban is, immár negyedik éve a Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatta be. A családi ház, lakóépület kategória mellé a Prefa Hungária Kft. és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., a középület kategória mellé pedig a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. és a Meva Zsalurendszerek Zrt. álltak támogatóként.

Az Év háza pályázat 2023 évi szakmai díjait mindkét kategóriában Szoják Balázs, a pályázat alapító kurátora és a zsűri elnöke, Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke adta át a legjobbnak ítélt épületek tervezőinek. A zsűri elnöke köszöntőjében a középület kategória idei rendkívül erős mezőnyét méltatta, egyúttal hangot adott a zsűri azon véleményének, hogy ezúttal is sok kiemelkedő szakmai teljesítmény közül választhatták ki a legjobbakat. Szoják Balázs, a díj alapító kurátora beszédében kiemelte a független szakmai díjak szakmai közéletben játszott szerepét, valamint a pályázat mind a szakmára, mind a társadalom egészére, valamint a pozitív építő és alkotó gondolkodásra gyakorolt hatását, amelynek különös jelentőséget adnak a körülöttünk zajló események is.

A támogatók képviseletében hozzájuk csatlakozó Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az építőanyag gyártó cégek és az építészek kapcsolatának fontosságáról szólva hangsúlyozta a szakma, a cég fejlesztéseinek a megrendelő felé történő közvetítésében játszott vitathatatlan szerepét. „A társasház különdíj életre hívásával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy rendkívül fontos az ilyen sok évtizedre sok embernek otthont adó épületek minőségi kivitelezése, és későbbi energiatakarékos működése, amelynek megvalósításában a Leier egyre több innovációjával járul hozzá. Ezek eredményeként kerültek a piacra az évek óta tapasztalt szakemberhiányra is megoldást kínáló és az építkezést gyorsító előregyártott beton építőelemek, olyanok, mint a klímafalak és klímafödémek” – mutatott rá a cég ügyvezetője az építészeti pályázat fontossága és a legfrissebb fejlesztések összefüggéseire.

 ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós és Tóth Zsófia nyaraló, Fotó: Bujnovszky Tamás

Badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épülete az Év háza: családi ház kategóriában a fődíjat idén ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós és Tóth Zsófia egy kőburkolatos, tájba illeszkedő nyaraló tervezéséért kapták, míg a legjobb középületért járó díjat Frikker Zsolt és Bődi Imre a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének tervezőinek ítélte oda a neves zsűri. 

Szoják Balázs, az Év háza díj alapító kurátora az idei, családi ház kategóriában, a független zsűri által fődíjjal jutalmazott nyaralóról mondott értékelésében így fogalmazott: „Ritka és szívmelengető, amikor az alkotói mértéktartás és fegyelem ilyen értő közegre talál. Amikor a visszahúzódás és szerénység maga az erő és magabiztosság.  Itt nem jó szó – bár igaz – az illeszkedés. Ez annál sokkal több.”

Bődi Imre Frikker Zsolt: Semmelweis Egészségtudományi kar, Fotó: Danyi Balázs

A budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének értékelését a zsűri képviseletében Répás Ferenc DLA, Ybl-díjjak kitüntetett építész mondta el az eseményen. „A közel 5000 négyzetméteres bővítéssel szerették volna a befejezetlenség érzését eltüntetni, kortárs épületet létrehozni úgy, hogy minden döntésüket a meglévő épületből vezetik le. Az új épület nem csupán rácsatlakozik a meglévő együttesre, hanem sokkal többet tesz ennél: belső áramlásokat indít, lendületet teremt. A mai kibírhatatlanul eklektikus építészeti gondolatvilágban, e feltűnően tiszta, érzékeny és fogékony, erős, és etikus építészeti gondolkodás az, ami miatt a zsűri egyhangúan javasolta a középület kategória győztesének.”

Az idén először a zsűri elé kerülő társasházak közül a legjobbnak a budapesti GRAND’OR társasház bizonyult, így a LAB5 iroda munkatársai, Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs, Gáspár Virág Anna, Egyed János, Kendi Bogáta, Németh Diána és Páncsics Dávid vehette át a pályázat főtámogatói különdíját. Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a zsűri társelnöke méltatásában kiemelte:

„Egy sok évszázados közösség városépítő tevékenységének szerves folytatásában gondolkodni és élményt nyújtani a város és a ház lakóinak, önálló művészi gondolatok anyagba, formába öntése által - ez az Építészet. A tervező elérte ezt a szintet.”

LAB5: Grandor, Fotó: Batár Zsolt

A következő épületek tervezői vehettek át különdíjat a 2023. évi Év háza pályázaton:
•    Getto Tamás és Sztranyák Gergely: Új Pécsi Vásárcsarnok - a Magyar Építész Kamara Szakmai Különdíja
•    Baló Dániel László - Murum studio: Ház a kőtömbön - Dereszla Bisztró, Bodrogkeresztúr - a Magyar Építőművészek Szövetségének Szakmai Különdíja
•    Equinox - Bakos Bálint, Molnár Máté, Bakos Noémi: Júlia - Családi ház, Diósdliget - Hella Támogatói Különdíj
•    Nyéki Gábor, Vékony Tamás, Trikkal Adrienn: A47 társasház – Budapest, Andrássy út - Meva Támogatói Különdíj
•    Pethő László, Álmos Gergely, Gulácsi Éva, Wehner Viktória: Családi ház, Balatonalmádi - Prefa Támogatói Különdíj
•    Tamás Anna Mária DLA és Kovács-Andor Krisztián DLA (A+ Építész Stúdió): Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Visegrád - Terrán Támogatói Különdíj

 

Az Év háza pályázat építészek által építészeknek odaítélt díj, de a folyamatnak 4 éve része, hogy a szervezők kikérik a nagyközönség véleményét is a pályaművekről. Ennek célja, hogy hasznos információként szolgáljon és hidat teremtsen a szakma és a megrendelők között. A közönségszavazás megrendezését családi ház kategóriában idén is az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont, középület kategóriában pedig az Internorm Ablak Kft. támogatása tette lehetővé. A középület kategóriában a közönség a Balogh Csaba (Konkrét Stúdió) és Kádár Mihály (TSPC) vezető tervezők, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter (Konkrét Stúdió) által tervezett zalaegerszegi Mindszentyneum épületét választotta a legjobbnak, míg családi ház kategóriában Tőrös Csaba és Oláh Gábor remeteszőlősi családi háza bizonyult a legnépszerűbbnek.

 

Tőrös Csaba és Oláh Gábor remeteszőlősi családi háza, Fotó: Béres MártonBalogh Csaba (Konkrét Stúdió) és Kádár Mihály (TSPC) vezető tervezők, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter (Konkrét Stúdió): Zalaegerszegi Midszentyneum, Fotó: Sirokai Levente

A zsűri elnöki pozícióját Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke tölti be jelenleg. További társelnökök Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Év háza pályázat elnöki tisztét 4 évig ellátó szakember, valamint Dr. Hajnóczi Péter DLA, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj alapító kurátora. A zsűri szakértő tagjai Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, valamint Dr. Tóth Elek, a BME címzetes egyetemi tanára, illetve a 2022-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek: Félix Zsolt DLA, Fialovszky Tamás, Karlovecz Zoltán, Répás Ferenc DLA.

 

Forrás: sajtóanyag

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Íme a Laurel Budapest étterem, ami Év Lakberendező Teamje díjat ért!
  • 2020-03-12 09:00
  • Deco

Íme a Laurel Budapest étterem, ami Év Lakberendező Teamje díjat ért!

Az elismerést a Z.ESTILO stúdió nyerte el a Laurel Budapest étterem belsőépítészetével.

Megvannak a Golden Cubes díj győztesei

Megvannak a Golden Cubes díj győztesei

A díjjal azokat jutalmazták, akik kiemelkedő teljesítménnyel járulnak hozzá ahhoz, hogy a fiatalok az épített környezetet értő és óvó felnőttekké váljanak.

Sallak Andrea lett a 2019-es év lakberendezője
  • 2020-03-03 18:00
  • Deco

Sallak Andrea lett a 2019-es év lakberendezője

Megvannak az Év Lakberendezője pályázat győztesei.

Hirdetés