Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után már az összes emelet megépült.

Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után már az összes emelet megépült, vagyis elérte a legmagasabb pontját az ország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája. Az ilyenkor hagyományos bokrétaavató ünnepségen a beruházó WING Zrt. és a Budapest Airport vezetői bejelentették, hogy a repülőtéri hotel a tervek szerint idén év végén fogadhatja az első vendéget.


 
Teljes méretében áll már az új repülőtéri szálloda szerkezete, ami a Budapest Airport és WING Zrt. együttműködésében valósul meg a 2. Terminál előtti külső parkoló helyszínén. Az 5200 négyzetméteres szálloda ötödik szintjével május elejére készült el a Market Építő Zrt. Az átriumos épület összesen 145 szobával rendelkezik majd, amiket a repülőtér hangulatát idézően és a kor belsőépítészeti trendjeit követve alakít ki az üzemeltető Accor csoporthoz tartozó ibis Styles hotellánc.

Az ibis Styles Budapest Airport Hotel egy 250 fős konferenciaközponttal, vendéglátó részlege pedig egy 125 fő befogadóképességű étteremmel és egy lobby bárral rendelkezik. A tervezett étterem és a bár alkalmas lesz arra, hogy egyszerre szolgálja ki a szállóvendégek igényeit és a repülőtérről érkező külső vendégeket is, akik két repülőjárat között, az átszállás idején vennék igénybe a szálloda éttermét vagy bárját. A szálloda egyúttal tökéletes rendezvényhelyszín a magyarországi üzletemberek részére is, hogy itt bonyolítsák külföldi partereikkel zajló találkozóikat.

Az eseményen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte, hogy a repülőtér elmúlt években tapasztalt rekord mértékű forgalomnövekedése az idei első negyedévben sem lassult le, éppen ezért fontos, hogy a BUD 2020 fejlesztési program elemei időben elkészüljenek. A repülőtér 50 milliárd forintos beruházási programjához tökéletesen illeszkedik a hotel megépítése is. 

Noah Steinberg a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A WING az a magyar ingatlanvállalkozás, amely képes megvalósítani a legkomplexebb ingatlanprojekteket is, legyen szó akár az ország legnagyobb irodaházáról, legkorszerűbb ipari csarnokairól, vagy jelen helyzetben az ország első közvetlen repülőtéri kapcsolattal rendelkező szállodájáról. A szálloda fontos a repülőtér és Magyarország számára egyaránt. Hiánypótló beruházás, az ország fontos kapuja a külföldről érkezők számára, az első benyomás meghatározója. A klasszikus szállodai funkciók mellett üzleti találkozók lebonyolítására is alkalmas és jelentős konferenciahelyszín. A belsőépítészeti design és a WING által választott üzemeltetői márka, az ibis Styles egyaránt világszínvonalat képvisel. Büszkék vagyunk arra, hogy a Budapest Airport Zrt-vel együttműködésben építészetileg kiváló, funkciójában a piaci igényre megfelelő választ adó épületet hozunk létre.”

forrás: sajtóközlemény
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új csarnokfejlesztés az East Gate Business Parkban

Új csarnokfejlesztés az East Gate Business Parkban

Kilencezer négyzetméterrel bővül a főváros északi régiójának legnagyobb üzleti parkja.

Hogyan működhetnek együtt az ingatlanfejlesztők az üzemeltetőkkel?

Hogyan működhetnek együtt az ingatlanfejlesztők az üzemeltetőkkel?

Mikor beszélhetünk BTS- és mikor spekulatív fejlesztésről, és melyiknek mik az előnyei?

Irodaház saját botanikus kerttel, kültéri munkaállomásokkal

Irodaház saját botanikus kerttel, kültéri munkaállomásokkal

Friss látványtervek a WING fejlesztésében megvalósuló Libertyről.

Hirdetés