Kis léptékben

Kabinházak és egyebek a természet lágy ölén.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Olvasási idő: …

Az OCTOGON online témája júliusban a természettel harmóniában működő, azt nem túlterhelő építés gyakorlata. A pazarló fogyasztást minimálisra csökkenteni kívánó, szerény életmódot követelő lakhatási formák, a kis léptékű kabinok, kisházak nyomába eredünk, de kiterjesztjük a figyelmünket a természetet tiszteletben tartó szemlélet egyéb példáira is. És nem folyatjuk a vizet feleslegesen…
 

Itt ülünk a fullasztó kánikula és krónikus vízhiány kellős közepén, kiégett mezőkön, kiszáradt patakok partján. Ma már csak az igazán hardcore összeesküvéselmélet-hívők tagadják komolyan a klímaválságot, és azt, hogy ebben a fogyasztói civilizáció komolyan felelős, sőt vétkes. A bolygó túlépítése mégsem áll le, és nem csak a kínai szellemvárosok, vagy a közel-keleti metropoliszok fejlesztőit kárhoztathatjuk. Itthon sem állunk jól, az egekbe szálló építőipari árak, szakemberhiány és éves várólisták közepette is cél a saját medence, a saját ház az agglomerációban, mindegy, hogy napi több órás dugóban ücsörgés az ára. A központi szándék sem ebbe az irányba tereli a közgondolkozást és a gazdaságot – az utóbbi években kifejezetten azokat az építőipari projekteket támogatták, amelyek csak rontanak a helyzeten. Építünk és térkövezünk szakadatlanul.

Eközben a gondolkodó társadalom egyre inkább látja és átérzi – saját bőrén is – annak a jelentőségét, hogy a természet nem zsákmányolható ki vég nélkül. Egyre többen fedezik fel környezetükben az anyatermészet bölcsességét, amellyel gyermekei túléléséről gondoskodik – míg az ember ebben meg nem akadályozza. Újra felfedezzük a természet nyújtotta okos megoldásokat, gyűjtjük az esővizet a családi telken, bérházak udvarán, és most már a közparkokban is. Komposztálunk, zöldséget termelünk, szedjük magunk és befőzünk – a Facebook-csoportok tanúsága szerint korántsem vagyok ezzel egyedül. Zajlik az autósok és biciklisek örök viadala, és az utóbbiak egyre inkább nyerésre állnak, legalábbis az elmélet szintjén. 

Vannak boldogabb vidékek, ahol urbánus léptékben is próbálják meghonosítani az élhetőbb, természetközelibb város eszményét. A budapesti városvezetés sokak által hevesen kritizált próbálkozásai is ebbe az irányba mutatnak: a rakpartok lezárása, bicikliutak bővítése, a közterületek zöldítése, a kaszálatlan városi zöldfelületek, a korszerű városi faültetés mind a betondzsungel kedvezőtlen ökológiai hatásait igyekeznek enyhíteni. Mert sajnos hiába vágyunk a zöldbe, és hiába tehetik meg sokan, hogy kivonuljanak a városból, hiába igaz, hogy csak a kényelem és fogyasztás mérséklésével lehet a holtponton átlendülni, az is sok szakember által hangoztatott tény, hogy a bolygó túlélésének záloga a koncentrált urbánus életforma. Nem válhatunk mindnyájan remetékké, hiába áll rendelkezésre elvben óriási lakatlan terület – egyszer valaki kiszámolhatná, hány négyzetméter jutna a bolygó felületéből egy emberre a világ mai népességét figyelembe véve – a folyamat iránya egyértelmű és a nagyvárosok felé mutat. Ennek a koncentrált településformának a legkisebb az energia és infrastruktúra igénye, ez a leginkább fenntartható, csak ésszel kell működtetni. 

Az építészet feladata és felelőssége óriási: élhető, pszichésen és fizikailag is egészséges lakó és munkakörnyezetet kell teremteniük az ennek egyáltalán nem kedvező gazdasági, fejlesztői és politikai törekvések ellenére is. Fenntartható módon építeni ma már közhely; a természetes, környezetbarát, újrahasznosítható vagy lebomló építőanyagok használata, a kék és zöld városi infrastruktúra kialakítása, a környezetbarát közlekedés, a gazdaságos energetikai megoldások a piaci versenyben is előnyt jelentenek, és kényszerítik a beruházót ezek alkalmazására. 

A korszerű kutatás és technológia kínálta út csak az egyik – az, amelyik a legkevésbé tűnik fájdalmasnak: azt ígéri, hogy nem muszáj a megszokott kényelemről lemondani, csak okosan kell a rendszereket kialakítani. A másik út még mindig a fogyasztás korlátozása – a magam részéről ebben hiszek, bármennyire is utópisztikusnak, és a civilizációs fejlődés megtorpanásának tűnhet. Létezik ebben is kompromisszum, sőt, meggyőződésem, hogy örömöt is lehet lelni benne. Példa erre a minimális igényekre kialakított kabinházak, mozgó lakok, a tiny house mozgalom népszerűsége és robbanásszerű terjedése.

Ezek a pirinyó, sokszor mobil lakóegységek persze nagy szakmai hozzáértéssel maximálisan kényelmesre vannak tervezve, és egyelőre egyáltalán nem olcsók. Nem a szocialista kiskertek ERDÉRT faházainak színvonalát nyújtják, bár azok szellemi leszármazottjai. A tervezők számára csemege az ilyen kompakt lakóegység megálmodása, nekem az egész egyetemi képzés alatt a kedvenc feladatom maradt az első féléves építészet alapjai tantárgy keretében megmodellezett horgásztanya. Egy parányi, de tökéletesen funkcionáló főzőhelyet megtervezni nagyobb kunszt, mint pazar luxuskonyhát.

Júliusi, kánikulai válogatásunkban együtt lélegzünk Természet anyánkkal: az okos természetközeli, racionális megoldásoknak járunk utána, válogatunk a szerencsére egyre gyarapodó hazai kabinházak és a külföldi példák közül, és megszólaltatjuk azokat a tervezőket, akik a praxisuk fókuszában a természettel harmonikus építést tartják. És persze mindig gondosan elzárjuk a vízcsapot…