Kis magyar snassz és neociki

Könyvbemutató, kiállítás megnyitó, autóbuszos neocikitúra.

• Szöveg: Octogon
• Olvasási idő: …

Nemrég jelent meg Szalai András behatárolhatatlanul egyedi könyve a Kis magyar snassz és neociki címmel. A könyv előzményeihez tartoznak a szerző hasonló címen futott előadásai, évtizedeken át készített gyűjtése, folyamatos vidéki és városi felfedező túrái, amelyek mint – mind a környezetkultúra aktuális jelenségeiről szóltak, utcai feliratokról és tárgyakról, homlokzatokról és portálokról, apró és óriás esztétikai gikszerekről, köztérkultúráról és építészetről. Mindezt foglalja most egybe a Kis magyar snassz és neociki című könyv, ami 850 képpel és a hozzájuk fűzött kommentárokkal tartja görbe tükrét elénk és környezetünk, magyaros mentalitásunk elmúlt évtizedei elé.

Szalai András kötete több évtizedes gyűjtés 850 fotójával, alapos tanulmányokkal és képelemzésekkel mutatja be a hazai épített környezet jellegzetes vizuális „bakugrásait”, a mindenki által ismert „buhera” egyszerre szórakoztató és mélyen elgondolkodtató remekműveit.

Az élvezetes stílusban megírt, hatalmas ismeretanyagot megmozgató kötet építészettörténeti alapmű, de jóval több is ennél. A 20. századi magyar identitás alapkérdései fogalmazódnak meg benne: a túlélés képessége, az otthonteremtés vágya, az alkotás illúziója, a hiány talaján termett leleményesség és a bumfordi kreativitás éppen úgy végigvonul a könyv lapjain, mint a kényszerű megalkuvás, a minőség iránti közömbösség és a tulajdon határait feloldó, az erkölcsi kereteket lazító „szerzés” általánossá váló attitűdje.

Ez a könyv az elmúlt fél évszázad Magyarországának végtelen értelmezési lehetőséget kínáló látlelete: egyszerre kínálja az önfeledt nevetés és a mély magunkba nézés felszabadító élményét. Ez a könyv a kis magyar snassz és neociki vizuális kisenciklopédiája. Szalai András albuma azt idézi meg, amikor a buhera szelleme elszabadul és minden szinten működésbe lép. Megrázó hatású környezet-kulturális és építészeti szeánsz – csak erős idegzetűeknek!

„A snassz persze nemcsak hiánypótlásra és ’hézagtakarásra’ – a szó átvitt és konkrét értelmében egyaránt – szolgált, hanem ráadásul, mondhatni ’plusszba’ (!) a szépség iránti vágyakozásnak is alkalmas terepe lehetett egy szürke, tervszerűnek tetsző, ám inkább csak ’terv-szerű’ produktivista korban – mondja Szalai András. – A snassz gyakran parttalan díszítőkedve az akkori privát szféra leszorított léthelyzetet tükröző lázadása is volt, egyfajta ürességtől való fortélyos és furfangos félelem – trükkökbe feledkező ’horror vacui’ – által igazgatva, ami többek között a homlokzatvakolás, a kerítésépítés vagy a betonvas ’békéscélú felhasználásának’ változatos módozataiban – ablakrács, virágtartó, falidísz stb. – élte, s néha tombolta, ki magát. 

A snassz variálmányai a hatvanas-hetvenes évek tájat, vidéket és várost politikai szándékkal és építészettel ’szocialista típusú’ környezetté alakító, korakaratot térbe vetítő munkálkodásának hézagaiban és gyepűvidékein szaporodtak el a legjobban. A tér- és léthézagokban meg a senki földjén – például a magánerős családi ház építkezések tábor-szerű vad vidékein – azután a szapora buhera-csíráktól és variálmány-vírusoktól lábra kapó snassz – a kor politikai szemináriumainak kedvelt fordulatával élve – mennyiségből minőségbe csapott át.

A korábbi szelíd bumfordiság helyett egyre arrogánsabb kivagyiságot tükröző ’variálmányok’ és ’korcsosulmányok’ tűntek fel. Ráadásul egyre gyakrabban a perfektség látszatát keltve; jó, sőt néha kimondottan drága anyagokból hordva össze, végső formájukat és értelmüket tekintve, hetet-havat. A pontos és gondos részletképzést pepecselésnek minősítő ’állami szektorban’ edződött és a buherálás iskoláján nevelődött mesteremberek egyre felszabadultabban bontakoztatták ki képességeiket, eleinte a táguló-bővülő privát szférában, ahol csatlakoztak hozzájuk az önkifejezésre és (anyagi) sikerre egyre jobban szomjazó ’profi’ tervezők is, hogy megmutathassák addig le- és elfojtott sokoldalúságukat.”

Kieselbach Tamás: „Ha visszagondolok, a szocialista valóságból kilépni akaró, állandó Nyugatra vágyásom mögött döntő részben vizuális és működésbeli tapasztalások húzódtak meg – Hegyeshalom után zöldebb a fű, az ereszcsatornában lefolyik az esővíz, nem rohad el a fal, precízek a csomópontok, és a gázcsövek nem erőszakolják meg a homlokzatokat. A látványt utáltam, amiben testet öltött a kor kényszerű igénytelensége. Persze, azóta sok minden megváltozott. Kint is és bennem is. Ma már tudom, hogy a kicsorbult élek, a hanyagul megoldott illesztések és az örökös bütykölés mögött mi magunk vagyunk. Hogy semmi sem mesél hitelesebben a szocializmus évtizedeiről, megtört és összezavart identitásunkról, a magára hagyott közösség tétova bizonytalanságáról, mint ezek a látszólag értéktelen, jelentés és jelentőség nélküli építészeti részletek és használati tárgyak. Ha mindezt felismerjük, közelebb kerülünk a lényeghez. Láthatóvá válnak az esetlen tákolmányok mögött megbújó életek, hirtelen előjönnek a zamatok, érezzük az őszinte bukdácsolás kedvességét és a múltba pillantás megrendítő varázsát: ami előttünk áll, nemcsak tünet, de magyarázat is.

Legalább két évtizede követem Szalai András munkásságát, és óriási örömöt jelent számomra, hogy ez a könyv végre megszületett. Izgalmas, pontos, inspiráló, remekül megírt művészettörténeti alapmű, de sokkal több is ennél. Olvasása közben hasonlót éreztem, mint amikor másfél évtizeddel ezelőtt a kezembe vehettem Fábry Sándor Dizájn center című kötetét. Ott a helye mindazoknak a könyvespolcán, akik látni és érteni szeretnék a múltunkat, tudni akarják, honnan indultunk, milyenek vagyunk, és gondolkodnak arról, hová jussunk a jövőben.”

Fábry Sándor: „Egyszer Ljubljanából csurogtunk haza kissé szorongva egy tancsoporttal. Egész Szlovéniában nincs más, mint piros cseréppel fedett ház. Az első traumák a határhoz közeledve értek minket, de amikor átléptük azt, elszabadult a pokol, elindult a héjazat-kavalkád: zöld tegola, piros pala, szürke hullámlemez és a hab a tortán: a kék tetejű Penny market. Szalai tanár urat majd harminc éve ismerem. Összehoztak minket, mint rokon lelkeket. Mindketten formakulturálatlanságunk szépségeit szedtük csokorba. Azután barátok lettünk. Segített leányfalusi házamra egy felső szintet gyötörni. Amikor első előadását láttam, azt mondtam, jobb, mint én. Ma talán úgy fogalmaznék, szakszerűbb, pontosabb, felkészültebb és nem kevésbé humoros. Tehát más. Ő a moll én a dúr.”

Szalai András: Kis Magyar Snassz, Neociki, könyvbemutató
Időpont: 2021. május 19. szerda 11 órától (Kieselbach Galéria, Budapest, 5. ker. Falk Miksa u. – Szt István krt. sarok)
A könyv megjelenéséhez kapcsolódó kiállítást megnyitja, majd bejárást vezet Weiler Péter
A bemutató után sajátos városnéző túra kezdődik – a galéria elől retró Ikarus 55 különjárat indul Óbudára, Szalai András építész, művészettörténész vezetésével és Fábry Sándor kíséretével.

(A könyv a Kieselbach Galéria támogatásával, az SBS Kft kiadásában jelent meg és online rendelhető.)