Közelebbről a Szent Márk térhez vezető Giudecca csatornából.

Nem hajózhatnak be nagy óceánjárók és konténerszállító hajók Velence Giudecca nevű, a Szent Márk térhez vezető csatornájába. Dario Franceschini olasz kulturális miniszter szerint a döntéssel az UNESCO követelései is teljesülnek – írta a Turizmus.com.

A szóban forgó csatorna – Fotó: Benoit Debaix / Unsplash

Velencében évek óta folyik a vita az óceánjárókról, amelyek ellenzőik szerint tönkreteszik a környezetet és az épületek alapjait.

Különösen élessé vált a vita 2019 júniusában, amikor egy óceánjáró hajó nekiütközött egy dokknak és egy kisebb turistahajónak, a balesetben öten megsérültek. 2013-ban a 96 ezer tonnánál nagyobb súlyú hajókat egyszer már kitiltották a csatornából, de a szabályozást később módosították, és bár voltak próbálkozások, azóta sem sikerült megoldást találni a problémára.

Az óceánjáróknak és a konténerszállító hajóknak a történelmi városközponttól távolabb keresnek hajóterminál kialakítására alkalmas helyet, addig is a város ipari kikötőjében kell kikötniük.

Jelenleg a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében nem navigálhatnak óceánjárók a Guidecca csatornába, nélkülük pedig javulni kezdett a terület vízminősége – írta a BBC. Nem Velence az egyetlen város, amely küzd a tengerjáró hajókkal. Dubrovnik új közlekedési szabályokat dolgozott ki a város védelme érdekében, és Barcelonában is már a koronavírus előtt fontolgatták a kikötési engedélyek számának korlátozását.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kortárs múzeumban kortárs játszótér

Kortárs múzeumban kortárs játszótér

Egy olasz projekt az Építészet & Művészet jegyében
 

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Interjú a design maestróval, Piero Lissonival

Winkler Nóra interjúja 2000-ből

A magyar üvegművészet legújabb sikerei

A magyar üvegművészet legújabb sikerei

Sikerek és perspektívák

Hirdetés