Az épületkerámia magyarországi történetéről. Interjú Hajtó Kornéliával!
Földtani Intézet, Iparművészeti Múzeum, Várkertbazár, Párisi Udvar, Postatakarékpénztár. Hogy mi a közös ezekben az épületekben? Nem téved, aki rávágja, hogy mindegyik Zsolnay-kerámiával díszített. Az épületkerámia magyarországi fénykora a 19. századra tehető, amikor a felsoroltakon túl számos egyéb épületre is került kerámiadíszítés. Hogy miként ért hazánkba és hogyan vált népszerűvé a kerámia építészeti használata, arról Hajtó Kornélia szilikát-szakrestaurátorral beszélgetünk.
A kerámia történetéről olvasva több olyan tanulmányt találtam, amely egészen a kőkorig visszamenőleg vizsgálja a témát. Ha az épületkerámia magyarországi történetét szeretnénk megismerni, ilyen messzire talán nem kell visszautaznunk az időben. Mikor jelent mag hazánkban az épületkerámia és milyen formában vált népszerűvé?
A történeti áttekintéshez Pintér Bálint művészettörténész tollával kell ékeskednem, ő ugyanis ennek a területnek a kutatója. Ahhoz, hogy az épületkerámia történetéről képet kapjunk, az ipari forradalom idejére, a 18. századi Londonba kell visszamennünk, ahol azon kezdtek el dolgozni a szakemberek, hogy a homlokzati faragott kődíszítményeket egy egyszerűbben, sorozatgyártásban is létrehozható alternatívával váltsák fel. Mivel a kerámiát építő- és tetőfedőanyagként is régóta használták, ezzel kezdtek el kísérletezni. Miután az anyag ornamentikus alkalmazása bevált, a módszer elkezdett terjedni: Londont követően Weimarban jelent meg, majd Berlinben és a Bécs melletti Wagramban. A wagrami gyár a II. világháborúban sajnos teljesen elpusztult, az irattára is megsemmisült, kutatásokból azonban tudjuk, hogy ennek a gyárnak köszönhetőn jelent meg az épületkerámia Magyarországon. Ybl Miklós előszeretettel alkalmazta korai épületein a wagrami gyár épületdíszítő elemeit. Ybl azért is érdekes, mert az ő személye később, Zsolnay Vilmos építészethez fűződő kapcsolatában is ikonikus szerepet játszott.
Ugye Ybltől kapta az első jelentős megbízását a Zsolnay Gyár, a Várkertbazár épületkerámiái kapcsán?
Bizony. Zsolnay Teréz emlékirataiból úgy tudjuk, hogy Zsolnay Vilmos személyesen felügyelte a kerámiák felrakását a Várkertbazár épületére. Nagyon gondos, alapos szakember volt. Ennek is volt köszönhető, hogy az építészek egymásnak ajánlották, sőt rendszeresen jártak hozzá, szívesen töltöttek időt a gyárában. A közös gondolkodások nagyban segítették nemcsak az építészek, de Zsolnay munkáját is, aki folyamatosan fejlesztette a termékeit. Bár a Várkertbazár volt az első igazán nagyléptékű megbízása, Budapesten elsőként a Szkalnitzky Antal tervezte Fechtig-házra szállított épületkerámiát a Zsolnay. Ezen a Bródy Sándor utcai épületen – csakúgy mint számos wagrami terrakotta esetében –, a kerámia még le volt festve a homlokzattal együtt, tehát nem szembetűnő, hogy kerámiával van díszítve a ház. A Várkertbazáron azonban már mázas kerámiával találkozunk.
Az épületkerámia alapvető funkciója csupán a díszítés volt?
Egy épület akár fel is építhető kerámiából, de ami a homlokzaton kap helyet, az elsősorban díszítőelemként van jelen. Ritka, hogy tartófunkciót szántak volna ezeknek az elemeknek. Persze előfordulhatott, hogy például egy ablakkeret egyben látott el tartófunkciót és ornamentikus elemként is jelen volt.
Vezérelhette a tervezőt a kerámia alkalmazásában, hogy könnyen tisztítható és karbantartható anyagról van szó?
Lechnertől van egy idézet, miszerint az Iparművészeti Múzeum tervezésénél és építésénél felmerült benne, hogy a pirogránitot a városi környezet nem fogja jelentősen szennyezni, sőt az eső is képes lesz lemosni azt. Nem hiszem azonban, hogy Lechner számított ilyen szintű szennyezésre, mint amit ma tapasztalunk; az Iparművészeti Múzeum épületén az eredetileg halványsárga máztalan pirogránit-elemek mára elfeketedtek. Bár az idézet szerint ez a szempont is felmerült Lechnerben, a kerámiára elsősorban művészi eszközként tekintett. Ő már nem katalógusból választotta az elemeket, hanem maga tervezte azokat, közölni szeretett volna velük. Ez az épületkerámia fejlődésének is fontos állomása volt.
A hazai gyártás tekintetében a Zsolnay Porcelánmanufaktúra került szóba, de más is foglalkozott épületkerámia-gyártással?
Olyan szinten, mint a Zsolnay, nem. De nem is gyárakat, hanem személyeket említenék, így például Marchenke Vilmost, akinek a műhelye jelentős épületszobrászati munkát folytatott. Ő együtt dolgozott Zsolnayval is, amikor a pécsi gyár kapacitását meghaladta az adott megbízás. De Marchenke inkább épületbelsők ornamenseinek gyártásával foglalkozott.
  |
Ha már említette az épületbelsőket: van különbség a bel- és kültérben használt kerámiák között?
Zsolnay a pirogránitot kültérre fejlesztette, bár beltérben is találkozunk vele. Hogy csak egy példát említsek, az Országházban nyolcvannyolc nagyméretű pirogránit szobor található. A beltéri csempeburkolat azonban más, egy finomított, fehérre égő agyagból készül, amire nagyon jól lehet levonóképes díszítést alkalmazni. Azt tudni kell, hogy Zsolnay nagyon sokféle anyaggal dolgozott és sokat kísérletezett. Nem voltak általános, állandó anyagai, mert mindig kipróbált valami újat, folyamatosan fejlesztett. Minden esetben kiváló minőségre törekedett.
Azáltal, hogy az épületkerámia alkalmazása napjainkra háttérbe szorult, a Zsolnay Gyár profilja megváltozott?
Volt olyan korszak, amikor az épületkerámia gyártása háttérbe szorult, sőt le is állt. A gyár 20. századi története jól reprezentálja az évszázad történelmi eseményeit. Kovács Orsolya művészettörténész dolgozta fel a gyár 20. századi történetét, a témában az ő könyvét ajánlom azoknak, akik alaposabban megismerkednének a Zsolnay család és a gyár történetével. Röviden most annyit említenék, hogy miután a gyárat államosították, a pirogránit gyártását beszüntették. Voltak tehát nehéz időszakok. Ilyen volt az is, amikor az ország területeinek elcsatolásával a gyár rengeteg nyersanyagforrását elvesztette. Ennek eredményeként a receptjeit is át kellett alakítania. Ma viszont ismét kész arra, hogy jó minőségű épületkerámiát gyártson. Erre szükség is van, hiszen napjainkban számos épület rekonstrukciója zajlik, így napirendre került az épületkerámia-elemek pótlása is. Gondoljunk csak a Schmahl Henrik által tervezett Párisi Udvarra és annak rekonstrukciójára, ami többek között azért jelentős, mert Lechner épületei mellett ez kapott teljes egészében kerámiaburkolatot. Lechner először a Váci utcai Thonet-házat burkolta teljes egészében, majd az Iparművészeti Múzeum esetében dolgozott hasonlóképpen, az azonban már egy sokkal nagyobb léptékű munka.
Több épület és tervező is szóba került az elmúlt percekben. Kérem, hogy a beszélgetés végén egy olyan munkát emeljen ki, amely igazán kedves az Ön számára!
Bár volt már szó róla, mégis az Iparművészeti Múzeum épületét említeném. Azért is izgalmas ez az épület, mert eredetileg is az iparművészeti gyűjtemény számára tervezte Lechner. Nagyon fontos, hogy ez a nagyszabású gyűjtemény egy olyan épületben kap helyet, amely maga is iparművészeti alkotás. A múzeum hatalmas Zsolnay-gyűjteménnyel rendelkezik, az épület azonban magán is hordozza a Zsolnay Gyár alkotásait. A múzeumépület sajnos nagyon leromlott állapotba került, ami miatt elérkezett az ideje egy nagyszabású rekonstrukciónak. Erre 2012-ben írt ki pályázatot a fenntartó, amit a Vikár és Lukács Építészstúdió nyert el. Időközben, 2017-ben az intézmény bezárt, majd kiköltözött az épületből, lehetőséget biztosítva a rekonstrukciós munkálatok megkezdéséhez, ami sajnos még nem indult el. Ezt azért is látom problémának, mert egy magára hagyott műemléképület állagromlása nagyon fel tud gyorsulni. Minél több idő telik el, annál rosszabb állapotú épülethez kell hozzányúlni. Fontosnak tartom tehát, hogy ez a munka mielőbb elkezdődjön és az épület méltó helyreállításon essen át.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
