Az építészirodát azzal bízták meg, hogy alakítson ki az épületből egy 20 fő elszállásolására alkalmas hotelt, amely egyben könyvtár is.

Kína Zhejiang (Csöcsiang) tartományában, a hegyek között megbújik egy kis ősi falu, Qinglongwu (Csinglongvu). A faluban, amely a rajta áthaladó patakról kapta a nevét, sok vályogépület van, ezek közül az egyik meglepő kettős funkcióval gazdagodott: átépítése után hotel és könyvesbolt lett belőle – írta a Tervlap. A 232 négyzetméteres épületet az Atelier tao+c építésziroda értelmezte újra, hatalmas üvegfalaival jól illeszkedik a körülötte lévő hegyekhez.

Az Atelier tao + C építészirodát azzal bízták meg, hogy alakítson ki az épületből egy 20 fő elszállásolására alkalmas hotelt, de emellett könyvtárként és könyvesboltként is funkcionáljon.

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a 7,2 méteres belmagasságú épületből hogyan szakítsanak le zárt teret a szálláshelyeknek és a hozzá tartozó közös fürdőszobának úgy, hogy közben a könyvtár és a könyvesbolt egybefüggő nyitott térrel bírjon.

A megoldást végül egy toldás jelentette, az eredeti épületet átlátszó műanyag hullámpanelekkel borított fa szerkezetű nyúlvánnyal hosszabbították meg, mely természetes fényt juttat az épületben lévő olvasótér felé. A könyvek nagyobb része a külső falakat belülről mennyezetig borító könyvespolcokon található, de a tervezők a környező hegyeket formázó sokszintes belső térrendszer alkalmas helyein is könyves tárolókat alakítottak ki.

A könyvespolcok, amelyek az épület belsejét és a kapszulák külső oldalait fedik, helyi bambuszból készültek. A kapszulákon az ablakokat úgy igazították, hogy a könyvespolcok egyetlen mezőjébe illeszkedjenek, így az egész térben egyformán osztott falfelületeket tudtak létre hozni. A külső felújítást úgy tervezték, hogy tükrözze a belső változásokat. Egy sor apró, favázas nyílást alakítottak ki a polcrendszer egyes mezőinek kivetítéseként, lyukakat képezve a homlokzaton. Belül az épület eredeti fa tetőszerkezetét burkolatlanul hagyták, felülvilágítókat helyeztek el rajta, hogy megvilágítsák a szálloda felső szintjét.

Forrás: tervlap.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új szállodamárkával bővül a budapesti repülőtér hotelkínálata

Új szállodamárkával bővül a budapesti repülőtér hotelkínálata

Újabb terminálkapcsolatú szálloda nyílik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Szecsuáni hegyek építészetbe fordítva

Szecsuáni hegyek építészetbe fordítva

Hegyi tájképek ihlették a Csengtui Természettudományi Múzeumot

Hirdetés