A szocialista Budapest ikonja: a Körszálló.
Amikor a Budapest-brand szóba kerül – mostanság egyre gyakrabban – rendre kimarad, hogy ennek a városnak van egy méltatlanul elfeledett ikonikus épülete, amely nevében is őrzi kiemelt státuszát. Ez a Budapest szálló, más néven Körszálló, amely most azzal került a hírekbe, hogy diák-, illetve dolgozói szállóként fogják hasznosítani. Bár a turizmus visszaesése tagadhatatlan, azért egy ennyire extrém adottságú és küllemű épület esetében nem indokolatlan a kétség: biztos, hogy ez a városfejlesztés jó iránya?
A Szilágyi Erzsébet fasorban, a Rózsadomb lábánál 1967 Szilveszterén átadott, a Budai hegyekre néző szálloda a korszak presztízsberuházása volt.
A Városmajorral szemben álló 33 méteres átmérőjű henger 19 emeleten 280 tökéletesen egyező adottságú, trapéz alakú, az ablakok irányában szélesedő szobát tartalmazott, csak éppen más és más, de minden irányban pompás panorámával.
A kör alaprajznak ez a szolgáltatás szempontjából előnyös tulajdonsága, más vonatkozásban viszont nehézkessé teszi a helyiségek elhelyezését, bútorozását - idegenvezető ismerős hihetetlen sztorija érzékelteti a kihívást, amikor egy vallásos amerikai csoportot kellett itt elhelyezni, akik kizárólag kelet-nyugati tájolású ágyban voltak hajlandóak aludni! Érthető, hogy nem sok hengeres ház épült világszerte. A budapesti szálloda testvére például Oscar Niemeyer Hotel Nacional Rio szállodája, amely azonban később épült, mint a Körszálló, igaz, elegánsabb homlokzattal. Frank Lloyd Wright viszont éppen 1967-ben építette fel kör alakú lakóházát az arizonai Phoenixben. A hatvanas évek levegőjében tagadhatatlanul benne volt a tökéletes geometriai formák, és a drámai kompozíciók iránti lelkesedés. Az akkor már neves építész, Szrogh György (Közti) által tervezett szálloda urbanisztikai határzónában, a budai dombok és város találkozásánál épült, eleve ikonnak szánták, így minden adott volt hozzá, hogy izgalmas mű szülessen.
A MOL-torony építése kapcsán zajló véleménycserék során gyakran hangzik el – többnyire kritikaként –, hogy a magasházak építésének oka mindig szimbolikus erődemonstráció. Ez tagadhatatlan, és a Budapest szálló születésekor sem volt ez másképp. Ezen bűne dacára azonban egy toronyház építészeti minőségét ugyanúgy az arányok, forma és anyaghasználat dönti el, mint szerényebb társaiét, és a Körszállóról még a szocializmus építészete iránti fanyalgás korában is nyugodtan kijelenthető, hogy magas minőségű építészetet képvisel. A kor építőipari színvonalához képest feltűnően elegáns épület igazi kuriózum volt Budapesten, és akkoriban még a közhangulat sem ódzkodott a környezetétől erősen elütő, modernségét tudatosan és büszkén hirdető toronytól. Tervezője visszaemlékezéseiből tudható, hogy a lapos lepényépületből dinamikusan kiemelkedő torony formája többszörös megfontolás eredménye: cél volt, hogy belesimuljon a tájba, ne vessen nagy árnyékot a mögötte elterülő telkekre és a dombon lakók elől ne zárja el teljesen a kilátást. A tudatosan felkiáltójelnek szánt, 64 méter magas épületet az építész „letűzött karónak” is hívta, kollégái viszont „félig bevert szegnek” csúfolták.
Szrogh György (1915-1999) kétszeres Ybl díjas építész a hazai modernizmus jeles képviselője volt, aki főképp a KÖZTI-ben végzett gyakorlati praxisa mellett az Iparművészeti Főiskolán két évtizeden át egyetemi tanárként, tanszékvezetőként oktatott. Nevéhez a modern építészet kiemelkedő, annak legértékesebb elveit nagyvonalúan alkalmazó emlékei fűződnek, többek között a Piszkéstetői Csillagvizsgáló (1955-63), a Dózsa György úti MÉMOSZ székház (1948-50. műemlék, Gádoros Lajossal, Perényi Imrével, Preisich Gáborral), a Salgótarjáni József Attila Művelődési Központ (1962-66), vagy a Budapest Szálló (1964-67).
A Körszálló üres, gazos telken épült, zöldmezős beruházás volt Buda közepén. Előzőleg, a második világháború előtt népszerű zenés szórakozóhely, a Florida Kioszk működött itt, amely a háborúban megsemmisült. A szálló mellett álló monumentális bérházat Málnai Béla tervezte a huszas évek art decóba hajló historizáló stílusában, de a hatvanas években természetesen fel sem merült, hogy akár ehhez, akár a hajdani teraszhoz bármi módon is alkalmazkodni akarjon a beépítés – és ez egyértelműen előnyére vált. Az épület kompozíciója a lépcsőzetes, lapos, látszóbeton felületekkel kialakított, úgyszólván brutalista tömeg nyers természeti ereje, és a fölötte lebegni látszó hengeres felépítmény esztétikus, elegáns és könnyed megkomponáltsága közt feszülő kontrasztra épít. A tornyot jó ritmusban tagolják a szalagablakok és a tömör, eredetileg üvegmozaikkal burkolt parapetfelületek vízszintes csíkja, és elegánsan zárta le a csonkakúp alakú felépítmény, amely eltűnt, amikor tetőteraszt az 1994-97-es felújítás alkalmával beépítették lakosztályokkal. Az extrém szerkezet alapozása csonkakúp alakú héjalap, ami az oszlopterhelést viselő peremen visszahajlik. E szerkezeti megoldással a vasbeton lemez eredeti vastagsága negyedére volt csökkenthető. A csúszózsalus technológiával készült vasbeton épület belső hengeres közlekedőmagját hat hét alatt húzták fel, ezután következett a külső gyűrűk megépítése.
  |
Bár a kor kivitelezési színvonala nem tette lehetővé a tervező eredeti elképzeléseinek maradéktalan megvalósulását, például nem készülhetett a szobák teljes szélességében nyitható panorámaablak, a belsőépítészeti tervek is módosultak, a belsőben a látszóbeton felületeket lemeszelték, stb, így is a korszak ízlését és építészeti elképzeléseit maximálisan és magas színvonalon tükröző, időtálló alkotás született. 2018-ban A félig bevert szeg címmel könyv jelent meg az épületről Verrasztó Gábor helytörténész munkájaként, elsősorban a szálloda fotóarchívumának anyagára épülve. Az épület modellje pedig a HypeandHyper formáció SOC/MOD kollekciójának részeként betonból kiöntve őrizhető meg az öröklét számára a szocialista korszak épületei iránt rajongók könyvespolcán.
Ennek a színvonalnak, és persze a csúcsra járatott egyedi építészeti elképzelésnek is köszönhető, amit minden, a szállóról szóló írás kiemel: az itt megfordult hírességek nagy száma, és hely népszerűsége a szórakozni vágyó budapestiek körében. A tetőterasz, a Cola bár – ahol először lehetett Coca-Colát inni legálisan Budapesten – Willy Brandt német kancellár, Roger Moore, Heinrich Böll, Honthy Hanna, de Koncz Zsuzsa és Zorán is mind a Budapest Szálló legendájához tartoznak.
  |
A szocialista Budapesten a szállodák bárjai és cukrászdái amúgy is a szórakozás luxuskategóriáját jelentették, a Budapest szálló tetőpanorámája, amelyet öt forintért felliftezve bárki élvezhetett – bár ez nem volt kis pénz, épp tízszer annyiba került, mint egy gombóc fagyi – tökéletesen beváltották az építtetők elképzeléseit: a hely a szocialista főváros kedvelt ikonjává vált. Ennél is nagyobb bravúr, hogy még ma is megállja a helyét, dacára annak, hogy egyértelműen vall építésének koráról, és semmilyen szempontból nem igyekszik hasonulni a környezetéhez, mégis, építészeti minősége, átgondolt kompozíciója révén szerves részévé vált annak a városi közegnek, amely befogadta. Nem seb a város testén, hanem különleges, kicsit talán feltűnő ékszer, amelytől most a szállodaipar megválik, érthető üzleti okokból. Azt azonban egyelőre nagyon nehéz elképzelni, hogy ahogy az üzemeltető írja, budapesti nagyvállalatok dolgozói lakják, kollégiumnak pedig igencsak elegáns lesz, bár a Lipótmezőn létesíteni tervezett elitiskolának épp útba esik. Mindenesetre örvendetes, hogy a lebontása eddig szóba sem került, és bízhatunk benne, hogy építészeti minősége okán nem is fog.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
