Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

A régi várak környezetének kortárs hasznosítására vonatkozó nemzetközi trendek inspirálták a tatai Platán közvetlen szomszédságában lévő várárok fejlesztését. A projektben résztvevő Platán Étterem kettős célt tűzött ki: a vállalkozás fejlesztése mellett a vár körüli természet értékeinek és épített környezetének gondozását is zászlajára tűzte. A feladatra Varró Zoltánt, a New York-i Gold Key Award elismeréssel díjazott designert kérték fel, aki a Platán melletti várárokba, kertbe foglalt tájelemeket, könnyűszerkezetes lábakon álló mobil struktúrákat és lebegő stégeket tervezett. A várfal mellett elhelyezett tükör borítású dobozok a középkori falat láttatják több dimenzióban. A tatai madarak védelmében a tükrökre matricák kerülnek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gerecsei Tájegységének szakemberei által adott tanácsok, és az egyik legnevesebb hazai természetfestő, Kókay Szabolcs tervei alapján. A fejlesztések a természetvédelmi előírásokat követik, és helyi környezetvédőkkel együttműködve dolgoznak azon, hogy a várárokba a tatai tó környezetére jellemző növényzet települjön. A terület melletti várfal is megújult: a Platán megtisztította, növény-mentesítette, és ezzel a további romlástól óvta meg a középkori falakat, melyek kivilágítással mostantól az éjszakai szemlélők számára is láthatóvá válnak. 

Az ország egyik legjobb vidéki étterme, a Platán több mint egy évtizede részt vállal a tatai vár környezetében lévő közterületek rendbehozatalában. Nevéhez fűződik a tatai Kastély tér utcai szakaszának és a tóparton a vár kapujáig tartó sétánynak a felújítása és folyamatos karbantartása. Az épített környezet védelme mellett a Platán csapata a Tata egyik jelképévé vált, a vár közelében lévő nagy platánfáról is gondoskodik, melyet még az Esterházy család hozatott 1785-ben Versailles-ból, és 2014-ben az Év Fája lett, majd 2015-ben Európában második helyezést ért el.

A várak környezetének kortárs hasznosítása világszerte sok szakembert foglalkoztat. A Platán legújabb fejlesztése a tatai várárok megújulásához kapcsolódik, melynek az Öreg-tóból kivezető zsilip melletti területét a várban működő Kuny Domokos Múzeum adja bérbe. Ezzel a múzeum nemcsak további bevételhez jut, de a Platánnak köszönhetően megvalósult a várfal ezen szakaszának karbantartó felújítása és díszkivilágítása.

A várárokban megvalósuló kert megtervezésre Varró Zoltán designert, a Gold Key Award elismerés többszöri jelöltjét és nyertesét kérték fel. A tervezőt a máltai – vallettai és mdinai – várak rekonstrukciói inspirálták, melyekben kortárs parkokat alakítottak ki. Ahogy Máltán, Tatán is cél volt, hogy a megújult tereket ne csak a kert használói, hanem a kertet felülnézetből szemlélő turisták is érdekes látványként éljék meg.

A műemlékvédelem jóváhagyásával lebegő mobil építmények, a vár belső hálózata által inspirált fa burkolatú sétányok és teraszok kerültek a várárokba, melyek rekreációs funkciót kapnak.

„Fontos volt számomra, hogy a kortárs tárgyak elhelyezésével tisztelettel adózzunk az ódon kövek előtt. Ezért jelennek meg minden doboz tükörfalán a középkori vár kövei több dimenzióssá téve a várfal élményét” – nyilatkozta a tervező.

A tükrökre Kókay Szabolcs természetfestő alkotásai, ragadozó madarak illusztrációi kerülnek majd fel annak érdekében, hogy a várárok madarait megóvják az ütközéstől. A Platán az illusztrációkat a tatai tavak élővilágáról szóló könyvben tervezi kiadni.

A várárokban történt fejlesztés a Platán teljes belsőépítészeti átalakulásának része, melyet szintén Varró Zoltán tervezett. A vendéglátóipar belsőépítészeti Oscar-díjának számító Gold Key Awards-al díjazott belsőépítész számos hazai szálloda és étterem enteriőrjét jegyzi, például a világ legjobb hotelének is megválasztott Aria Hotel Budapestet, a két Michelin-csillagos Onyx éttermet, vagy a budapesti Mystery Hotelt

Markos Anikó építész neve fémjelzi a Platán épületének korábbi, 2009-es rekonstrukcióját. Ennek során a műemlék épületegyüttes mellett a Kastély tér utcai szakasza és a tóparton álló névadó platán fa környezetében egészen a vár kapujáig kapott új arculatot. A tatai Platán Étterem és Udvarház épületegyüttese valamint környezete az ingatlan fejlesztő szakma legnagyobb elismeréseként 2012-ben Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat kapott. A pályázat elbírálásának fő szempontja az építészeti érték és kivitelezési minőség mellett az, hogy milyen mértékben javítja a fejlesztés a környezetét.

Az étterem felkerült Magyarország gasztronómiai térképére, s mára hazánk egyik legjobb vidéki éttermévé vált Pesti István Michelin-csillagos séf vezetésével.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

Ilyen a topdesigner karanténja
  • 2020-04-09 18:00
  • Deco

Ilyen a topdesigner karanténja

Mindig érdekes egy belsőépítész lakása. Pláne most, pláne Varró Zoltáné.

A világ legjobbjaival versenyzett a VarroDesign

A világ legjobbjaival versenyzett a VarroDesign

Varró Zoltán és csapata a világ legjobb vendéglátó-design gáláján, a New York-i Gold Key Awardson nyert díjat.

Hirdetés