Az Andeer melletti épületet a Herzog & de Meuron tervezte.

Bemutatta a közönségnek az Autobahnkirche, avagy Svájc első autópálya-tempomának terveit a Herzog & de Meuron iroda. Az épület koncepciója a középkori, országút menti kápolnákból indul ki, azt adoptálja a mai igényekhez.

Látványterv: Herzog & de Meuron

A világhírű építésziroda ezúttal nem valamely metropoliszba tervezett üveg-acél csodát, hanem Grisons régióban, az A13-as út mellett lévő Andeer nevű kis falu közelébe. A kis dombocskán álló Autobahnkirche messziről is jól látható, négy, egyforma magas, egymásnak támaszkodó falból áll, amelyek dőlnek ugyan, de támogatják is egymást. A földfelszíni bejárattól széles csigalépcső vezet le a három kápolnából álló térsorba. 

Egy tölcsér formájú tér mellett két kisebb kápolna található: az első olvasók számára, lévén fölülről természetes fény áramlik a kerek helyiségbe; a második, egyetlen tetőablakkal ellátott, fényvisszaverő falú szoba elmélyülésre való. De ahogy írtuk, van egy harmadik helyiség is, amely panorámát nyit a tájra, a falura, illetve a környező rétre és erdőre. A vegetáció élményét erősíti a padlótól a mennyezetig futó üveg vörös színe is. Ez a tér emlékeztet az archeológusok által feltárt környékbeli korai vallási építményekre is.

Látványtervek: Herzog & de Meuron

Ahogy a tervezőcsapat elmondta, az autópálya-templomok igen kedveltek arrafelé, sok közülük több évszázados, és belesimul a tájba, és jelentős építészeti értékkel bír. Ezzel együtt úgy döntöttek, nem használják hivatkoznak a régió történelmi kápolnáira, mert nem használhatják őket analóg modellként egy kortárs épületnél. Ezen kívül úgy határoztak, hogy nem alkalmaznak direkt vallási jeleket vagy szimbólumokat, helyette felerősítik a látogatók érzékelését, miközben barátkoznak a természeti környezettel.

A tervezés során figyelembe vették a helyi közösség és a lelkipásztor igényeit, illetve tudták, hogy egy autóút mellett extra figyelmet kell szentelniük a zaj csillapítására. Ez utóbbi kedvéért alakítottak ki több térsort ahelyett, hogy csak egyetlen ajtó és fal választaná el a kintet a benttől. Ezért terveztek különböző, egymástól távoli kamrákat, valamelyest az emberi fül analógiájára. 

Legutóbb az OCTOGON 156-os lapszámában írtunk a „világi funkciók” mellé szerveződő szakrális épületekről, akkor az új szegedi focistadionról, a Szent Gellért Fórumról. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét

Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét

A House of One-ban három vallás kerül egy fedél alá.

Román ortodox templom újul meg a Viharsarokban

Román ortodox templom újul meg a Viharsarokban

Nem a méhkeréki az egyetlen felújítási program a térségben.

Hirdetés