Párizs polgármestere zöld utat adott a francia főváros legismertebb sugárútjának átalakításához.

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo bejelentette, 250 millió euróból átalakítják a Champs-Élysées-t, és az 1,9 kilométeres útszakaszból egy „különleges kert” lesz, írta meg a Guardian

A Champs-Élysées Bizottság 2018 óta kampányol azért, hogy a híres sugárutat és környékét átalakítsák. „Bár gyakran hívják a világ legszebb sugárútjának, de mi, akik naponta itt dolgozunk, egyáltalán nem vagyunk biztosak ebben" – mondta el Jean-Noël Reinhardt, a bizottság elnöke 2019-ben. „A Champs-Élysées-n egyre több a látogató, és nagy nevű cégek harcolnak érte, hogy képviseltethessék magukat rajta, de a francia emberek számára elhasználódottnak tűnik” –  tette hozzá Reinhardt.

A bizottság korábban nyilvános konzultációt szervezett arról, mit is kellene kezdeni a sugárúttal.

A tervek között szerepel, hogy a járművek számára fenntartott területet a felére csökkentsék, az utak fennmaradó részét pedig a gyalogosforgalom számára és zöld területekké alakítsák át, valamint, hogy fákból kialakított alagutak létrehozásával javítsák a levegő minőségét.

A korábban mocsaras területen André Le Nôtre, XIV. Lajos kertésze tervezte először egy széles sétányt, amelynek mindkét oldalán egy-egy kettős szilfasor állt, és amit akkor még Grand Coursnak hívtak. Az utat 1709-ben Champs-Élysées-re keresztelték és meghosszabbították, majd a 18. század végére népszerű sétáló- és piknikező hely lett. Ma főleg drága kávézóiról, luxusüzleteiről, csúcskategóriás autószalonjairól, valamint a Bastille-napi katonai felvonulásról ismert. 

Az átalakítási terveket Philippe Chiambaretta építész PCA-Stream nevű cége készítette. Chiambaretta elmondta, a koronavírus-járványt megelőzően a sugárutat átlagosan napi százezer gyalogos használta, akik 72 százaléka turista volt. A nyolcsávos sugárúton pedig óránkként átlagosan háromezer gépkocsi halad át, és szennyezettebb, mint a francia főváros körüli körgyűrű. 

A tervek között szerepel a sugárút délkeleti végén található Place de la Concorde átalakítása is, melyet a városháza „önkormányzati prioritásnak” tekint, és várhatóan még a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok előtt elkészül, míg a Champs-Élysées átalakítása 2030-ig várható.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Különleges kertté alakul át a Champs-Élysées

Különleges kertté alakul át a Champs-Élysées

Párizs polgármestere zöld utat adott a francia főváros legismertebb sugárútjának átalakításához.

Szökőkutas hidat terveztek a Szajna fölé

Szökőkutas hidat terveztek a Szajna fölé

Körülötte városi farmokkal és kertekkel. 

Origami és tervezőművészet

Origami és tervezőművészet

Workshop a Soproni Egyetemen

Hirdetés