Az Urbánum csapatának friss cikke az ipari örökség tematikánk jegyében.
Az Urbanum rendszeres sorozatában ezúttal egy, a rozsdaövezeti kulturális rehabilitáció trendjébe naprakészen illeszkedő, szuverén és hiteles szellemi és fizikai teret mutatunk be: a győri Torulát. Úgy éreztük, legjobb, ha maguk a projekt résztvevői mutatják be a hely múltját, jelenét, jövőjét és szellemiségét. Kérdéseinkre Rechnitzer Zsófia, a Torula művészeti vezetője válaszolt.
Hogyan jött létre a Torula, mi az épület története?
A Torulát a nagy ipari múltú, 1884-es alapítású Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. hívta életre 2017-ben, az általa létrehozott Concilium Arts Alapítványon keresztül. Maga az épület az 1960-as években épült, és eredetileg egy jellegzetes szocialista terméket, a Torula nevű takarmányélesztőt gyártották itt – innen a név. Az üzem 1992-ben került jelenlegi tulajdonosához, és az 1990-es évek közepéig üzemelt. Innentől, ahogy az sok hasonló létesítmény közös sorsa, jó darabig üresen állt. A jelenlegi ötlet a 2010-es évek közepén született meg.
A művészetpártolásnak komoly hagyománya van a Győri Szeszgyárnál: August Lederer osztrák iparmágnás, aki 1895-ben lett többségi tulajdonos, ipari tevékenysége mellett nagy mértékben támogatta a bécsi szecesszió művészeit, leginkább Gustav Klimtet (neki volt a legjelentősebb Klimt magángyűjteménye a korban) és Egon Schiele-t.
Az, hogy a Torula független, talán az egyik legfontosabb attribútuma. Főleg privát finanszírozásból és pályázatokból valósítjuk meg a projekteket, újfajta finanszírozási modellekben gondolkodunk.
Mi az intézmény fő célja? Milyen szerepet szeretnétek betölteni a hazai, illetve regionális kulturális színtéren?
A kortárs hazai színtér egyik meghatározó művészeti intézményévé szeretnénk válni. Nagyon fontos nekünk a regionális jelenlét – a Bécs-Pozsony-Budapest háromszög meghatározó kulturális tere kívánunk lenni. Az intézmény célja fiatal, feltörekvő művészek bemutatása, menedzselése, számukra láthatóság biztosítása mind a kiállítóterünkben, mind a műtermeinkben.
Több, hozzátok hasonló nemzetközi példa igazolja, hogy kortárs képzőművészeti intézmények és események szívesen költöznek funkciójukat vesztett rozsdaövezeti épületekbe. Miért vonzóak ezek a terek a szcéna számára? A fenntarthatóság, az esztétika, vagy más szempont is szerepet játszik?
Mindegyik szerepet játszik. A kortárs művészeknek egy ilyen tér maga a megváltás. Nincsenek szorító tényezők, a terek szabadon felhasználhatóak – mind méretben, mind fizikai térben történő intervenciók mentén. Egy ilyen tér inspiratív is. Olyan, mintha kiállítótérnek épült volna, de mégsem az. Ráadásul a térnek itt van története is, ami nagyon sok izgalmas módon csenghet össze a benne megnyilvánuló művészi üzenettel és kifejezésmóddal.
Természetesen felmerül a fenntarthatóság, az újrahasznosítás szempontja is: megőrizzük az épületet, ami egyébként elpusztulna vagy lerombolnák. Nem megerőszakoljuk, hanem kihasználjuk az adottságait.
Csak egy részletet emelnék ki: a hatalmas üveghomlokzat ellenére nincs szükség külön fűtésre és reméljük, nem is lesz – hacsak nem a mellettünk működő gyár felesleghőjével oldhatnánk meg.
Mennyire befogadó az indusztriális tér, mennyiben alkalmas a különböző képzőművészeti ágak integrálására?
Szerintünk az. Biztos van olyan kifejezésmód, aminek ez nem jó, de eddig azt láttuk, hogy a baletten át a kortárs művészeti installációkig, vagy akár a hanginstallációkig minden remekül működik benne.
Milyen visszajelzéseket kaptok a művészek oldaláról, szívesen állítanak ki egy nem konvencionális „white cube” térben? Milyen kiállítások valósultak meg eddig, és mi várható a közeljövőben?
A művészek szeretik és használják a hely adottságait, inspirálja őket. Kevés az ilyen tér itthon – ekkora belmagasság, ennyire direkt ipari kapcsolat, a múlttal való ennyire koherens együttlétezés.
A tér szabad kihasználásának szemléletes példája a Púder csoportnév alatt alkotó Bagi Attila, Dér Adrienn, Kárándi Mónika és Rózsa Luca Sára „Are you sure you want to reset?” című csoportos kiállítása, amelyet homokkal borított talajon járhattak be az érdeklődők. Ez a 2021-es tárlat volt a kiindulópontja a Torula nagyobb ívű koncepciójának – hiszen bizonyította, milyen remekül alkalmas a tér installatív projektek befogadására.
  |
2022 nyarán például Maurer Dóra Térfestés installációját mutattuk be. Nagyon büszkék vagyunk erre a projektre, hiszen a 2008-as Ludwig kiállítás óta nem csinált installációt Dóra. A munka párhuzamosan lett bemutatva egy bécsi toronyházat fedő Együtt című művel.
Maurer Dóra még 1982-ben kapott lehetőséget az ausztriai Buchberg-kastély toronyszobájának kifestésére. Az 1970-es években megkezdett Displacement sorozat egyik képe a kiindulási pontja az ott és a nálunk látott 6+6+6 méteres falfestménynek, amit egy fényinstalláció egészített ki.
  |
Május 6-án nyílik Vékony Dorottya és Lőrincz Réka projektje, amelyben már elfeledett, illetve modern kori rítusokat elevenítenek fel és alkotnak újra, legyenek ezek világiak, vallásosak, misztikusak, személyes eredetűek, meglévők vagy általuk kialakítottak. Azokra a kérdésekre keresik a válaszokat, hogy milyen kulturális kódok formájában jelennek meg a rítusok a jelenkorban, és hogyan hatnak mindennapi életünkre; hogyan befolyásolják a szociális kapcsolatainkat, társadalmi helyzetünket, hovatartozásunkat.
Nyáron Kiss Adrienn Mária és Andreas Fogarasi párosa mutatja be új munkáit, majd ősszel a munka fogalmáról készül egy nemzetközi csoportos kiállítás a munka és a technológia viszonyát vizsgálja különböző szempontok alapján. Hogyan alakítja át a munka és a megélhetés fogalmát és módjait a technológia, különösen pedig az internet? Hogyan dolgozik együtt ember és gép, illetve képes-e valódi kreativitásra a mesterséges intelligencia?
Ezeken kívül lesz projektünk Rosta Csaba építésszel, a MOME-val, illetve a győri Design Campus első diplomázóinak munkáit is mi fogjuk bemutatni.
Mindig érdekes kérdés, hogy mennyit érdemes látni hagyni egy rozsdaövezeti beruházásban az ipari szerkezetből – illetve mi az, ami már balesetveszélyes és emiatt takarandó. Nálatok hogyan alakult ennek a felmérése és kialakítása?
Folyamatosan monitorozzuk a helység állapotát. A Torula kialakításának első fázisában a földszint fejlesztése történt meg. Az emeleti tér egy az egyben megőrizte az eredeti ipari kialakítását. Ugyan a Torula élesztő gyártására használt tartályok nincsenek már meg, de az ezeket (meg)tartó építészeti elemek még ma is láthatóak. A tankok ellátását szolgáló hídrendszer, az ipari darusín mind-mind részei az épített környezetnek. Ezeket az elemeket, de még akár a lecsempézett falakat is örömmel megtartanánk.
  |
Mi a hosszú távú fő tervetek a tér építészeti kialakítása kapcsán? Láttok még nem hasznosított felületeket? Vannak erre már tervek? Milyen koncepcióba illeszkedik a Torula?
A teljes terület egy nagyobb ívű koncepció része. A Torula csak egy falatot harap ki az épületből. A kiállítótér mögött egy hasonló léptékű raktárcsarnok áll, aminek hasznosítására több vízió született már, színháztól a falmászóteremig. Terveink között szerepel ennek a térnek a felújítása és tartalommal való megtöltése. Kulturális célú felhasználást képzelünk el, olyat, ami a Torula láthatóságát is növeli és lehetővé teszi további fejlesztések létrehozását.
Vágyunk arra, hogy egy élő tér legyünk, ahol van egy szuper kávézó, étterem, aminek a kertjében nyüzsgés van. Egy kis oázis a gyárvárosban. Nagyon fontos fejlesztési projektünk a kertünk továbbgondolása. Az 1990-es évek közepén Alexay Zoltán biológus kezdett el a kerten dolgozni, az akkori gyárvezetés felkérésére, akiknek elsődleges célja a gyár károsanyag-kibocsátásának kompenzációja volt. Alexay egy „kis Szigetközt” álmodott az akkor már iparilag nem használt épület elé. Egy kis tóval és a hozzá tartozó növényzettel hívta itt is életre a Szigetköz jellegzetes növénytársulásait.
2022-ben a Rómer Flóris Múzeum letétbe helyezte nálunk a Győri Művésztelep Szoborparkjának szobrait. Szeretnénk restaurálni és újra bemutatni a vezető magyar művészek – többek között Nádler István, Fajó János, El Kazovszkij, Haraszty István – köztéri szobrait, amik az 1970-es évektől készültek a győri vagongyárban a művésztelep alatt.
Miért a kultúra irányából, egy kiállítótér létrehozásával indult egy ekkora rozsdaövezeti terület megújulása?
Mert a kultúra fontos. Személyes is – ez a fontos az életre hívóknak. Ők ebben látnak lehetőséget, ezt kívánják zászlajukra tűzni. Kifejezetten fontos nekik Győr és a régió fiatal művészeinek a helyzete és számukra a megfelelő lehetőségek megteremtése. Hiszen tökéletes helyen van Győr, mégsem eléggé integrált. A kultúra lehetne az út ehhez.
Lehet-e tudni, hogy mi a következő lépcső? Meddig üzemel a gyár?
A Szeszgyár él és virul, reméljük, még sokáig üzemel! Vannak tervek fejlesztésekre, racionalizálásokra, fenntarthatóbbá tételre. A gyár által már nem lakott területek fejlesztése is fontos természetesen. A Torula mellett apartmanházak költöztek a rozsdaövezeti területre eddig, de rengeteg terv van még a fejlesztésre, ezek most főleg a Torula épületére, annak közvetlen környezetére és az előtte levő terület parkosítására, a városrész felé való nyitására vonatkoznak.
URBANUM | Web | Facebook | Instagram
Torula | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
