Egyetemisták hozhatják létre az ország új kultuszhelyeit a MOME és a CheckINN pályázatán.

Magyarországon számos barnamező, vagyis olyan, valaha szebb napokat látott terület és épület található, mely mára funkcióját vesztve, elhagyatottan áll. A CheckINN és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) induló ötletpályázatának célja, hogy a fiatalok meglássák ezekben egy új kultuszhely lehetőségét. A legjobb koncepciók egyenként hárommillió forintot érnek, amelyet a díjazottak szabadon felhasználhatnak a pályakezdéshez.

 

Hazánkban számos olyan értékes terület, épület áll elhagyatottan, amely korábbi ipari, kereskedelmi, közlekedési vagy honvédelmi funkcióját elvesztette. Ezek a – sok esetben – műemlékek ugyanakkor megőrizték koruk és rendeltetésük egyedi hangulatát, amely új életük kiindulópontja lehet. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. most arra biztatja a hazai felsőoktatásban tanulókat, hogy válasszanak ki egy elhagyott rozsdaövezeti területet vagy épületet, és gondolják újra a saját életstílusuk és kreativitásuk szerint.

A cél, hogy az épület, vagy akár egy egész telek, terület új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei sem vesznek el. Emellett fontos szempont, hogy a fenntarthatóság jegyében a fejlesztendő terület visszakerülhessen a modern városi vagy vidéki élet körforgásába, és hosszú távon helyi, valamint turisztikai jelentőségre tehessen szert. A legjobb két ötlet, koncepció egyenként hárommillió forint díjazásban részesül.

 

 

A CheckINN Revitalizátor versenyre olyan háromfős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai a hazai felsőoktatásban tanulnak, és kedvet éreznek a turizmus, az építészet és a dizájn területén való kalandozáshoz. Pályázni 2022. június 30-ig egy olyan két perces, kötetlen formátumú kreatív anyaggal lehet, amelyben bemutatásra kerül a csapat, a revitalizálni kívánt terület vagy épület, illetve a turisztikai célú újrahasznosítás ötlete.

A benyújtott pályaművek közül a CheckINN és MOME által delegált szakmai zsűri fogja kiválasztani azt a tíz, második fordulóba továbbjutó projektet, ahol a koncepció részletesebb kidolgozását várják, természetesen a hallgatók tudásszintjéhez mérten. Ebben a szakaszban a csapatokat olyan neves szakemberek fogják segíteni, akik jártasak a turizmus, építészet és design területén. A legjobb két ötletért járó három-hárommillió forintot a nyertesek szabadon felhasználhatják a pályakezdéshez.

A barnamezők újragondolása fénykorát éli Európa-szerte. Itthon olyan sikeres, ma már a város szerves részét képező fejlesztések bizonyítják ezt, mint az egykori Magyar Optikai Művek (MOM) területének átalakítása, valamint a Millenáris Park, amelynek helyén hosszú évekig a Ganz Villamossági Művek állt, vagy a magyar vasúttörténet európai viszonylatban is párját ritkító legnagyobb csarnokrendszere, az Északi Járműjavító, amely átalakítása után 2020-tól a Magyar Állami Operaház új központjának ad otthont. A CheckINN Revitalizátor verseny célja, hogy a fenti inspiráló projektekhez hasonlóan a fiatalok olyan értékeket teremthessenek, amellyel élhetőbbé teszik a környezetüket és színesítik a hazai alkotói, tervezői kultúrát, valamint a turisztikai palettát.

A pályázat részletei itt olvashatóak.

 

Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Inotai Erőmű revitalizációja | FRISS DIPLOMA

Az Inotai Erőmű revitalizációja | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Tájhasználók | FRISS DIPLOMA

Tájhasználók | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Micélium tudásközpont | FRISS DIPLOMA

Micélium tudásközpont | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hirdetés