Századelős villa újjászületése Prágában.

A prágai külváros romantikus, meredek tetős villái a hagyományokban gyökerező polgári jólétet voltak hivatottak szimbolizálni, pedig építésük idején már javában hatottak a modernizmus korszerű eszméi és tiszta formákkal operáló ízlésvilága. A cseh No Architects iroda tervezői úgy döntöttek, hogy tiszteletben tartják a romantikus nosztalgiát a felújítás során.
 

 

A külvárosi negyed mindig is elegánsnak, vagy inkább flancosnak számított Prágában. A száz évvel ezelőtt, a huszadik század elején, már a modernizmus korában épült villák nosztalgiázása, a magas tetők, felslegesnek ítált dekoratív burkolatok, kőpárkányok hamisnak és nevetségesnek tűntek akkor a modern építészet művelői számára. Úgy vélték, az ilyesfajta elavult formakészlet nem lesz hosszú életű, a sávablak, a lapos tető, a központi fűtés eltörli majd a föld színéről.

Nos, eltelt száz év, és a házak még állnak, és továbbra is vonzzák a lakókat. A villák tervezői ismeretlenek, szemben a modern klasszikusokkal, mégis, mai szemmel már érthető törekvésük, ahogy a házak építtetetőinek szándéka is. A történelem folytonosságát szerették volna érezni, azt, hogy egy tradicionális kultúrához tartoznak és mindig is oda kötődtek gyökereikkel. Ma ez a szemlélet ismét hódít, a modern technika pedig lehetővé teszi, hogy a klasszikus formát testre szabjuk a 21. század igényeinek megfelelően.

 

 

A No architects tervezői így jártak el, tiszteletben tartották az épület eredeti stílusát, és a gépészet korszerűsítése mellett ebben a szellemben bővítették a házat. Korszerűsítették az alaprajzot, összenyitották a földszinti tereket, és kijáratot létesítettek a szintén romantikus szemlélettel újrafogalmazott kert felé. Két új hálóval és egy fürdővel bővítették a lakóteret, padlófűtést és hőszivattyús energiaellátást építettek ki, megoldották az esővízkezelést.

A hőszigetelt homlokzaton összhangba hozták, festéssel egységesítették az aszimmetrikus rátéteket. Apró tréfaként egy mini ajtót is kialakítottak, ahol a felnőttek csak mélyen meghajolva juthatnak a gyerekek birodalmába. A belső berendezés az eredeti részletek tiszteletben tartott felújítása mellett a tulajdonosok ízlését dicséri, japán és angol előképek vezették a kezüket. A felújított villa a tervezők megfogalmazása szerint olyan, mint

egy alakra igazított, újrabélelt régi kabát: látszik, hogy nem mai darab, de a hagyományos minőség új vonalakkal társulva elegánsan passzol a viselőjére, és nem utolsó sorban tökéletesen védi a hidegtől. 

Stúdió: No architects | Web | Facebook | Instagram
Tervezők: Jakub Filip Novák, Daniela Baráčková, Lenka Juračková
Projekt helyszíne: Prága
A projekt országa: Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2022
Beépített terület: 173 m²
Bruttó alapterület: 245 m²
Használható alapterület: 175 m²
FotókStudio Flusser

 

Forrás: Linka

 

További rajzok és képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyar építészek sikere Prágában

Magyar építészek sikere Prágában

Egyetlen magyar résztvevőként jutott tovább az “új Žižkov városközpont” megformálására kiírt pályázaton a magyar csapat.

Apró kortárs jelek

Apró kortárs jelek

Az Andrássy úti Krausz-palota felújítása

 Kutatóállomás a lombok között

Kutatóállomás a lombok között

Az IAAC obszervatóriuma egy barcelonai erdőben. 

Hirdetés