A bortársaság szaküzlete a Corvin-negyedben.
Bármennyire puszta alakoskodásnak, felvágásnak, sznobériának, sőt menőzésnek tűnik, hogy írásomban Michel Houellebecq francia író híres regénye, A térkép és a táj eredeti francia címét használom – biztosíthatom a tisztelt olvasót, hogy a látszat ez esetben csal. (Martinkó József írása az OCTOGON friss, 164-es lapszámából.)
Megtetszett ugyanis a finom distinkció a francia „territorie” és a magyar borászati köznyelvben is elterjedt „terroir” (termőhely) jelentésében, amit tovább árnyal, hogy a magyarban is ismert a „territórium” szó legpontosabb szinonimája a „felségterület” (itt jegyzem meg, hogy a „táj” szó viszont paysage [pɛj.zaʒ] a franciában). Distinkció ide, distinkció oda, nekem a „terroire” szó hallatán beugrott Houellebecq regénye, amelynek Jed Martin nevű képzőművész főhőse egyik alkotói korszakában különös, artisztikus torzításban a Michelin-katalógus térképeit fotografálta és állította ki. Ebből az olvasmányemlékből bontakozott ki aztán ennek az írásnak, kritikának a gondolati kerete.
Nem vagyok borszakértő, ezért megengedhetem magamnak azt a valószínűleg ordas nagy közhelyet, miszerint a tudatos, felkészült, művelt borfogyasztás egyfajta „belső utazás térben és időben”. Az időt, vagyis például az évjáratot most hagyjuk. Jobban foglalkoztat a térben, földrajzi értelemben is megtett út.
Ez jutott az eszembe a Corvin-negyed sétányán megnyílt új Bortársaság-szaküzletben tett rövid látogatásom alkalmával. Ennek az új boltnak a belsőépítészetét szemlélve ismertem fel azt az összefüggést, amely a bor és a megtett út között fönnáll. Mintha a borospalackokkal, a borral – a térképekhez hasonlóan, vagyis átírt, absztrakt formában – belső, elképzelt utazások volnának megvalósíthatók bizonyos konkrét országokba, tájakra, földrajzi területekre. Éppen ezért volt kedvemre való, hogy
az üzletben a tervezők olyan miliőt teremtettek, ami az átmenetiség, az érkezés, a beszállítás, a továbbutazás dinamikáját képes átvitt értelemben megteremteni.
Nem feltétlenül raktárhangulatról beszélek, nem a borászatok, palackozók tárolócsarnokainak megidézéséről, nem kóstoltatóról, présházról, show-roomról, bormúzeumról, hanem mintha útitársul szegődnénk a borokhoz, vagy fordítva, mintha a borok vágynának továbbutazni velünk. Vagyis a borfogyasztás közbeni belső utazás, az ízeken, aromákon, savakon át a származási helyre, a dűlőre, termőhelyre, a terroire-ra tett képzelt utazás mellett ebben az üzletben még szorosabb összefüggés jönne létre a hely és a bor, a hely és a bort vásárló között.
  |
Soha sem tűnt még fel számomra, hogy a bor megszületésére, elszármazásának mikéntjére valójában nem is a címkén lévő információ nyújt támpontot, hanem a szállítás egyik szürke eminenciása, a doboz. Ezek a kartonok vagy fadobozok stószai, halmai, rakásai elképesztően hatásos összképet mutatnak, izgalmasan és hatékonyan szervezik, rendezik be a teret. Jó, jó, tudom, hogy ritkán vásárol az ember hatosával bort, gyakrabban emeli le az egyes palackokat a polcokról, mindazonáltal az üzlet tervezői ráéreztek a szállítódoboz dimenziójára és valódi szerepére. Ennek köszönhetően ezek a dobozok nem pusztán a kirakati látvány részeivé válnak, hanem jelenlétükre reagálnak a belső tér közepén látható, kerekekkel ellátott, zártszelvényből hegesztett tárolómobíliák is, amelyek dobozokkal megpakolva mintha kisteherautók vonatszerelvény sorává állnának össze. Nyilván ezek a mozgatható pultok a belső tér funkcionális átszervezésében is szerepet játszanak, de így megpakolva az utazás érzetét erősítik.
Hasonló hatású a pult felé befüggesztett neoncsillár szemaforja, ami inkább mégiscsak úgy hat, mintha egy fénylő pálcikarepülő lebegne a térben. Ebben az értelmezésben a szabadon hagyott mennyezeti gépészet is rendező pályaudvarrá alakul, vagy még inkább kikötővé, aminek mólói hosszan benyúlnak a tenger felé. Végül az eladópult szögtörésekbe szervezet, teraszos lépcsőzetességet mutató alakzata is inkább egy menő, kortárs borászati épület kicsinyített mása, mintsem egyszerű kereskedelmi bútor. Jó volt a boltban időzni, miközben ezer és ezer égtáj
felé, Új-Zélandtól a Somlón át a Loire-völgyig utazott a kritikus, hogy aztán egy ízes Bott Frigyes-rizling boldog gazdájaként ballagjon haza.
Bortársaság a Corvin-negyedben
Építész: Hatvani Ádám, Lévai Marcell – Sporaarchitects
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
