Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán.

A 2022-es „LANTOS MÚZEUM PÉCS 2022” pályázat olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely egy olyan fiktív épület tervezésére irányul, ami Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészpedagógus, az MMA néhai tagja hagyatéka számára biztosítana méltó, és az életművel összhangban álló kiállító helyet, és egyben méltó emléket állít a pécsi kötődésű művésznek.

Pécs, zománcmunka

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg – immár 10 éves hagyománnyal bíró – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. E pályázatokba az MMA rendszerint egy-egy település önkormányzatát is bevonja a helyszín kiválasztásához. Elsősorban ezúttal is ötletek kibontására és tanulmánytervek készítésére nyílt lehetőség, melyek által fiatal építészek csillanthatják meg szakmai tudásukat, kreativitásukat.

Az eredményhirdetést 2023. február 9-én tartották a pályaműveket bemutató kiállítás megnyitójával együtt a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának aulájában, ahol Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA alelnöke kiemelte: az ötletpályázat az MMA Építőművészeti Tagozatának egyik legfőbb éves programja, amellyel lehetőséget kínálnak a fiatal építészek számára arra, hogy portfóliójukat minőségi munkákkal gazdagítsák, és emellett a megoldásfókuszú gondolkodást helyezzék előtérbe.

A beérkezett tervek mindegyike alkalmas arra, hogy valós párbeszéd, közös gondolkodás indulhasson a közösségben arról, hogy mit is jelent Lantos Ferenc munkássága; hogyan sugárzik az épületeken, a térkapcsolatokon és a részleteken keresztül” – mondta el Turi Attila.

Lantos Ferenc: Vízparton, 1983Lantos Ferenc: Sávok, 1982


A felhívásra összesen 30 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után többségi szavazással döntött a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg (bruttó 5.000.000.- Ft) felhasználását javasolva. Három pályamunka részesült 700.000 forintos díjban (rangsorolás nélkül), ötöt pedig 400.000 forintos díjazást jelentő elismerésben részesítettek. A feladat sajátos megközelítése okán továbbá kiosztottak két 250.000 forintos különdíjat és egy kiemelt különdíjat 400.000 forint értékben.

A „Lantos Múzeum Pécs 2022” pályázat eredményét Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, a Bírálóbizottság elnöke ismertette.

A három, legmagasabb díjazással járó elismerést Samicskov Milánnak, Koronczi Péter Attilának és a Balázs Anna-Kulcsár Emese alkotópárosnak ítélte oda a zsűri.

Lantos Ferenc: Cím nélkül, 1970-es évekLantos Ferenc: Terek hangja 3, 1991

 

Az ötletpályázat legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a kiíró – remélhetőleg – nem a távoli jövőben épülő, Lantos Ferenc képzőművész életútját, munkásságát bemutató múzeum építészeti tervpályázatához a lehető legjobb kiírást tudja elkészíteni. Ezt a célt a pályázat díjazott tervei által elérte.

 

Koronczi Péter AttilaSamicskov Milán

 

Díjban részesülnek bruttó 700.000.-Ft díjazással:
a 4. sorszámú pályamű, szerzője: Samicskov Milán
a 12. sorszámú pályamű, szerzője: Koronczi Péter Attila
a 27. sorszámú pályamű, szerzői: Balázs Anna, Kulcsár Emese

Elismerésben részesülnek bruttó 400.000.- Ft díjazással:
a 6. sorszámú pályamű, szerzői: Sztranyák Gergely, Sztranyák Veronika
a 18. sorszámú pályamű, szerzője: Benedek Márton
a 19. sorszámú pályamű, szerzői: Józsa Krisztina, Szilágyi Szabolcs
a 20. sorszámú pályamű, szerzői: Vivas Veronika, Tóth Krisztián
a 21. sorszámú pályamű, szerzői: Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert

Az MMA Építőművészeti Tagozat különdíjában részesül bruttó 250.000.-Ft díjazással:
a 10. sorszámú pályamű, szerzője: Györgyi Ábel
a 24. sorszámú pályamű, szerzője: Csík Zsolt

Az MMA Építőművészeti Tagozat kiemelt különdíjában részesül bruttó 400.000.-Ft díjazással:
a 25. sorszámú pályamű, szerzője: Borbély Fruzsina Anna

 

Zománcmunka, Bonyhád


A pályamunkákat bemutató kiállítás 2023. február 24-ig tekinthető meg a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulájában (7624 Pécs, Boszorkány út 2.) az általános nyitvatartási időben.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti rekord az Octogon részvételével

Építészeti rekord az Octogon részvételével

Megvan az első hazai, 24 órás építészeti interjúmaraton, a „váltóban” az Octogon is szerepet vállalt.

Magyar zsinagógák vonulnak Stuttgartba

Magyar zsinagógák vonulnak Stuttgartba

Több mint egy hónapos kiállítás a gazdagon fennmaradt, a történeti korszakokat jól szemléltető magyarországi zsinagógaörökségről.

Tervpályázatot írtak ki az építészeti múzeumra

Tervpályázatot írtak ki az építészeti múzeumra

Az Építészet Ligete a Városligeti fasorban épülhet fel.

Hirdetés