Az épület közösségi karaktere közel áll a Nemzeti Táncszínház szellemiségéhez.
Merészebb kísérletezésre is alkalmas, sokféle módon teremthet kapcsolatot közönség és előadó közt a művészeti ág új otthona. A játék tere és a nézők pozíciója közti folyamatos átmenet kezdeményező, „táncba hívja” a közönséget, míg a kiszolgáló részek diszkréten a háttérbe húzódnak. Az új táncszínház az egész Millenáris Parkot mozgásba hozhatja. A cikk eredetileg az OCTOGON Magazin 150-es (2019/2-es) lapszámban jelent meg.
Fotó: Bujnovszky Tamás
Véget ért a Nemzeti Táncszínház négy évig tartó „sivatagi vándorlása” Budapest különböző kulturális helyszínei között, februárban átadták a Millenáris Parkban az új színházépület. A Ganz gyár egykori transzformátorházából 2000-ben tévéstúdióvá és játszóhellyé alakított, csaknem 7000 négyzetméter területű,
klasszikus háromhajós szerkezetű csarnok új designja egyszersmind építészeti szimbólum is lett: messziről hirdeti a tánc, a mozgás lendületét.
Szélesen kinyúló, nagy ívben hullámzó előtetője nappal is, esti világításban is igazi látványosság, alatta az acélkeretekbe foglalt üvegfelületen keresztül teljes egészében belátható foyer pedig szinte a külső tér folytatásaként várja a betérőket. A főhomlokzat minden eleme azt kommunikálja, hogy ez a ház nem is színház: nem csupán az esti előadásokat szolgálja, hanem a nap bármely szakában nyitott, mindenki számára használható agóra. Valami olyasmi – igaz, itt falak közé helyezve –, aminek majd két évtizede maga a Millenáris Park egésze készült. Még akkor is, ha az itt kínálkozó élmények többnyire egyetlen művészeti ághoz kapcsolódnak.
Az új épület közösségi karaktere valójában nagyon is közel áll a Nemzeti Táncszínház szellemiségéhez.
A 2001-ben megalakult intézmény számára reprezentatív helyszínt kínált az egykori Várszínház épülete, de a tradicionális kukucska-színpad olyan korlátok közé szorította az elsősorban néptánc, illetve egyre növekvő arányban kortárs tánc produkciókra fókuszáló társulat munkáját, ami nem eléggé támogatta a merészebb kísérletezéseket.
Fotó: Bujnovszky Tamás
2014-ben a Várból való leköltözését korántsem szakmai szempontok indokolták, mégis kifejezetten nyert a változással: az új, kifejezetten erre a funkcióra formált helyszín végre teret ad ezeknek is. Zoboki Gábor építész a komplex kulturális helyszínek specialistája, érzékenyen méri föl a műfaji határterületek igényeit és a rugalmasságra helyezi a hangsúlyt. Nem az örökkévalóságnak, hanem az eleven folyamatoknak tervez tereket.
Tudja, hogy a színpadi tánc műfaja állandó változásban van. Koncepciója abból indult ki, hogy a tánc alapvetően közösségi művészet, aminek nem minden esetben kedvez a nézőtér és a színpad merev elhatárolása, és a Ganz-csarnok eredeti, bazilikális szerkezetében meglátta azt a lehetőséget, ami viszonylag csekély átalakítással sokféle módon képes kapcsolatot teremteni a közönség és az előadók között.
Ezért már a bejáratnál megkezdődik a produkciókra alkalmas terek sora. Az előtető világos tónusú faburkolata az előcsarnokban is folytatódik, a padlón egy széles lépcsősor formájában emelkedik, ami egyben nézőtér is, a mennyezeten pedig, az előtető hullámvonalát megismételve, egy szabálytalan kúp formájában megereszkedik, belóg a térbe, és ezzel kijelöl egy kisebb teret a lépcsősor előtt, ami így elkerítetlen játéktérré lesz.
A foyer-ben sétáló közönségnek kell néhány perc, mire rájön, hogy egy színpadra került. Innen fölfelé haladva a lépcsőforduló ismét kiszélesedik, szalagszerű korlátja mögül karzatként kínál rálátást a térre, ez újabb szerepváltást idéz elő. És mire a néző az emeletre ér, kiderül, hogy az előcsarnok tetejéről függő alakzat nem csupán izgalmas formai játék – hanem egy 120 fős színházterem, a két szintnyi belmagasságú aula terébe függesztve.
Ez a merész kompozíció úgy használja ki az épület szerkezeti adottságait, hogy folyamatos átmenetet teremt a játék tere és a nézők pozíciója között, aktív és kezdeményező módon mintegy „táncba hívja” a közönséget. Maga a faburkolat is kiemeli ezt a központi szerepet, a lécekből szerelt, és a világítást is magába foglaló, lágy ívekben hullámzó felülethez képest a kiszolgáló részek, a bejárati üvegfallal szemközti ruhatár, és az egész nap nyitva tartó kávézó látszóbeton felületekkel és terrakotta betétekkel szolidan a háttérben maradnak.
A két színházterem formai megoldása viszonylag egyszerű, itt a hangsúly a flexibilitásra került. A kisterem már klasszikus értelemben vett színpadra és nézőtérre tagolódik, ha azok nem is olyan élesen válnak el egymástól, mint egy prózai színház esetében; az első széksorok kivehetők, így a tánc tere szükség szerint megnövelhető. A terem falburkolata az élénk okkerből a színpad felé haladva feketébe megy át, nem vonja el a figyelmet az ott zajló produkcióról, de nem is választja le a nézőteret a játék fizikai teréről.
Fotó: Bujnovszky Tamás
Az egykori tévéstúdióból kialakított, 368 fős, két emeleti karzattal övezett nagyterem teljes nézőtere összecsukható, a széksorokat a terem oszlopai között lehet elhelyezni, így egy hatalmas, egybefüggő tér alakul ki az előcsarnoktól egészen a hátsó színpadig.
A 16x24 méter nagyságú színpadot korszerű világítási rendszer és lámpapark szolgálja ki, a zsinórpadlás miatt a csarnok eredeti kubatúráját kissé meg kellett emelni, de a háromhajós szerkezet változatlan maradt. A nagyterem körül az emeleten két próbatermet, öltözőket, hangstúdiót, kiszolgáló egységeket és egy oktatótermet alakítottak ki. A próbatermeket a csarnok eredeti felülvilágítója nappali fénnyel látja el, padlója a táncosok ízületeit kímélő, kettős párnafára helyezett táncpadló, a csarnokszerkezet eredeti mennyezeti gerendáin pedig olyan pontokat lehetett kialakítani, amelyek a kortárs táncban gyakran szerepet kapott függesztésekre is alkalmasak.
Az épület minden ízében tökéletes szabadságot nyújtó keret lett a legkülönbözőbb, saját és vendégül látott táncprodukcióknak.
Ezzel párhuzamosan az ipari építmény eredeti karakterét is megőrizte, tudva, hogy a színháztechnika sokkal gyorsabb ütemben változik, mint azt az építészetnek módja lenne követni. Várhatóan a Millenáris Park egészének életét is lendületbe hozza. A kétezres évek elején kialakított park, a tóba süllyesztett fákkal, a szőlődombbal, az itt létrehozott közösségi kerttel és a nagy játszóterekkel már a múlté; a tó helyén, ami a Táncszínház első tervein még szerepelt, ma már gyep veszi körbe a színház bejáratát. De egy eleven, folyamatosan kommunikáló kulturális intézmény képes lehet újra életet lehelni a Millenáris irodaházak és üzleti vállalkozások közé szorult, egyre fogyatkozó közterébe.
A 150 - 2019/2 lapszámot teljes egészében itt töltheted le, ingyen, pdf formátumban.
A lapszám teljes tartalomjegyzékét itt találod.
Projekt adatok
- Építész vezető tervezők: Zoboki Gábor, Orlovits Balázs, Lente András
- Építész munkatársak: Jánossy Johanna, Heppes Miklós, Fekete Attila, Szabó Valéria
- Generálkivitelező: ZÁÉV Építőipari Zrt.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
