Hirdetés

A nádasdladányi műemléképület a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg.

A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében újul meg a nádasdladányi Nádasdy-kastély. A műemléki rekonstrukciós munka építésztervezési feladatait a generáltervező TSPC Kft. és partnere, Ónodi Szabó Lajos építész tervező és a Bicske Építő Kft. végezték.

A jelenleg befejezéshez közelítő rekonstrukció egy korábban elkezdett, nagyívű műemléki felújítás végső szakasza, a kulturális-turisztikai célú fejlesztés megvalósítása során a szakemberek állagmegóvó és műszaki feladatokat is elvégeztek – derül ki a TSPC híréből. A kastély enteriőrjének visszaállítása is a tervezés és kivitelezés része volt: az Ősök csarnokába Nádasdy Ferenc gróf felmenőinek portrémásolatai kerülnek, az egykori könyvtár többezer példányát az Országos Széchényi Könyvtár másodpéldányaiból és a keszthelyi Festetics-kastélyból pótolják.

Fotó: Juhász Norbert a TSPC részére

Műemléki rekonstrukció

A több szakaszban megvalósuló rekonstrukció célja a műemlék méltó állagmegóvása az utókor számára, illetve a modern turisztikai-funkciók megvalósítása. A kastély földszintjének egykori reprezentációt szolgáló termei nyitottak lesznek a látogatók számára, és itt kaphatnak majd helyet az elegáns rendezvények is. A mostani munkák során sikerült a földszinten már korábban megkezdett és megszakadt helyreállítási folyamatot az enteriőrökben befejezni, illetve nagyobb turistaforgalom befogadására is alkalmassá tenni azokat. 

Az előcsarnok és a porta a közönség fogadását és tájékoztatását szolgálja, korszerű eszközökkel felszerelten. Az egykori biliárdteremben az enteriőr hiteles bemutatása mellett egy jól felszerelt múzeum-shop kaphat helyet, míg az egykori ebédlőben kávézó szolgálja a turisták kényelmét. Az épület legnagyobb méretű terme a nagyszalon, amely a bemutatáson kívül rendezvények megtartására is alkalmas. Az ősök csarnokának különleges eleganciájú, díszes faberendezése ad keretet a családi ősgaléria későbbiekben restaurálandó eredeti képeinek.

Az Ősök csarnoka reprezentatív enteriőrje, itt láthatók az ősgaléria képeinek másolatai. A faberendezés Thék Ede díszműasztalos munkája, a csillárokat Jungfer Gyula készítette – Fotó: Juhász Norbert a TSPC megbízásábólAz Ősök csarnoka reprezentatív enteriőrje, itt láthatók az ősgaléria képeinek másolatai. A faberendezés Thék Ede díszműasztalos munkája, a csillárokat Jungfer Gyula készítette – Fotó: Juhász Norbert a TSPC megbízásából

Kiemelkedő jelentőségű az egykori könyvtárterem berendezése: a terem berendezésének és díszes mennyezeti burkolatának restaurálása befejeződhetett ebben a szakaszban, így elhelyezhető itt az egykori könyvtár anyagának töredékesen megmaradt állománya.

Fontos eleme a kastély külső megjelenésének és a rendezvények kiszolgálásának a télikert rekonstrukciója. Az egykor teljesen elbontott épületrészt a mostani szakaszban, fotók alapján sikerült újjáépíteni. A díszes, öntöttvas oszlopokon álló télikert a rendezvények során alkalmas tere lehet a vendégek kiszolgálásának is.

A földszinti területen is megvalósulhatott a téli fűtés és az elektromos és gyengeáramú hálózatok kiépítése a biztonságtechnikai berendezésekkel együtt. A termek lábazati faburkolatai, a táblás parketta, és a falfelületek korstílushoz igazodó tapétái, az antik berendezéssel együtt hivatottak az egykori főúri kastély hangulatának megidézésére.

A kastélyépület emeleti terei voltak a család egykori hálószobái, elegáns fürdőszoba és egyéb kiszolgálóhelyiségek tartoztak ide. Ezekben a terekben fel kellett számolni a könnyező házigombafertőzés maradványait, emiatt a mennyezetek vakolását és a parkettaburkolatokat el kellett bontani és a vegyszeres kezelést követően helyre kellett állítani azokat. A területen is elkészült a fűtési és az elektromos rendszer. Az egyszerűbb megjelenésű enteriőrökben a nagyközönség kiszolgálására időszaki kiállítások, a múzeumpedagógia terme és persze egy hálószoba és fürdőszoba bemutatása kaphatnak helyet. 

Fotó: Juhász Norbert a TSPC részére

A különleges eleganciájú, romantikus kastélyépület egykori környezete egy növényritkaságokban is gazdag, festői szépségű angolpark volt. A nagyméretű park területe rekonstrukciójának első lépései történhettek meg. A kastély közvetlen környezete és a mesterséges tó újulhatott meg. Változatos vonalvezetésű sétautak vezetnek az újra vízzel feltöltött tóhoz, melyben egy kis romantikus sziget is létesült.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként a fejlesztés az ingatlan vagyonkezelője és üzemeltetője, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában valósult meg, melynek kiemelt célja a nádasdladányi Nádasdy-kastély turisztikai célú attrakciófejlesztése.

Az OCTOGON magazin idei első, februárban megjelenő lapszáma immár hagyományosan műemlék tematikájú, amelyben hasonló projekteket mutatunk majd be részletesen. 

Nádasdy-kastély, Nádasdladány

Megbízó: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram – Virág Zsolt miniszteri biztos
NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. – Glázer Tamás ügyvezető

Generáltervező: TSPC Kft., Kádár Mihály okl. építészmérnök
Építész tervező: Bicske Építő Kft.
Felelős tervező: Ónodi Szabó Lajos okl. építészmérnök

Turisztikai menedzser: Balázs-Bécsi Krisztina
Projektmenedzser: Horváth Rómeó, Farkas Piroska, Vavra Áron

Építész munkatársak: Fáy Piros, Jakus Péter, Ónodi Szabó Ákos, Sámsondi Kiss Gergő

Kiállítás kurátora: Bányai Balázs történész
Felelős belsőépítész tervező: Porubszky Helga, PH-IDEA Bt.
Műemléki épületkutatás és régészet: Fülöp András, MMA-MÉM MDK
Műemlék-felügyelő: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala, Vaszkó Ildikó
Kertépítészet: Garten Studio Kft.,Szloszjár György
Tartószerkezetek: Aninger Judit
Épületgépészeti tervezés: Vörös Tamás, Farkas Tamás
Villamosság: Máté József
Külső közművek: Dobos Szabolcs
Rehabilitációs szakmérnök: Pandula András
Tűzvédelem: engedélyezési terv: Csuba Bendegúz; kiviteli terv: Kováts Róbert
Műszaki ellenőr: Bendik Viktória
Kivitelező fővállalkozó: Magasházi János létesítményfelelős, Molnár Gábor építésvezető




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó órában mentették meg a Turai Kastélyt

Az utolsó órában mentették meg a Turai Kastélyt

Az 1883-ban épült neoreneszánsz kastély műemléki rekonstrukciója minden apró részletre kiterjedt.

Folytatódik a kastélyok és a várak felújítása

Folytatódik a kastélyok és a várak felújítása

Idén 34 műemlék újul meg, több mint 60 milliárd forintból.

A harmadik öngyilkosság után lezárták a 46 méteres manhattani Vesselt

A harmadik öngyilkosság után lezárták a 46 méteres manhattani Vesselt

A látványosság nem csak a turistákat vonzotta.

Hirdetés
2024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1