Ilyen közelről a Fertőbozon felépült Mágneses Nulltér Laboratórium. Erről szóló cikkünk a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.
Az építészet egyik csodája, hogy egyik legfontosabb médiuma, a ház a legváltozatosabb köntösöket képes magára ölteni. Le Corbusier a házat például lakógépként képzelte el. Olyan fizikai entitásként, amelynek termelése, precizitása, technológiája, de legfőképpen működése megfeleltethető a gépekének – leginkább az autóénak. De éppily gyakran jelenik meg az épület mint tárgy. Különösen a minimáltól ihletett házak kívánnak olyasfajta esztétikai felsőbbrendűségnek megfelelni, amely eleve kizárja, hogy „hagyományos” építészeti csomópontokat, szerkezeteket fogjanak hadra, melyektől „épületként” ismernénk fel az adott darabokat.
A végeredmény ehelyett egy épületméretű tárgy. Varratmentes illesztésekkel, síkkoordinált anyagtalálkozásokkal, amelyek a látvány vitathatatlan egyszerűségét elképzelhetetlenül bonyolult és drága eljárásokkal teremtik meg. Persze lehet az épület emlékmű – Daniel Libeskind Berlini Zsidó Múzeumára gondolva például –, miképp hangszer is. Amikor 2005-ben átadták Zoboki Gábor MŰPÁ-ját, a kritika és a nagyközönség is elfogadta, hogy a koncertterem egy hangszer. Hangolása, beállítása és világszínvonalú akusztikája is igazolta ezt a nézetet. És végül. Létezik olyan, amikor az épület műszer, mi több, akként születik. Ez a legkézenfekvőbb értelmezés U. Nagy Gábor új alkotására, a Fertőbozon felépült Mágneses Nulltér Laboratóriumra.
Párhuzamok
Számos példa ismert arra, hogy tudósok és művészek hasonló következtetésekre jutottak abbéli erőfeszítéseik során, hogy megértsék és leírják a világot. Művészet és tudomány közötti párhuzamot vettek észre a szellemtörténet képviselői is a 20. század elején, felhívva a figyelmet azokra a műalkotásokra, korstílusokra, amelyek – meggyőződésük szerint – sikeresen tükröztek valamiféle egészlegességet az adott időszakról. Rendkívül szerethető építészettörténeti gondolatmenetek születtek abból, ahogy például egymás mellé állították – a magyar Szentkirályi Zoltán is – a barokk művészetet jellemző kavargást, mozgást és az égi mechanikát.
A 16-17. század folyamán Kopernikusz, Kepler és Newton hatására jelentős átalakuláson ment keresztül, miképp írjuk le a világot. A statikus arisztotelészi kozmoszt felváltotta a bolygópályák folyamatosan mozgó rendszere, lecserélve az egyiránypontos távlattannal illusztrált nem-csak-építészeti tér geometrikus kiszámíthatóságát. Már-már közhely, ahogy párhuzamba állítjuk a modern építészet által kidolgozott áramló tereket a relativitáselmélettel. Einstein a teret folytonosnak és dinamikusnak írta le, nem pedig rögzítettnek és abszolútnak. Hasonló történt Erich Mendelsohn, Mies van der Rohe és Frank Lloyd Wright művészetében, akik elutasították a statikus belsőket és áramló, fluid helyiségkompozíciókat alakítottak ki. Hasonló, költői párhuzam sejlik fel a fertőbozi laboratórium tervezéstörténete kapcsán.
Egy geometriai sejtés
2014-ben ült le először U. Nagy Gábor és Wesztergom Viktor arról tárgyalni, miképp lehetne létrehozni egy mágneses nulltér laboratóriumot. Ezeknek a laboratóriumoknak a közepén egy különleges, kívül és belül is műmetállal burkolt kamra áll, amelyről már a tervezés kezdeti szakaszában is tudni lehetett, hogy hozzávetőlegesen 3x3x3 méter nagyságú lesz. Ezeknek a kamráknak a célja az, hogy belsejükben nullközeli értékre csökkentett mágneses térben végezzenek anyag- és műszerkísérleteket. De éppily fontos lehet az élő szervezetek vizsgálata is: nem lehet tudni ugyanis, milyen tulajdonságokkal bírnak azok a növények, amelyek magját ilyen körülmények között nemesítenék. Hasonló a helyzet az orvosi implantátumokkal: „zéróteszla” körülmények között végzett kutatások elvezethetnek olyan anyagokhoz, amelyek működését nem fogja zavarni a mágnesesség.
Ez a nulltér-kamra azonban mit sem ér aktív mágnesestér-csökkentés nélkül, amelyet végül a kamra köré épített 10x10x10 méteres fakockában helyeztek el. A fentebb említett beszélgetés során Wesztergom Viktor részletesen elmagyarázta U. Nagy Gábornak az aktív mágnesredukció lehetőségeit, felvázolva egy olyan tekercsrendszer elvét, amelyik a tér mindhárom irányába dolgozik. Az ismertetés közben különleges geometriai kompozíció jelent meg U. Nagy Gábor szeme előtt. A vízióban négy álló gerendát metszett vízszintesen a tér két irányában négy-négy másik. A struktúra középpontjában a kamra állott. Ez a nagyjából 10x10x10 méteres tértengely-kereszt lett az épület arkhéja, amely lényegét tekintve azután nem is változott.
Merrit-elrendezés
Ezzel párhuzamosan a Széchenyi István Geofizikai Obszervatórium és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai külön-külön is modellezni kezdték, miképp lehetne a leggazdaságosabb módon elhelyezni a tekercseket. A modellekből az úgynevezett Merrit-elrendezés került ki győztesen, amely viszont tökéletesen egyezett U. Nagy Gábor geometriai víziójával. A tervezés folyamán a megsejtett térbeli tengelykereszt kiegészült azokkal a pillérekkel és gerendákkal, amelyek épületszerkezettani szempontból is koherens kockává tették a kubust. A térfalakat tartó és tagoló rácsozat – akár egy korai Sol Lewitt-kompozíció a hetvenes évekből – viszont alkalmassá vált arra, hogy fogadja a benn futó tekercseket.
A tudomány által elvárt geometria gyönyörűen harmonizált U. Nagy Gábor első sejtéseivel. Apropó, tekercsek: ne egy elektromotort képzeljünk el. A szerkezeti geometriát követve futnak vízszintesen és függőlegesen gyakran több kilométer hosszú rézkábel-kötegek. A kötegeket speciális kampók rögzítik a falhoz olyan anyagokkal, amelyek úgyszintén megfeleltek az antimagnetikus elvárásoknak. A tekercselrendezés hatékonyságát tovább segítette, hogy az egyetlen hely, ahová a házat el lehetett helyezni, csak az észak-déli iránnyal diagonális telepítést tett lehetővé. Takarékosan lehetett hát reagálni a földmágnesesség finom imbolygására azáltal, hogy ennek kompenzálását nem egyetlen irány, hanem az avval 45 fokot bezáró sík ezt egyszerre végezte.
A folyosó látszó fafelületei, az oszlop- és gerendaelemek rétegragasztott gerendaszerkezetek
Építészet is
Írnám, hogy a többi történelem, de az igazán cifra mutatványok csak ekkor kezdődtek. Olyan anyagokat kellett ugyanis választani, amelyek nem mágneseződnek. Olyan kapcsolóelemeket, szerkezeti kötéseket, amelyek a fenti igénynek megfelelnek. Amikor 1957-ben megnyílt a Széchenyi István Geofizikai Obszervatórium, azért esett a választás erre a helyre, mert a Soproni-hegység kőzettalapzata itt már kellő mélységben volt ahhoz, hogy fémtartalma ne érintse az itt folyó kutatásokat. Mai napig távol esik nagy forgalmú vasúttól, közúttól és a magasfeszültségű vezetékektől. Mégis hatméteres mélységben kellett talajcserét végezni és mészkőfeltöltést alkalmazni, a földfalat pedig hatalmas mészkőtömbökkel gyámolítani annak érdekében, hogy csökkentsék az agyagos altalajból származó mágneses sugárzást.
És ezért kellett faszerkezeteket alkalmazni olyan kötésekkel, ragasztókkal, felületkezelő anyagokkal, amelyekben szintén nincs mágnesezhető elem. De ugyanezért kellett lemondania U. Nagy Gábornak az óaranyszínű PREFA fémburkolatról, mert – hiába képzelte, hogy a földtérképeken majd aranyló pontként fog felizzani a ház – kiderült a szinterezésről, hogy mágneseződik. És azért vezet folyosó – majd a kockához érve híd – a régi épületből az új laborba, hogy kellő távolságban tartsák a tekercseket delejező generátorokat.
A kocka fémburkolatán jelentkező játék a függőleges toldókorcok aritmizálásával akaratlanul is játékba hozza Megyik János térplasztikáját a Debreceni Egyetem Élettudományi Központ és Könyvtár bejáratánál. Az összekötő folyosó polikarbonát burkolata sejtelmes szűrleményként engedi egymásba a kül- és belvilágot.
Kései megértés
Gyakori fordulat, hogy egy múltbeli eseménnyel igazoljuk a jelent. Számomra elementáris érzés volt átélni viszont egy evvel ellenkező irányú folyamatot. Hogy a jelenből értettem meg a már említett Sol Lewitt-tet. Ez a ház ugyanis tényleg műszer. Műszerként működő építészet. Minimális a művészeti tartalma. Nem esztétikai döntés eredménye a zérómágneskamra köré épített fakocka szerkezete. Mely szerkezetet érzékelve hirtelen tapasztalati igazolást nyer a minimál az amerikai művész szobraiban is.
Tervezés: 2017– 2022
Építés: 2022 – 2023
Építtető: Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, Wigner Fizikai Kutatóközpont
Felelős építész tervező: U. Nagy Gábor (MoHa Építészeti és Művészeti Kft.)
Építész tervező: Fóth Zoltán
Építész munkatárs: Orova Marcell, Nagy Sándor
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
