Az első helyezett a Fernezelyi Kft. és a GARTEN-STUDIO Kft. közös pályaműve lett.

Lezárult a Tata Szíve néven meghirdetett országos, nyílt építészeti tervpályázat, melynek célja a Magyary Zoltán Művelődési Központ újragondolása, valamint a volt rendelőintézet és az épületek körül elhelyezkedő tér átalakítása volt. A győztes a Fernezelyi Kft. és a GARTEN-STUDIO Kft. közös pályázata lett.

Tata Város Önkormányzata idén márciusban írta ki a 25 millió forint összdíjazású országos építészeti tervpályázatot TATA SZÍVE elnevezéssel. A tervpályázat célja az volt, hogy a tervezők újragondolják a Magyary Zoltán Művelődési Központ és a volt rendelőintézet épületét, valamint a Várkanyarban elhelyezkedő környező közterületeket. Bár a pályázat közvetlenül a Tata centrumában elhelyezkedő három helyszínt érintette, jelentősége ennél jóval szélesebb körű, hiszen a helyi településfejlesztési koncepció kiemelt részeként szervesen összekapcsolódik az Öreg-tó partján húzódó történelmi városmaggal, az Esterházy - kastéllyal és a tatai várral, valamint az ezeket körülvevő területek további fejlesztésével.

Az országos tervpályázatra 25-en küldtek be pályaműveket, melyekből végül 22 volt szabályos és érvényes, így a zsűri 22 művet értékelt.

Az elbírálást országosan is elismert szakemberekből álló zsűri végezte. A feladat kiemelt jellegét erősítette, hogy Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára elvállalta a zsűri társelnöki szerepét Michl József polgármester mellett. Mellettük a bírálóbizottság tagjai voltak: Krizsán András, elnök, Magyar Építőművészek Szövetsége; Szalay Tihamér, alelnök, Magyar Építész Kamara; Szemerey Samu, vezető településügyi szakértő, Lechner Nonprofit Kft.; dr. Herczeg Ágnes, tájépítész, Szent István Egyetem; Faragóné Godó Mária állami főépítész, Állami Főépítészi Iroda, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal; Markos Anikó, elnök, Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara és Kamarás Dorottya főépítész, Tata.

A zsűri végül hat pályaművet javasolt díjazásra, 1. 2. és 3. helyezettet, valamint egy pályaművet kiemelt megvételre, kettőt pedig megvételre. Közülük az első helyezettel lefolytatható az a közbeszerzési eljárás, amely alapján a fejlesztés részletes tervezése elindulhat. A győztes művet a Fernezelyi Kft. és a GARTEN-STUDIO Kft. közösen készítette, pályázatukat a zsűri egyhangúlag, teljes egyetértésben értékelte az első helyen.

Az eredmények kihirdetése előtt egy különdíjat is átadtak, a Toldy Ferenc Gimnázium 1. b osztályos tanulóinak Gereben Marcellnek és Sonkodi Balázsnak. A fiatalok rajonganak az építészetért, és amikor egy szakmai lapban rábukkantak a tatai tervpályázatra, egy kezdetleges program segítségével tervekké kovácsolták ötleteiket, amelyeket aztán a lelkes diákok versenyen kívül eljuttattak az önkormányzathoz.

A TATA SZÍVE országos tervpályázat díjazottjai:
-Megvételben részesült 1 millió forint díjazással a Value 4 Real Projektmenedzsment és Mérnöki Kft. pályaműve.
-Megvételben részesült 1 millió forint díjazással Pelle Zita és Balázs Marcell pályaműve.
-Kiemelt megvételben részesült 3 millió forint díjazással a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. pályaműve.
-3. helyezett lett 4 millió forint díjazással az Archi-kon Kft. pályaműve.
-2. helyezett lett 6 millió forint díjazással a dmb építész műterem Kft. pályaműve.
-1. helyezett lett 10 millió forint díjazással a Fernezelyi Kft. és a GARTEN-STUDIO Kft. közös pályaműve.

2021. június 17-én, a Tata Szíve pályázat Magyary Zoltán Művelődési házban megrendezett ünnepélyes díjátadóján Dr. Horváth József, Tata jegyzője, Szalay Tihamér, a Magyar Építész Kamara alelnöke, valamint Michl József, Tata polgármestere adta át az elismeréseket a 27 nyertes pályázónak.
Az eredményhirdetéssel a közönség számára is láthatóvá váltak az országos tervpályázatra beérkezett pályaművek, melyek június végéig a Magyary Zoltán Művelődési Központ emeleti kiállítótermében tekinthetőek meg.
 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

Tóparti loft otthonosan
  • 2020-07-15 09:00
  • Deco

Tóparti loft otthonosan

Karakteres lakás Tatán

Svájci bicska magyar módra

Svájci bicska magyar módra

Iskolabővítés Felsőörsön.

Hirdetés