Új színtérrel bővül Budapest kulturális palettája.

Február 15-én nyitja meg kapuit Budapest új kulturális színtere a Nemzeti Táncszínház új épülete, mely a Millenáris Parkban kapott helyet. A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését.

A Nemzeti Táncszínház épülete - fotó: Hlinka Zsolt

Az épület előcsarnoka a park látogatói számára is nyitott közösségi tér lesz, lehetőséget adva arra, hogy a Millenáris még inkább bekerüljön a fővárosi vérkeringésbe. Az új épületet Áder János, köztársasági elnök nyitja meg, mely egyben a tavaszt megelőző legfontosabb kulturális esemény, a Budapest Táncfesztivál megnyitója is. A 4,6 milliárd forintos kulturális fejlesztés forrását a magyar állam biztosította. A Millenáris Parkban átadott új intézmény nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, hanem Budapest kulturális életében is kiemelt jelentőségű beruházásnak tekinthető.  A minden igényt kielégítő új Nemzeti Táncszínház modern befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek.

A Nemzeti Táncszínház története

A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként 2001 óta szolgálja a magyar kultúrát. Legfontosabb feladata a hazai táncművészet képviselete, valamint menedzselése itthon és külföldön. Befogadó színházként az intézmény közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt. A néptáncon át a klasszikus balettig, a társas tánctól a kortárs táncon keresztül az interaktív gyermek előadásokig, műfaji sokszínűséggel kívánja fenntartani a táncszínházba járó közönség érdeklődését. Évente közel 300 előadást mutatnak be, hazai előadásaik éves nézőszáma megközelíti a 100.000 főt.

Az épületről röviden

A 6950 négyzetméteres új Nemzeti Táncszínházat a Millenáris Park E épületében, a volt GANZ művek – a kétezres évektől stúdióként működő – egykori ipari épületéből alakították ki. A beruházás eredményeképpen az épület új főhomlokzatot és előcsarnokot kapott, valamint létrehozták a 368 főt befogadó nagytermet, a 120 fős kistermet, a két próbatermet, a kamaratermet, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket és öltözőket. Az épületben helyet kapott még egy hangstúdió is, amely a táncprodukciók művészi lehetőségeit bővíti, valamint az új előcsarnokban szezontól függetlenül folyamatosan nyitva tartó kávézó is az új közösségi tér létrehozásának koncepcióját szolgálja.

A napjaink legmodernebb technikai elvárásainak megfelelő, kifejezetten táncelőadásokra tervezett épület nagytermében speciális, 16x24 méteres színpadot alakítottak ki. A nagyterem mobil nézőtérének tervezésére egy magyar céget kértek fel, amely többek között a New York-i 9/11 Memorial Museum részére is készített székeket, míg a kisteremben a Peter Zec és Otl Aicher által alapított Red Dot Design-díjas székek fogadják a nézőket.

A Nemzeti Táncszínház nagyterme - fotó: Hlinka Zsolt

Az új Nemzeti Táncszínház terei

A Nemzeti Táncszínház új épülete a ZDA – Zoboki Építésziroda tervei alapján készült el. A tervezők célja kettős volt: egyrészt kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt úgy alakítani át a teret, hogy az megfeleljen a táncszakma szerteágazó jelenlegi és akár a jövőbeli igényeinek is. Az épület színházhoz méltó főhomlokzatot és új, többfunkciós előcsarnokot kapott, amely a park és az épület közötti intenzív kapcsolatot is megteremti. A park látogatói számára nyitott, kávézót is magában foglaló előtérben lehetőség van kisebb produkciók bemutatására is – a padozat színházzá, a lépcső pedig nézőtérré alakítható. Az egybefüggő, pillérek nélküli előcsarnok felett kapott helyet a térben „lebegő” kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonka kúpként lóg be az előcsarnok fölé: a termet tartó 1500 tonnás vasbeton szerkezethez közel 200 tonna betonacélt építettek be, a tartók geometriáját finoman lekövető fa-álmennyezet pedig 13 ezer darab faelem felhasználásával készült.

Az épület központi eleme a korábbi stúdiótérből multifunkciós színházi térré alakított, 368 fős nagyterem. A korszerű színháztechnikával felszerelt játszótér a táncszakma széles repertoárjának, jelenlegi és jövőbeli igényeinek megfelelően alakítható át, de a sokféle funkciónak köszönhetően akár egyéb rendezvények – koncert, gálavacsora stb. – is megtarthatók benne.  Ezt szolgálja a nézőtér szétbontható, mobil, oldalra kitolható székrendszere is.

A jövőben befogadó színházként működtethető 120 fős kisterem kialakításánál a tervezők olyan egységes tér létrehozására törekedtek, ahol a közönség szinte az előadás fizikai részesének érezheti magát.

Az épületben két nagyméretű próbaterem is található, amelyből az egyik mobil falakkal tovább is osztható. A balett-terembe a 21. század minden igényét kielégítő, modern függesztő rendszert építettek be, amely akár hat táncos dinamikus terhelését is képes biztosítani. A kamaraterem pedig színházi nevelési, gyermek és ifjúsági illetve rekreációs programoknak ad majd helyet. A beruházás során mindvégig a legfontosabb cél az volt, hogy a meglévő épületet a Nemzeti Táncszínház speciális igényeinek megfelelően alakítsák és bővítsék ki. A beruházás munkái 2014-ben kezdődtek, a kivitelezésre kiírt legjobb pályázatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyújtotta be.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lendületben | Nemzeti Táncszínház

Lendületben | Nemzeti Táncszínház

Merészebb kísérletezésre is alkalmas, sokféle módon teremthet kapcsolatot közönség és előadó közt a művészeti ág otthona. A játék tere és a nézők pozíciója közti folyamatos átmenet kezdeményező, „táncba hívja” a közönséget, míg a kiszolgálórészek diszkréten a háttérbe húzódnak. A Táncszínház az egész Millenáris Parkot mozgásba hozza.
 

Mitikus kínai sziklaszirtek európai funkcionalitással

Mitikus kínai sziklaszirtek európai funkcionalitással

A ZDA - Zoboki Építésziroda második díjat nyert terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központra, még részletesebben.

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A ZDA – Zoboki Építésziroda Sencsen Operaház nemzetközi tervpályázatán legjobbak közé válogatott terve.

Hirdetés