Egy ELMŰ-alállomás homlokzata. Képesszé, Varga Marietta elképesztő fotóival.

A BudaPart területén található az ELMŰ kelenföldi alállomása. A korábban több különálló részből álló és kerítéssel körülvett épületegyüttest a BudaPart városnegyed fejlesztésével párhuzamosan átépítik, amelynek során alapterületét racionalizálják, berendezéseit korszerűsítik. Cikkünk és képesszénk az OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszámából.
 

A fejlesztő annak céljából, hogy megváltoztassa az épület eredendően zárkózott, ipari mivoltából adódó építészeti arculatát, 2018-ban meghívásos ötletpályázatot írt ki a homlokzati megjelenés megtervezésére. A pályázaton első díjat a GUBAHÁMORI magasfeszültségű elektromos hálózatok karakteres elemeit felhasználó terve nyerte el.

A koncepció a homlokzatokat két mezőre osztja. Az alsó terpesztett lemezburkolat hullámzó vonalvezetésével az épület arányait módosító elem és annak technikai kiállásait, szellőzőit maga mögött rejtő lábazati zóna. A felső mezőkön pedig a magasfeszültség-hálózatoknál használt porcelán- és üvegszigetelők mindenki számára ismerős elemei jelennek meg. A megközelítőleg 5000 db szigetelővel képzett homlokzati struktúra a ready-made art keretein belül is értelmezhető.

A felhasznált tárgyat a maga fizikai valójában, változtatás nélkül emelik ki a tervezők a megszokott kontextusából, kihasználva azt, hogy a fejünkben már van egy társított értelmezése az eredeti tárgynak. Ezt új környezetbe, struktúrába helyezve, új sűrűségben felhasználva alakul ki egy új esztétikai minőség. A végeredmény egy homlokzati assemblage.

Közelről szemlélve az ipari tárgyak forma- és színbeli változatossága tűnik ki. Nagyobb távolságból a természeti elemekből és jelenségekből inspirálódó, az épület homlokzatain egymásba fonódó mintázatok egy személyes narratíva részévé válhatnak.

A homlokzati rendszerben kiemelt szerepe van a napfénynek is. A porcelán- és üvegszigetelők falra vetett árnyékai a nap folyamán folyamatosan változnak a fény beesési szögétől vagy a felhőzöttségből adódó szórt fény természetéből adódóan. A tervezők célja az volt, hogy egy olyan szerethető, nehezen kiismerhető, folyamatosan változó homlokzatot hozzanak létre, amely minden látogatáskor más-más felfedeznivalót tartogat.

Az alállomás átépítése folyamatosan zajlik, ami alatt a zavartalan működést biztosítani kell. Az összetett technológiai átalakítások miatt a kivitelezés két ütemben történik. Az első ütem a hozzá kapcsolódó homlokzati szakaszokkal együtt 2022 tavaszán készült el.

A képesszé az első ütem dokumentálását mutatja be.
 

 

Fotó: VARGA MARIETTA
Építészet: GUBAHÁMORI | GUBA SÁNDOR, HÁMORI PÉTER és NOVÁK SÁNDOR
Építészet munkatárs: KONCZOS KATA


 

Rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Javaslat a Balaton ökológiai egyensúlyának visszaállítására

Javaslat a Balaton ökológiai egyensúlyának visszaállítására

A GUBAHÁMORI formabontó pályázati terve a keszthelyi vízpart fejlesztésére

Építészet gyerekekkel, gyerekeknek

Építészet gyerekekkel, gyerekeknek

Ilyen volt a negyedik Archikids Budapest

Prágai történet

Prágai történet

Stratégiák változó társadalmi és klimatikus viszonyokra – a GUBAHÁMORI megvételt nyert terve a Prágai Piac pályázatán.

Hirdetés