Magatartásból jeles

Parkolóház a soproni Árpád utcában. Cikkünk az OCTOGON magazin 175-ös (2022/3-as) lapszámából.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Bevásárlóközpontok, parkolóházak, vízlépcsők... Léteznek-e a kortárs építészetnek páriái? Kaszton kívüliek, kirekesztettek, eleve „jobbhíján” elgondolt objektumok, úgynevezett „létesítmények”, amik úgy „létesülnek”, hogy valójában senki sem gondolja, hogy emberöltőnyi időt töltenek majd velünk. Noha egyre nehezebb megmondani, hogy mit hoz a jövő, meg merem kockáztatni, hogy tíz év múlva a kiskereskedelem zöme online zajlik majd, és néhány veterán, benzines, múzeumi klasszikust leszámítva a mikromobilitás, a közösségi közlekedés válik meghatározóvá a smart city-ben, illetve a mai személygépkocsi-állomány számához képest töredéknyi, megosztásalapú személyautó közlekedik majd a városok utcáin.

Nem szeretnék azonban igazságtalan, vagy eleve előítéletes lenni Sopron nemrégiben átadott parkolóházával kapcsolatban. A tervezői feladat, a megbízás valósága a jelenben, a mostban van és nem tíz év múlva, ráadásul, aki kárógónak tart, némiképp joggal dörgölheti orrom alá kissé demagóg éllel a soproni Tűztorony példáját, hiszen a város jelképe egy olyan épület, aminek eredeti funkciója már régesrégen a múlté. Egyszóval ambivalens a viszonyom a parkolóházakkal (bevásárlóközpontokkal stb.) mint műfajjal, épületkategóriával kapcsolatban: ha van szabad parkolóhely, akkor többen ülnek autóba, mintha a parkolás lehetetlen volna, ugyanakkor az utcai, köztereket elfoglaló parkolásnál minden megoldás jobbnak tűnik.
 

Sopron műemlék belvárosa, várnegyede lenyűgöző, varázslatos kisugárzással bír. A műemlékvédelem kapcsán tett erőfeszítésekre jellemző, hogy a város 1975-ben elnyerte a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét, a Hetedik Műterem tervei alapján 2009 és 2016 között végrehajtott revitalizációs munkálatok nyomán a megújult Várkerület 2016-ban ICOMOS-díjat, DaNS 20. Építészeti Szalon fődíjat és Pro Architectura díjat nyert, ezt a projektet jelölték Mies van der Rohe Awardra, 2018-ban pedig Köztérmegújítási nívódíjat kapott. Szabó Levente építész és munkatársai sikerének hátterében a fokozottan védett műemléki környezetben finoman adagolt kortárs építészeti, tájépítészeti és infrastrukturális elemek állhattak. Pontosabban az a mérték, amiben régi és új egyensúlyba kerül egymással, a kölcsönös gesztusok finom szólamai, az értő figyelem esztétikai kódjainak megvalósítása, összességében az a gyakran megfoghatatlan „valami”, amit „viselkedésnek” neveznek az építészeti szakírók.

Szokták mondani, hogy egy futball-mérkőzésen akkor végezte jól a munkáját egy játékvezető, ha úgy tűnik, mintha nem is volna bíró a pályán. Az építészetben ez nincs így. Az építészetben a jó viselkedés feltűnik. Az új építészeti elemek nagyon is jelen vannak. Képesek valódi, felfogható kapcsolatokat kialakítani, gazdagítani a már létező kontextust, újrafogalmazni az összefüggéseket. Mint a bevezetőből talán kiderült: nehéz objektíven, előítéletek nélkül közelíteni a „pária műfajok” egyikéhez, egy parkolóházhoz. Minősített esetről van szó, ha az elemzett létesítmény egy rajongásig csodált műemlék városrész tőszomszédságában épült fel. Hendikepes helyzet, valódi kihívás az építész tervező számára, akinek ráadásul az Ikva patak partján, az egykori Ikva áruház leromlott állapotú, pontszerű kettős tömbje mellett, a Várkerület házainak hátsó, elegyes frontjaitól övezve, de valódi térfalba illeszkedés lehetősége nélkül kellett érvényes formát, viselkedési módot és megjelenést találnia a funkciónak.

Maga az építési telek is egyfajta szabálytalan, nehezen megfogható „szigetként” érzékelhető, ha a város térképét szemügyre vesszük. A telek a Várkerület vonalán kívül, egy Balfi-külváros nevű önálló entitásban helyezkedik el, mégis túl közel a Várnegyedhez ahhoz, hogy a műemlék városrész kisugárzása ne dominálna ezen a területen is.
 

Tölgyesi Kaplony projektvezető építész a KÖZTI-ben, Tima Zoltán stúdiójában két repülőtéri projektben szerezhetett tapasztalatot a közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén, míg az Országház Látogatóközpont és Országgyűlési Múzeum tervezésének résztvevőjeként egy műemléki környezetben megvalósuló funkcionális épület keretrendszerét ismerhette meg. A soproni parkolóház esetében ezek a tapasztalatok némi önbizalmat nyújthattak ugyan a tervezők számára, ugyanakkor a helyszín sajátosságai nyomasztó súlyként is nehezedhettek rá. A telekből és a térfal hiányából adódott a szoborszerűen álló, jelentőségszerűen megformált, körbejárható, négy egyenértékű homlokzattal rendelkező épülettömeg lehetősége, ugyanakkor a megkívánt és üdvös viselkedésmód, a prózai funkció mégiscsak egy visszafogott megjelenést támogatott volna.

Noha e sorok írója bizonyíthatóan idegenkedik az ívelt vonalakból, netán kör alaprajzból szerkesztett épületektől, most mégis meggyőződése, hogy a soproni parkolóház esetében a szabálytalan ellipszis alaprajz megalkotása lehetett az egyetlen helyes döntés. Ez a forma nem jelöl ki fő- és oldalhomlokzatot, szinte hierarchia nélküli, egynemű, egylogikájú homlokzati rendszerre ad lehetőséget, miközben a parkolószintek közötti kanyarodó, spirális közlekedés elvére is reflektál. Továbbiakban az ellipszis alaprajz és az abból épülő forma egyfajta gesztusként értékelhető a városmagot, magát a Várnegyedet jellemző elliptikus utca- és várfalrendszer összefüggésében, illetve akár metaforizált, kortárs bástya-átiratként is értelmezhetjük.
 

Ha az épület morfológiáját találó és a műemléki környezetben az épület viselkedését támogató gesztusnak tekintjük, akkor az acélszerkezetre szerelt, finoman a vasbeton épületszerkezettől ellebegtetett, könnyed hatású, optikailag némi moaré-effektussal is bíró kerámia lamellákat az épület homlokzatán valódi lelkesedéssel üdvözölhetjük.

A zártság és nyitottság, a lamellák közötti átlátás lehetősége, a homlokzati „bőr” barátságtalan, teljes felületű lezárásának elkerülése bizalmat és kíváncsiságot ébreszt a kritikusban, miközben a lamellák mintha egy egyenesfalú hordó dongái, hangszer húrjai volnának.

Kreatív megoldás ez a tervező részéről, ami abból a felismerésből fakad, hogy a parkolóház nem kíván meg zárt klímaburkot, teljesen zárt homlokzatot. Ugyancsak a tervezőt dicséri, hogy felismerte a kerámia burok textúrájából és a természetes kerámia anyagából adódó esztétikai lehetőséget, és a végletekig redukálva az építőanyag-fajták számát, egyfajta minimalista tisztaságot hozott létre. Előítéletesen érkeztem Sopronba, de meggyőzve és megenyhülve ültem le a klaviatúra elé. Ha már parkolóház, akkor legyen olyan, mint Tima Zoltán, Németh Tamás és Tölgyesi Kaplony parkolóháza. A többit az idő úgyis elrendezi.