A Ménesi út 44-48. szám alatt álló épületet a Lauber László – Szendrői Jenő tervezőpáros álmodta meg.
Képzeljük el, hogy gyanútlanul elindulunk sétálni a Gellérthegy déli lejtőjén, szép, a közízléshez jól illeszkedő historizáló villák és az oktatás palotái között haladunk, míg egyszer belebotlunk valami szokatlanba, valamibe, ami elüt az addig látottaktól. A volt Kertészeti Egyetem Ménesi úti, ’A’ épülete szalagablakaival, vasbeton pillérvázas szerkezetével sikeresen és kiemelkedő színvonalon csempész egy parányi Bauhaust a gellérthegyi nagypolgári miliőbe.
Bár a megnevezés az ingatlanhirdetések hasábjain nap mint nap előkerül, valójában kevés esetben állja meg a helyét. Noha sok épületen találunk a dessau-i iskolára visszavezethető jegyeket, igazi Bauhausnak leginkább csak azt nevezhetnénk, amelynek alkotója személyesen is kötődött a mozgalomhoz. A Ménesi út 44-48-at megálmodó Lauber László – Szendrői Jenő tervezőpáros nem tartozott közéjük, munkáik azonban a Bauhaus elveire építő modernizmus legszebb példái közé tartoznak. Ilyen Lauber egykori Excelsior Autószervíze a XI. kerületi Fehérvári úton, amely hosszan elnyúló tömegével és szalagablakaival egyike volt a főváros első igazi modern épületeinek. Az építész körökben fogalommá vált Nyíri-Lauber tervezőpáros tagjaként meghatározó szereplője volt a ’30-as, "40-es évek hazai építészetének. Szendrői Jenő munkásságának java a II. világháború utánra datálható, ő a különböző állami tervezővállalatok vezetőjeként, ipari épületek tervezőjeként lett a magyar építészettörténet megkerülhetetlen alakja.
A Gellérthegy déli oldalában 1859-ban Entz Ferenc által alapított Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet több átszervezés után 1945-től – mai helyzetéhez hasonlóan – a Gödöllői Agrártudományi Egyetem részeként működött mint a kertészeti oktatás központja. A II. világháború és Budapest ostroma nem kímélte a Campust, kertje súlyos károkat szenvedett, helyreállítása 1949-ben, az új, Ménesi úti tömb építésével párhuzamosan indult meg. Ezt járjuk most körbe a Budapest100 apropóján, amely idén május 4-5. között a 100. évfordulóját ünneplő Bauhaus köré szerveződik.
Az új épület a Ménesi út mentén hosszan elnyúló szárnyból, valamint arra merőlegesen elhelyezett nagyelőadóból áll, reprezentatív főbejárata az épületet az utcától elválasztó néhány méter széles árkon híddal átívelve nyílik a Ménesi útra.
Statikai érdekesség, hogy a hosszan elnyúló tömegét valójában szerkezetileg két épület alkotja. Erre a megoldásra a budai márga alapkőzet tulajdonságai miatt volt szükség, elkerülendő az épület egyik oldalának esetleges süllyedéséből adódó megrepedését.
Az utcával párhuzamos, négyszintes szárnyban tanszéki irodák, laboratóriumok és kis szemináriumi termek kaptak helyet, az üvegezett nyaktaggal kapcsolódó, Villányi út felé eső fejépületben a lejtős padlóval kialakított, lábakra állított nagyelőadót találjuk. Ez alatt, kihasználva a terep adottságait, helyezkedik el a Bauhaus hagyományokat leginkább felelevenítő úgynevezett Zsibongó, amely a zöldkörnyezetre nyíló íves üvegfalával az épület legszebb, filmforgatásokra is gyakran használt részlete. A légies, könnyed üvegfal és a zárt, nehéz előadói tömb között feszülő ellentét olyan térformálási bravúr, amely méltán emeli Magyarország legjelentősebb modern emlékei közé az épületet.
Az egyik legfontosabb Bauhaus jellegzetesség a vasbeton pillérvázas szerkezet és a nagyméretű szalagablakok alkalmazása javarészt a Ménesi út felőli, északi tájolású homlokzaton fedezhető fel, hiszen a déli oldal az erős benapozottság miatt egészen más kialakítású. Míg előbbi esetén raszteres megjelenésű, mosottkavics burkolatú, paneles homlokzati vázkitöltéssel találkozhatunk, addig utóbbinál vakolt megoldást alkalmaztak. Sajátos, a modernizmusnál megszokottól eltérő a lábazati szintek durva kváderköves kialakítása, ez sokkal inkább a gellérthegyi környezetben gyakran előforduló, hasonló megoldásokra vezethető vissza, így segítve a léptékben elütő épület jobb illeszkedését.
Belépve a belső térbe, sok eredeti elemmel találkozhatunk, a fekete-fehér műkő járólapok, a szürke, öntött műkő lépcsőburkolatok, a korabeli fémkeretű, nagytáblás nyílászárók mind a legszebb hazai modernista hagyomány emlékei.
Sok eredeti berendezési tárgy is fellelhető, különösen az emeletek folyosóinak üvegezett tárolószekrényei értékesek, amelyekben a kertészeti oktatáshoz kapcsolódó preparátumokat, rajzokat, mintákat őriznek. Figyelemreméltó az előcsarnok vörös mészkő falburkolatú kialakítása és a bejárat melletti üvegezett télikert, amelynek egyik falát egy törtkerámiából kirakott, a kertészet fő területeit, a dísz- és haszonkertészetet, valamint a kertművészetet megszemélyesítő három nőalakot ábrázoló mozaik díszíti.
Az 1951-ben elkészült, napjainkban a Szent István Egyetemhez tartozó épület a kisebb beavatkozások mellett is sikeresen megőrizte építéskori képét, kiemelkedő tehetségű tervezőinek, megmaradt eredeti burkolatainak, berendezési tárgyainak köszönhetően még mai, kopottas állapotában is a hazai modernizmus legjelentősebb, legértékesebb alkotásai közé sorolható.
A cikk a BUDAPEST100 (Schild Dorottya és Kardos Bálint) kutatási anyagán alapul.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
