Ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal.

Új időpontban, május 7. és 24. között jelentkezik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal. A közvetítések adta lehetőségekkel élve a Bartók Tavasz online felületein keresztül nem csupán a hazai bemutatókat követheti bárki a világ bármely pontján, de az eseménysorozat neves együttesei és világhírű karmesterei saját városukból, legendás európai hangversenytermekből köszöntik a közönséget.

„Az elmúlt egy év során megtapasztaltuk, hogy leküzdhetetlennek tűnő akadályokon is képesek vagyunk felülkerekedni azért, hogy a kultúrát eljuttassuk a közönséghez. A rugalmasság, a kreativitás és az újratervezés képessége felbecsülhetetlen értékké vált ezekben a hónapokban. A Müpa számára az első pillanattól kezdve a művészek, munkatársak, nézők biztonsága és egészsége a legfontosabb, így a járványhelyzet várva várt javulását szem előtt tartva a Bartók Tavasz idén május 7-től 24-ig zajlik majd” – mondja Káel Csaba, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteket szervező Müpa vezérigazgatója. Kiemeli, hogy bár fokozott körültekintést és előkészítést igényel, egyúttal hatalmas büszkeség is, hogy a Bartók Tavasz keretében számtalan új mű premierjére kerül sor, több ősbemutatónak örülhetnek majd a nézők.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében olyan kiváló együttesek, szólisták, társulatok ingyenes produkcióiban gyönyörködhet a közönség, mint Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, az újraalakult Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Makám, a Bagossy Brothers Company, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett, Charlie, az Aurevoir., a Pécsi Balett, Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, Lajkó Félix és a Győri Balett. 

„Mindent megteszünk azért, hogy művészeink maximális biztonságban, nyugalomban dolgozhassanak, és ezek a fantasztikus alkotók a lehetőségekhez mérten ideális formában és időpontban mutathassák be munkájuk gyümölcsét a közönségnek. Számunkra a május és az idei Bartók Tavasz erről szól: az alkotóerő ünnepléséről, a digitális platformokon megvalósuló különleges közös élményekről, miközben abban bízunk, hogy hamarosan újra személyesen is találkozhatunk majd mindannyian!”

A világhírű magyar zeneszerző, Bartók Béla születésének 140. évfordulóján, 2021 tavaszán induló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyedülálló összművészeti eseménysorozat. A fesztiválprogram bepillantást enged Bartók lenyűgöző életművébe, ugyanakkor nem kizárólag a világhírű zeneszerző kompozícióit sorakoztatja fel, sokkal inkább Bartók szellemiségét, kreativitását, alkotói szemléletét kívánja megjeleníteni számtalan műfajban a kortárs komolyzenétől kezdve a világzenén, jazzen, táncművészeten és képzőművészeten át a könnyűzenéig, a hazai és nemzetközi művészeti élet legjobbjainak alkotásain keresztül.

A közvetítések adta lehetőségekkel élve a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek online felületein keresztül nem csupán a hazai bemutatókat követheti bárki a világ bármely pontján, de a nézők bepillanthatnak majd a világ egy-egy legendás hangversenytermébe is. Az eseménysorozat nemzetközi együttesei és sztárkarmesterei a járványhelyzet miatt ugyanis saját városukból adnak streamelt koncertet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közönségének.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részletes programjáról a www.bartoktavasz.hu weboldalon található további információ. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A kreatívipar is díjazza a Müpát

A kreatívipar is díjazza a Müpát

Az intézmény munkáját több fontos díjjal is jutalmazták decemberben.

A Müpa frissített arculatában az épület is hangsúlyosabban jelenik meg

A Müpa frissített arculatában az épület is hangsúlyosabban jelenik meg

Kreativitást, rugalmasságot, bizalmat fejez ki a Müpa frissített arculata.

15 éves a Művészetek Palotája

15 éves a Művészetek Palotája

Idézzük fel az átadás után készült videót, a felemelő születésnapi történéseket!

Hirdetés