Fiatal, diplomás építészek és belsőépítészek részére szerveznek továbbképzést a tervezés szakmai gyakorlatának és elméleti ismereteinek kiszélesítésére.

A Mesteriskola fiatal, diplomás építészek-belsőépítészek részére a tervezés szakmai gyakorlatának és elméleti ismereteinek kiszélesítése, valamint az építész generációk, irányzatok összekapcsolása érdekében kétéves – nem akkreditált, posztgraduális – továbbképzést szervez, kétszer tíz hónapos időtartammal, kéthetenként 2 x 4 órában, péntek délelőtti és délutáni időpontokban, illetve alkalmanként hétvégi szakmai tanulmányutak, workshopok formájában. A ciklust lezáró kb. egyhetes építészeti tanulmányút, később kiválasztandó külföldi úti céllal valósul meg. Működésüket az Építész Mester Egylet (ÉME), a Magyar Építész Kamara (MÉK) és a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) támogatja.

A továbbképzés során az építészet, azon belül főleg az európai építészet tendenciáit vizsgálják, ennek során kiemelten foglalkoznak a közép-európai országok építészetének alakulásával, törekvéseivel. Nyitottak minden olyan építészeti irányzatra, amely a szakmai elkötelezettség mellett a mesterségbeli tudást és értékeket, anyagszerűséget és formai igényességet együtt szerepelteti.

A Mesteriskola oktatási rendje nem egyetemi jellegű, a programokat a korábban végzett hallgatók bevonásával állítja össze a Mesterekből álló Tanulmányi Bizottság. A szakmai élet figyelése reflektorszerűen irányítja az érdeklődést olyan tanulmányok elvégzésére, melyek korábbi iskolai képzésekre épülnek, de túlmutatnak azon. Így a fenti vizsgálatok részeként foglalkozni kíván veszendő értékeinkkel, amelyeket sorra lebontanak, megmásítanak és lassan eltűnnek a XXI. századi építészetünk palettájáról, valamint azokkal az új jelenségekkel, melyekkel folyamatosan szembesülnek szakmánk művelői.

Közös munka folyik majd Mester és Hallgatók között zártkörű építészeti tervpályázatok keretében, azok kidolgozása, megvitatása és közös értékelése révén. Az ún. Mesterestek keretében Építészműhelyek - Mesterek bemutatkozása történik majd Budapesten és vidéken. Építészeti előadásokaz és ahhoz kapcsolódó vitákat szerveznek - meghívottak építészek, tájépítészek és volt mesteriskolások, építész mesterek előadásaival. Előkerülnek majd különböző művészeti- és tudományágak művelőinek gondolatai, előadásai szakmájukról, valamint az építészetről. Ezek mellett lehetőség lesz hazai és külföldi tanulmányutakra, kirándulásokra és épületlátogatásokra.

Jelentkezhet mindenki, aki építész(mérnök) vagy belsőépítész Msc vagy MA diplomát, vagy ezekkel egyenértékű külföldi egyetemi diplomát szerzett, és legalább féléves szakmai gyakorlattal is rendelkezik és a ciklus alatt, a 2024-2026. években más posztgraduális képzésben nem vesz részt. Külföldi állampolgár esetén a megfelelő szintű magyar nyelvtudás kötelező. A felvételre jelentkezők az ÉME Tanulmányi Bizottság által kiírt felvételi tervpályázaton vesznek részt. A felvétel a tervpályázati anyag és a benyújtott személyes portfólió alapján történik.

Az elektronikus regisztrációra 2024. augusztus 19-ig van lehetőség az eme.mesteriskola@gmail.com címen, és a regisztráció után küldik el a beadás pontos módját. Az ehhez kapcsolódó adatlap ezen a linken érhető el.

A felvételi pályázat címe: Zalaszentgrót-Csáfordi harangtorony környékének rendezése. A tervpályázati kiírás az alábbi linkről tölthető le, mellékleteivel együtt. A felvételi pályázat helyszíni szemléje, személyes találkozó: 2024. július 11-én (csütörtökön), 13:00-kor Zalaszentgrót-Csáford harangtorony előtt. Megtekinthető lesz a tervezési terület, az ott található házakkal együtt. A megjelenteket mesteriskolai tanárok és helyi szakértők várják.

A pdfa fájlformátumban elektronikusan benyújtott portfólió és felvételi tervpályázat az alábbiakat kell tartalmazza:

  • első pdfa: szakmai önéletrajz önarcképpel, az eddigi építészi tevékenység tömör dokumentálása, tervezői- és tervezőtárssal készült munkák - a vezető tervezővel ellenjegyezett részvételi arányszám megadásával; az oklevél másolata; az alkalmazotti állományban lévő jelentkezőnek a munkahelyi hozzájárulás igazolása; a fenti linken található, kitöltött adatlap és a szakmai portfólió
  • második pdfa: a felvételi pályaterv, annak a kiírásában részletezett tartalommal

A jelentkezési kérelmeket az elküldött portfólió és a felvételi tervpályázat alapján az ÉME Mesteriskola Tanulmányi Bizottsága és az általa felkért szakmai testület bírálja el. A döntés eredményéről a pályázók 2024. szeptember 7-ig, a regisztrációban megadott email címen értesítést kapnak.

Forrás: Mesteriskola / Nyitókép: Mesteriskola Facebook




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mesteriskola 1953-2023 – kiállítás a FUGA-ban

Mesteriskola 1953-2023 – kiállítás a FUGA-ban

Hetven éves a rangos posztgraduális építészképzés.

Homlokzattervező szakmérnöki képzés Pécsen

Homlokzattervező szakmérnöki képzés Pécsen

Még lehet jelentkezni az ország első homlokzattervező szakmérnök szakirányú továbbképzésére.

Fenntarthatósági szakemberek reformálhatják meg a divatipart

Fenntarthatósági szakemberek reformálhatják meg a divatipart

Új szakirányú továbbképzést indít a METU.

Hirdetés