A Vadvirágos Budapest program keretében a FŐKERT biodiverz réteket alakít ki.

Méhlegelő táblákat helyezett ki a FŐKERT az Óbudai-sziget (Hajógyári-sziget) területén, ahol összesen több mint 60.000 négyzetméretnyi biodiverz rét került kialakításra a Vadvirágos Budapest program keretén belül. 

A Vadvirágos Budapest programmal a Fővárosi Önkormányzat és a FŐKERT célja, hogy Budapest területén növekedjenek a növény- és állatvilág természetes élőhelyei. Ennek értelmében a parkfenntartási gyakorlatban természetkímélő, természetközeli zöldfelület-gazdálkodás több elemét már bevezette a FŐKERT például az avar őszi helyben történő tárolása, a rovarhotelek és a madárodúk telepítése, lakossági komposztálási mintaprojektek indítása keretében. Idén tavasszal pedig egy új programmal lépnek tovább az ökológikusabb fenntartás felé: az extenzív gyepgazdálkodási program keretében több mint 28 hektár területen alakítanak ki rovarbarát zöldfelületeket fővárosi parkokban és zöldsávokban.

A városi zöldfelületek kezelésének ökologikus átgondolásával, újratervezésével sokat tehetünk a biológiai sokféleség megóvása érdekében, illetve jó eséllyel visszacsábíthatunk különböző fajokat a városi környezetbe. A megoldás valójában nem is túl bonyolult: a gyepfelületek intenzív, évenként szokásos 5-7 alkalommal történő teljes lekaszálása helyett a parkokban olyan foltokat jelölnek ki, ahol 1-3 kaszálást megtartva a vadvirágoknak van idejük kifejlődni, virágozni, magot érlelni, terjedni. A vadvirágok és a kevésbé bolygatott zöldfelületek élő- és táplálkozó helyet biztosítanak a rovarvilág számára, melyek egyúttal az énekesmadarak számára jelentenek táplálékot. A magasabbra engedett gyepek több harmatot, vizet kötnek meg, ezáltal pozitívan hatnak a talajvízháztartásra, az ilyen felületek kevésbé száradnak ki aszályos időszakban.

Egy igazán szép képet mutató, tarka virágos, diverz élővilágú rét kialakulása lassú, több éves folyamat, ezért a programba bevont területek nem feltétlenül lesznek látványosak idén, és a FŐKERT kísérleti fázisként tekint a 2021-ben induló Vadvirágos Budapest program első évére. A helyszínválasztás során olyan, a FŐKERT igyekezett parkhasználati szempontból kevéssé frekventált helyeket választani, ahol a kaszálás hiányában felnövő (sokaknak talán gazosnak tűnő) terület a parki látványt, az ott kikapcsolódni vágyókat nem zavarja, és a méhlegelőre csábítandó beporzó fajokat sem zavarja az emberi tevékenység. A városi réteket tájékoztató táblákkal látják el, hogy a parkhasználók számára is egyértelmű legyen: nem zöldfelület fenntartási hiányosságról, hanem tudatos ökologikus zöldfelület-gazdálkodásról van szó. Az Óbudai-sziget mellett idén még számos helyen kezdik meg vadvirágos rétek kialakítását a Gellért-hegytől a Margitszigetig. (A teljes lista elérhető itt.)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lina Bo Bardi kapja az idei Velencei Építészeti Biennálé Arany Oroszlán életműdíját

Lina Bo Bardi kapja az idei Velencei Építészeti Biennálé Arany Oroszlán életműdíját

Olyan épületek fűződnek a néhai építész nevéhez, mint Brazília első modern művészeti múzeuma és a Casa de Vidro.

A fenntartható építészet alapjairól indított képzést a METU

A fenntartható építészet alapjairól indított képzést a METU

A tematikát az egyetem a HuGBC Oktatási Munkacsoportjával együtt állította össze. 

Hirdetés