A hírt a fertődi Esterházy-kastélyban tartott Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferencián jelentették be.

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány – jelentették be a fertődi Esterházy-kastélyban három napon át zajló Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferenciasorozat nemzetközi konferenciáján. A civil szakmai ernyőszervezet célja a hazai és a Kárpát-medencei kertörökség megőrzésének és fenntarthatóságának elősegítése.

Hazánkban csaknem kétezer olyan kert van, amelyeket történeti szempontból – természeti, műemléki, kertépítészeti értékeik alapján – jelentősnek ítélnek a szakemberek. Történeti kertjeink azon túl, hogy természeti, művészeti, műemléki értékek együttes megtartóhelyei, egyben kertkultúránk többszáz éves örökségének őrzői. A Kárpát-medencében egykor több száz történeti kert volt. A XX. század második felében azonban a kertek egy része visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, némelyikük pedig végleg elpusztult. Más részük megmaradt ugyan, de elvadult, vagy az átgondolatlan telepítések miatt elvesztette eredeti karakterét – foglalta össze a jelenlegi állapotokat az Eszterháza Központ közleménye a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) megalakulása után. 

Szünet a konferencián, a fertődi kastély kertjébenSzünet a konferencián, a fertődi kastély kertjében

Az MKA egy szakmai civil ernyőszervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy felvállalva kertörökségünk régi adósságait, kiegészítse, összekösse és segítse az örökségvédelemben aktív, meglévő szervezetek tevékenységét. Ennek érdekében az MKA összefogja és átlátja a teljes magyar kertörökség kutatására, kezelésére és fejlesztésére vonatkozó kezdeményezéseket, ezek bonyolításában kezdeményező és aktív szerepet vállal oly módon, hogy új programokat, pályázatokat szervez a kertörökség megőrzésének védelmében. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a gazdasági és társadalmi szereplőket bevonja a kertörökség támogatásába. Az alapítvány nemcsak segíti, de tevékenységével aktívan is részt vesz a magyar kertörökség adatbázisának fejlesztésében. 

Jelenleg hazánkban nincs elfogadott, jóváhagyott kastélykert vagy kertörökség lista. A több évtizede folyó kutatások eredményeképpen mintegy 1900 hazai kertről vannak információk és ezek közül mintegy 400 tekinthető nemzetközi vagy országos szempontból is kiemelt fontosságúnak.

A hazai kertvagyon mintegy 1100 település területén helyezkedik el, becsült nagysága mintegy 660 km², érzékeltetve a nagyságát, hozzávetőleg 690 Margit-szigetnyi nagyságú terület. A legértékesebbnek számító 408 történeti kert döntő többsége (58%) állami tulajdonú. A történeti kertek hosszútávú megőrzésének egyik alapfeltétele a kertek védettség alá helyezése, ezért az MKA részt vesz a kertörökség védelmét elősegítő jogi szabályozások fejlesztésében, előkészítésében, kezdeményezi az arra érdemes helyszínek védettségét.

Történeti kertek klímaadaptációja

Az MKA nemcsak a magyar kertörökség megújulásában vállal vezető szerepet, de részt vesz a kertörökség fenntartásának és fenntarthatóságának kidolgozásában és támogatásában, egyúttal kezdeményezi a történeti kertek klímaadaptációjának kutatását, a biodiverzitás, a hagyományos fenntartási módok meghonosítását is.

A szervezet küldetésének tekinti, hogy növelje a történeti kertek természeti és művészeti értékeinek megbecsültségét, megóvásának társadalmi támogatottságát. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet a kertörökség oktatására (óvoda- közoktatás - felsőoktatás - felnőttoktatás - életen át tartó tanulás), ezt koordinálja, támogatja. Részben hazai, részben nemzetközi példák alapján kidolgozza és meghonosítja a kertörökséghez kapcsolódó önkéntességet, bekapcsolva a nemzetközi önkéntes programokba. Úgy látják, hazánkban is reneszánszát éli a kertkultúra, ami „örvendetes tény”. Ezt felerősítendő az MKA is minden fórumon és formában népszerűsíteni és társadalmasítani kívánja kertörökségünket. Szakmai és a nagyobb publikum számára kiadványok, könyvek, népszerűsítő publikációk létrejöttét és megjelentetését segíti, kiállításokat, rendezvényeket szervez. 

Jöhet a kertturizmus

A fejlett kertkultúrával rendelkező országokban egyre népszerűbb a kertturizmus. E turisztikai ágazat fejlődésének köszönhetően a műemlékek mellett egyre többen keresik fel a történeti kerteket, parkokat, botanikus kerteket. Az MKA az ágazati szereplőkkel közösen részt vesz a hazai kertturizmus fellendítésében, támogatja és népszerűsíti a megvalósult „jó gyakorlatot” bemutató helyszíneket.  

Azon túl, hogy a Magyar Kertörökség Alapítvány Magyarországi szinten összefogja a kertörökség ügyét, azt nemzetközi szinten is képviseli: bekapcsolódik a nemzetközi kertörökség-védelembe, és abban meghatározó szerepre törekszik. Ennek első és jelentős állomása, hogy a Magyar Kertörökség Alapítvány és az Esterházy-kastélykert (Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont) felvételt nyert idén ősszel az Európai Tanács alá tartozó European Route of Historic Gardens (ERHG) szervezetébe, a Hannoverben megrendezett konferencia és igazgatói tanács ülésén. 

Fotó: Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont

A Magyar Kertörökség Alapítvány kuratóriumának tagjai:
Elnök: Dr. Herczeg Ágnes tájépítész, kerttörténész, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet professzora, a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda alapítója
Főtitkár: Dr. Dévényi Gergely környezetvédelmi szakjogász
Burkus Tamás alapító, üzletember
Vincze Attila tájépítész, a Magyar Tájépítészek Szövetsége elnöke
Dr. Fekete Albert tájépítész, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet igazgatója 
Kieselbach Tamás művészettörténész, műkereskedő
Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök
Dr. Szikra Éva tájépítész, kerttörténész, elnök, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Kerttörténeti Szakbizottsága
Dr. Rosivall László orvos, Széchenyi- és KIA-díjas egyetemi tanár, intézetvezető, Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézet
Vály Judit vezérigazgató, MKB-Euroleasing Zrt.

1 / 6 fotó



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kertörökségünk

Kertörökségünk

„Díszes haszonkertek - Várak, paloták, kastélyok, udvarházak, egyházi központok kertörökségének múltja és jövője” című nemzetközi konferencia április 21. és 23. között a Várkert Bazárban.

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

A hírt a fertődi Esterházy-kastélyban tartott Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferencián jelentették be.

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

A magyar építészet üde színfoltjai. 

Kertörökségünk

Kertörökségünk

„Díszes haszonkertek - Várak, paloták, kastélyok, udvarházak, egyházi központok kertörökségének múltja és jövője” című nemzetközi konferencia április 21. és 23. között a Várkert Bazárban.

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

A hírt a fertődi Esterházy-kastélyban tartott Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferencián jelentették be.

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

A magyar építészet üde színfoltjai. 

Kertörökségünk

Kertörökségünk

„Díszes haszonkertek - Várak, paloták, kastélyok, udvarházak, egyházi központok kertörökségének múltja és jövője” című nemzetközi konferencia április 21. és 23. között a Várkert Bazárban.

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

Megalakult a Magyar Kertörökség Alapítvány

A hírt a fertődi Esterházy-kastélyban tartott Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferencián jelentették be.

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

Tarka teniszközponttól a zöld szőlészetig

A magyar építészet üde színfoltjai. 

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1