„Megfigyelhető egy generációk közötti váltás”

Interjú Bán Dáviddal, az Anthropolis Egyesület elnökével!

• Szöveg: Molnár Zsuzsanna
• Olvasási idő: …
• A cikk támogatója:

A Gyerekek a városban sorozatunk jelen részében kizoomolunk és nemcsak azt vizsgáljuk, hogy mitől válhat gyerekbaráttá egy város, hanem arról is beszélgetünk, hogy milyen jelentős szerepe lehet a kritikai gondolkodásnak és a történetmesélésnek abban, hogy miként gondolkodunk szűkebb és tágabb környezetünkről és annak formálásáról. Bán Dávid kulturális antropológus, az Anthropolis Egyesület elnöke, projektkoordinátora lesz segítségünkre mindennek feltérképezésében.
 

Mesélj az egyesület munkájáról, miért tartjátok fontosnak a kritikai gondolkodásra ösztönzést?

Leginkább globális neveléssel foglalkozunk; arra világítunk rá, hogy az ember egy komplex társadalmi, gazdasági, környezeti rendszer része. Ennek összefüggéseit – tapasztalataink alapján – olyan példákon keresztül érthetjük meg, amelyeket magunk is megtapasztalunk. Így például megvizsgáljuk, hogy egy általunk vásárolt termék milyen környezeti terheléssel bír; honnan származnak az alapanyagai, mennyit utazik, milyen lábnyomot hagy. Ennek természetesen társadalmi aspektusa is van, miszerint kik és milyen körülmények között állították elő, társul-e hozzá gyermekmunka, rabszolgaság, avagy fair módon készült. Amikor elkezdünk foglalkozni egy ilyen témával és hozzálátunk a tananyagok és oktatási segédanyagok kidolgozásához, hamar kiderül, hogy a fókusz az általad is említett kritikai gondolkodáson van. Kulcskérdés, hogy a foglalkozások során a frontális oktatást felváltsa a párbeszéd és a közös gondolkodás, melyben az oktató is partnerként vesz részt. Vannak természetesen támpontok, amelyek lehetőséget biztosítanak adott szempontok mentén megvitatni az eltérő véleményeket, tapasztalatokat, elképzeléseket. A kritikai gondolkodás kialakulásának és megerősödésének abban is jelentős szerepe lehet, hogy képesek legyünk szelektálni a renget információ között, ami eláraszt bennünket, illetve képesek legyünk felmérni, hogy melyek a valós és valótlan hírek. Ehhez megnézzük, hogy miként épül fel egy hír, hogy annak forrását hogyan lehet leellenőrizni, és így tovább. 


Milyen példát lehet említeni, ha mindezzel kapcsolatban az épített környezetre gondolunk? 

Olyan banálisnak tűnő szempontok is felmerülnek a foglalkozásainkon, mint a városi zöld- vagy vízfelületek jelentősége. Ehhez kapcsolódóan pedig nem kell messzire menni ahhoz, hogy a klímavédelem kérdéskörét érintsük. Már évek óta, de idén nyáron különösen tapasztalhattuk, hogy a klíma tekintetében valami nem stimmel, valami nagyon megváltozott. Fontos, hogy ilyen témákról is beszélgessünk a gyerekekkel, fiatalokkal. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha az adott iskola, ahol ez a téma kerül előtérbe, rendelkezik iskolakerttel. Van ugyanis egy iskolakertekre fókuszáló programunk, melyet egy magyar és egy szlovén szervezettel közösen dolgoztunk ki. Azért szeretjük nagyon az iskolakerteket, mert ott tapasztalat által lehet tanulni. Gondoljunk csak arra, hogy szemtanúi lehetünk a növények növekedési ciklusának onnantól kezdve, hogy elültetünk egy magot és az kicsírázik, egészen a termés leszüreteléséig. Annak az élményét is tapasztalhatjuk, hogy mindezt mi hoztuk létre, közösen. Ami számunkra is menet közben derült ki a tanárok visszajelzései alapján, hogy a tanteremben magatartási problémával küzdő fiatalok a tantermen kívüli foglalkozások során gyakran jobban megtalálják a helyüket. Képesek a tevékenységben elmélyedni, sokkal precízebbek, nyugodtabbak. Hogy az árnyoldalát se hallgassam el a dolognak, az iskolakert fenntartásának nehézsége a nyári szünet, amikor az iskola zárva tart. Vannak azonban pozitív példáink olyan intézményektől, amelyek képesek bevonni a szülőket, és közös programként tekintenek a kert rendben tartására.
 

Talán naiv elképzelés, de van olyan tapasztalatotok, hogy ha a szülők és a gyerekek közösen élik át egy ilyen projekt keretében a kert okozta örömöket, akkor azt a saját környezetükben is kipróbálják, meghonosítják?

Nem naiv az elképzelés. Bár nem az iskolakertet emelném ki, mert ezzel kapcsolatban még nincs elég adatunk, de a ma már triviálisnak tűnő szelektív hulladékgyűjtés elterjedésében kimutathatóan nagy szerepe volt az oktatásnak.

A szelektív hulladékgyűjtők bekerülése az iskolákba és a használatuk rutinná válása nagy hatással volt arra, hogy a szemléletet a gyerekek hazavigyék.

Ők szóltak rá a szüleikre, hogy a műanyagot nem a kommunálisba, hanem a sárga kukába kell dobni. Ezt a visszahatást nemcsak mi tapasztaljuk, hanem felmérések is kimutatják. Gyakran alulértékeljük a pedagógusok szerepét, holott az ő elérésük lényegesen nagyobb, mint gondolnánk.
 

Elképzelhető, hogy hasonló eredmények várhatók a fenntartható városi közlekedés kapcsán? A földrajz tantárgyhoz készült oktatási segédanyagotok foglalkozik ezzel a témakörrel is. 

Bizony, ez is fontos témánk. Magyarországi példát sajnos még nem tudok említeni, de a skandináv országokban már számokkal kimutatható, hogy a téma közbeszédbe kerülése milyen hatást ér el. A légitársaságok ma már jelentős mértékű veszteségeket könyvelnek el a csúcsszezonokban amiatt, hogy a lakosság tudatosan kezdett el vasúttal elérhető úti célokat választani a nyaraláshoz. 


Másik kedves példám a projektjeitek közül, hogy a digitális történetmesélés módszerével miként lehet maradandóbban, személyesebb aspektusból megismerni egy várost vagy egy történelmi eseményt.

A módszert 12 évvel ezelőtt ismertük meg majd honosítottuk meg Magyarországon. Azóta szerencsére mások is felfedezték és élnek vele. Röviden az a lényege, hogy a résztvevők egy személyes történeten alapuló, személyes hangon elmondott és saját képanyagra támaszkodó, nagyjából kétperces kisfilmet készítenek. A személyes kötődés szinte bármi lehet: fordulópont az életükben, személyes kapcsolatuk egy-egy helyszínhez, épülethez, városrészhez vagy akár szokáshoz. Ezt segítünk dramaturgiailag felépíteni, ami arra is rávilágít, hogy miként lehet tömören, lényegre törően megfogalmazni egy történetet. A képzés további részén pedig mindezt videó formájában vizualizáljuk. A szélesebb közönség számára is elérhető projektek közül hadd említsem az Udvarhelyszéken vagy Miskolc Pereces városrészében zajlott munkánkat. Az elkészült, személyes hangvételű kisfilmek az adott helyszínen elhelyezett QR-kód segítségével kelnek életre és az érdeklődők akár a telefonjukon is megnézhetik. Így például Petőfi körtefájához vagy a Parajdi Sóbányához kapcsolódóan egy ottani lakos személyes története is megismerhető, ami által egy újabb réteget kap a látogató, így emlékezetesebbé, könnyebben megjegyezhetővé válik számára a nevezetesség. Ez a módszer sokat segít a helyhez való kötődés kialakításában is. Egy hasonló programot szerveztünk tanárok és diákok számára a Holokauszt Emlékév kapcsán is. A számokat hallva, hogy hány ember vesztette életét, nehéz felfogni, hogy mi is történt valójában. Egy-egy személyes történeten keresztül azonban könnyebb megközelíteni a történelmi eseményeket. Természetesen nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, a módszerünk azonban jól rámutat arra, hogy egy történetet kiemelve miként kerülhet a történelem egy személyesebb, talán jobban megérthető perspektívába. 

Igazán hasznos, hogy tágabb kontextusban is beszélgettünk arról, milyen módszerekkel lehet formálni a gondolkodást, és hogy miként lehet a környezetünket is érintő folyamatokat könnyebben, gyakorlati és személyes példákon keresztül megérteni. Sorozatunk témájához azonban szorosabban kapcsolódva oszd meg velünk, hogy szerinted milyen egy gyerekbarát város!

A legfontosabb, hogy minél több közösségi tér legyen. Egyik kedvelt példám a párizsi Szajna-partnak azon része, ahol amfiteátrumszerű részeket hagytak konkrét funkció nélkül, majd az emberek maguk töltötték meg ezeket élettel. Így az egyikben olykor tangó estek kapnak helyet, míg a másikban gördeszkások gyakorolnak. Nem kell mindent csilli-villi módon megtervezni és létrehozni.

Olyan tereket kellene teremteni, amelyeket saját ötlet és igény szerint kezdenek el használni a városlakók.

Bár sokszor érezzük azt, hogy szélmalomharcot vívunk, alapvetően mégis optimista vagyok. Felnövekszik ugyanis egy olyan generáció, amely életének persze része a fogyasztás kultúrája, mégis kimutatható, hogy van igénye a változásra. A mai huszonévesek számára például már nem elsődleges szempont, hogy saját autóval rendelkezzenek, ami az én generációm esetében mondhatni alapvetés. A mai fiatalok sokkal inkább nyitnak a közösségi vagy megosztáson alapuló lehetőségekre, akár a közlekedés terén is. Megfigyelhető tehát egy csendes, generációk közötti váltás. 

Anthropolis Egyesület | Web | Facebook | Instagram | YouTube

A sorozat szakmai partnere az S-TÉR Kft.