A muzeológus, közlekedéstörténész az új Közlekedési Múzeum állandó kiállításának tervezésén dolgozott.
A Közlekedési Múzeum közösségi oldala hétfő este közölte a megrendítő hírt, hogy elhunyt Frisnyák Zsuzsa muzeológus, közlekedéstörténész, aki az elmúlt hónapokban az új Közlekedési Múzeum állandó kiállításának tervezésén dolgozott.
Mint írják, a kollégáitól már május elején elbúcsúzott, elnézésüket kérve, hogy egészségi okokból nem tudja teljesíteni, amit megígért. „Világos volt, hogy nagy a baj, mert Zsuzsa nem az az alkat volt, aki félbehagy egy ilyen munkát, amit mindennél fontosabbnak tartott: beszélgetésekben, kurátori találkozókon sokszor hangsúlyozta, hogy száz évente egyszer adódik olyan lehetőség, mint most, hogy részt vehet a Közlekedési Múzeum újrateremtésében és személyesen évtizedek óta várt is erre” – áll a bejegyzésben.
Frisnyák Zsuzsa számtalan tudományos publikációt, könyvet, tanulmányt, újságcikket írt, a magyar közlekedéstörténet szinte minden területével foglalkozott – folytatódik a poszt. – Nagy összefoglaló művei közül kiemelkedik Baross Gáborról írt életrajza és A magyarországi közlekedés krónikája, de volt ideje történészblogot vezetni Timelord címen, és évekig szerkesztőként dolgozott a magyar Wikipédián is.
1983-tól 1995-ig muzeológusként dolgozott, és a vasúti gyűjteményt olyan mélységig ismerte, mint senki más. Bár később más munkahelyek és feladatok, például a Magyar Tudományos Akadémia felé kanyarodott a pályája, soha nem szakadt el teljesen a Közlekedési Múzeumtól.
Amikor 2018-ban a múzeum útjára bocsátotta új tudományos folyóiratát, a Közlekedés- és Technikatörténeti Szemlét, Zsuzsa szakmai lektorként kapcsolódott be a munkába, és mindhárom eddig megjelent kiadvány összeállításában részt vett.
„Természetes volt, hogy amikor tavaly felállt a múzeum új állandó kiállításának kurátori csapata, Zsuzsa lett a vasúti szekció felelőse, hiszen tudtuk, hogy nála jobban senki nem ismeri ezt a területet – írja a múzeum közösségi oldala. – A tőle megszokott lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és sokáig észre sem lehetett venni, hogy baj van, olyan aktívan részt vett a találkozókon, írt, prezentált és anyagot gyűjtött. Egészen az utolsó hetekig dolgozott, még azután is, hogy hivatalosan elbúcsúzott tőlünk, utolsó nekünk szóló üzenetében – igazi történészként – a kurátori munka múzeumtörténeti archiválásának fontosságára figyelmeztetett.”
A teljes bejegyzés itt olvasható.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
