Horváth Ági DECODE-díjas képzőművésszel beszélgettünk
Pilinszky János: Életfogytiglan
Az ágy közös.
A párna nem.
Horváth Ági képzőművész Iesire (Exit) című konceptuális munkájának egyik mozgatórugója Pilinszky János Életfogytiglan című verse. A költészet mellett a küzdőművészetek, de a hétköznapi tárgyak vizsgálata is nagy hatással van Horváth munkásságára. Az Iesire (Exit), illetve az ez alapján létrejött videomunka a tavalyi évben a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány által létrehozott DECODE-díjban részesült. A kiállítással egybekötött díjpályázat célja, hogy bemutassa az építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó azon történeteket, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket. A DECODE-díjra idén is lehet pályázni, ennek apropóján beszélgetett a tavalyi díjazottal Molnár Zsuzsanna.
Miért volt izgalmas számodra a DECODE-díjpályázat kiírása?
Ritka eset, hogy egy pályázat kapcsán azt érzem, nekem van kiírva. A DECODE esetében azonban ez történt. Az Iesire (Exit) című munkám révén éreztem megszólítva magam. A projekt az Élesdi Művésztelepen készült, 2019-ben. Az utóbbi években egy elhagyott iskolaépületben kap helyet a tábor, ahol műteremként egy-egy teljesen üres tanterem áll rendelkezésünkre. Arra lettem figyelmes, hogy a műtermem teljesen szimmetrikus elrendezésű, és megfogalmazódott bennem, hogy erre a téri kialakításra reflektálnom kell.
Azt a tervet dolgoztam ki, hogy a terem egyik felét teljesen feketére, a másik felét pedig teljesen fehérre festem,
majd a határvonalon – ami színben valóban határvonal, térben azonban egységet képez – különféle szituációkat állítok be. Ezek egyikét Pilinszky János Életfogytiglan című verse ihlette; „Az ágy közös. / A párna nem.” A vers hatására egy olyan szituációt hoztam létre, amelyben a határvonalon egy szürke párnát helyeztem el, a fekete és fehér térrészekben pedig egy fehér és egy fekete takarót. Ennek párja a szürke párna elhelyezése a határvonalon, amihez egy szintén szürke takaró társul ugyancsak a határvonalon elhelyezve. A DECODE-díjpályázatra a projekt dokumentációjából létrehozott videomunkát nyújtottam be.
Érdekes, amit a téri szituációról mondasz, miszerint a fekete és fehér találkozását határvonalként és kapocsként is értelmezhetjük.
Az Iesire (Exit) az élesdi és a budapesti lét hatalmas kontrasztjára épül. A munka erről az élményemről, tapasztalatomról szól. A kontraszt legerőteljesebben abban érhető tetten, hogy számomra Élesden megszűnik az idő, így a kötöttségektől is megszabadulok. Ez egy álomállapot. Ilyenkor teljes mértékben a számomra igazán fontos dolgokra tudok fókuszálni. Mindegy, hogy mit viselek, hogy nézek ki, koszos vagyok-e vagy sem, illetve a napi ügyes-bajos dolgokkal sem kell foglalkoznom. Ennek eredményeként olyan mentális állapotot tudok elérni, amire itthon csak áhítozom. Időnként persze a budapesti műtermemben is megvalósul mindez, Élesden azonban egy egész hónapon keresztül fenntartható. Erről a kontrasztról szól tehát a munkám.
Említetted Pilinszky hatását a pályaműben. Ezek szerint előfordul, hogy társművészetek inspirálnak?
Igen, sokat merítek a költészetből, Pilinszky több verse is nagy hatással van rám. A küzdőművészetek is forrásai művészetemnek, a hétköznapi tárgyak vizsgálata is inspiratív számomra, de egy olyan sorozatom is van, melyet az ikonfestészet iránti érdeklődésem hívott életre.
Munkád során miként válik egy-egy gondolat műalkotássá? Milyen folyamat mentén dől el például az, hogy milyen médiumot használsz?
Nincs két egyforma eset. Előfordul, hogy villanásként ugrik be egy konkrét kép, melyet lényegében „csak” ki kell másolnom a fejemből. Az is megesik, hogy valamilyen véletlen esemény alakítja a munkamenetemet. Amit azonban nagyon szeretek: a szabadság. Minden tekintetben. Az időbeli szabadság lehetővé teszi számomra, hogy jó értelemben bambuljak, és hagyjam érlelődni a gondolataimat. Az Iesire (Exit) is így jött létre.
A díjpályázat egyik célja a kommunikáció elősegítése a különböző művészeti ágak között. Esetedben ez kiemelten izgalmas, ugyanis a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Építész szakán végeztél, ma már azonban képzőművészként dolgozol. Az építészképzés során megszerzett tudás és tapasztalat hogyan támogatja a képzőművészeti munkádat?
A MOMÉ-n jól megtanulható, hogy a saját szemlélet miként idomítható egy adott feladathoz, illetve hogy a saját gondolatmenetet hogyan lehet alkalmazni egy konkrét feladat által leszűkített valóságban. Ezért a MOME Építész szakán elsajátított szemléletet emelném ki, mely ebben a munkámban is tetten érhető. Azon túl, hogy faljavítást végeztem, ami szakmunka, a térhez való viszonyom jelenik meg a projektben. Képes vagyok komplexen vizsgálni a tér jellemzőit, így például, hogy mekkora a tér, milyen anyagokkal határolt, milyen dimenziók jelennek meg benne, milyen viszonya van a fénnyel, és így tovább. Minőségi jellemzőkre tudom tehát bontani a teret.
Mit adott neked a DECODE elismerése?
Hálás vagyok a díjpályázatnak, mert új megvilágításba helyezte számomra a projektet; mintha egy műalkotásból egy másik műalkotást hoztam volna létre. Ily módon a DECODE-ra készült videomunkát különálló munkának tartom. Ez a felismerés igazán nagy élményt okozott. Megerősítést is adott számomra, ugyanis rengeteg kérdőjel volt bennem azzal kapcsolatban, hogy megvalósítható-e a projekt az Élesdi Művésztelepen rendelkezésre álló ideiglenes műteremben. Az volt a kérdés, hogy ha az egész termet kifestem, az egyik felét fehérre, a másikat feketére, akkor hogy fogjuk visszaadni a kulcsokat a művésztelep végeztével. Erre természetesen az lett a válasz, hogy a fekete részt vissza kellett festenem fehérre, a padlóról pedig fel kellett szedni a fekete és fehér festéket, ami plusz munkanapokat jelentett. Ezzel kapcsolatban sokan tették fel nekem a kérdést, hogy
ha meg kellett semmisíteni a téri szituációt, és a munkám gyakorlatilag elillant, mégis mi értelme volt létrehozni.
Az első díj egyfajta visszaigazolása számomra annak, hogy az ilyen jellegű munkának is megvan a létjogosultsága és a maga értéke. Mindemellett azt is izgalmas volt látni a díjpályázaton, hogy az adott évben milyen mezőny állt össze, ki mit tartott ideillőnek, ki hogyan gondolkodott egy-egy témáról, és hogy a saját munkám miként viszonyult a többiekéhez. A többi pályázó munkáját megismerni is inspiratív volt számomra.
Horváth Ági a DECODE-díjpályázat kapcsán készült podcastban is megszólal. A DECODE-ról, a jelentkezés menetéről korábban megjelent cikkünkben található bővebb információ.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
