Sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér épül, amihez ipari parki terület is kapcsolódik majd.

Átalakítják Magyarország egyik legrégebbi repülőterét: a sportrepülés és a kisrepülőgépes üzleti célú forgalom mellett oktatják is majd a repülést Székesfehérvár mellett, mi több, sokrétűen – szállítás, mezőgazdasági alkalmazás, időjárási becslések – alkalmaznak majd drónokat is.

A repülőtéri beruházásokhoz kapcsolódik az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusának fejlesztése is. Mint Palkovics László elmondta, az 1500 milliárd forintos országos egyetemi fejlesztési csomagból 30 milliárd jut egy technológiai kutatóközpont létrehozására, amelynek egyik objektuma az egyetemen lesz, a másik Börgöndön. Utóbbi a repülést érintő kutatás-fejlesztések helyszíne lesz.

Közlekedési ügyekben is egyeztettek, hiszen jelenleg éppen Székesfehérváron tesztelnek a mindennapi forgalomban egy Ikarus elektromos buszt. Mint mondta, a nagyvárosok 2022-től már csak elektromos vagy emissziómentes buszokat helyezhetnek forgalomba, ezért olyan támogatási koncepció készül, hogy semmiképpen se terhelje a településeket a beszerzésük, továbbá az elkövetkező tíz évben ne kerüljön többe az üzemeltetésük, mint a mostani járműveké.

A vasúti közlekedés is szóba került, mivel Székesfehérvárt érinti a V0 vasúti teherforgalmi gyűrű, amely „Záhonyt köti össze Győrrel”, Börgönd érintésével. A tervezett vasútvonal nagy ipari centrumokat köt majd össze, ahol kelet és nyugat között nagy áruforgalom bonyolódik le, ehhez kapcsolódna a Budapest-Belgrád vasútvonal is.

A börgöndi repülőtér esetében az ingatlan és a cég már Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonában van a kormány 375 millió forintos támogatásának köszönhetően. A most megítélt 750 millió forintból pedig koncepcióterv, engedélyes terv, majd engedélyeztetést követően kiviteli terv készül, ami nem csak a repülőteret érinti, hanem az ipari parkot, annak közlekedési kapcsolatait, a 62-es és 63-as utak összekötését is érinti.

A Modern városok programban, 2015-ben eredetileg 13,8 milliárd forint volt tervezve a repülőtér-fejlesztésre. Úgy vélte, a tervek elkészülése után már jól árazható lesz a beruházás, amelynek bekerülési költsége várhatóan 10-15 milliárd forint között lesz, mivel az eredeti tervekben szereplő 62-es és 63-as utak összekapcsolása már nem része a projektnek, az külön állami forrásból valósul meg.

Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztése kapcsán a múlt és a jövő, a 21. század kapcsolódik össze – jelentette ki Palkovics.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

A Közlekedési Múzeum a magyar repülés kezdeteiről emlékezik meg.

Több mint 80 ezren nézték meg az új reptéri utasmóló videóját

Több mint 80 ezren nézték meg az új reptéri utasmóló videóját

Pontosabban Magyarósi Csaba videóját, amit az influencer január 16-án posztolt.

Az új reptéri utasmóló második üteme igazán látványos lesz

Az új reptéri utasmóló második üteme igazán látványos lesz

Az új hall a terminálokkal megegyező komfortot biztosít a diszkont légitársaságok utasainak.

Hirdetés