Megnéztük, hogy áll most a Citadella felújítása

Budapest egyik legfontosabb szimbólumát, a Citadellát felújítják és át is alakítják, mi pedig bepillantottunk munkálataiba. Erről szóló cikkünk a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: 8 perc

A szabadság és az elnyomás szimbóluma kéz a kézben jár e helyt. Arany János startköve értelemszerűen más alapokon nyugszik, mint mondjuk a kortárs történészeké, a cél azonban közös: több-kevesebb sikerrel mítoszokat gyártunk, hogy az így létrejövő történetek segítsenek egyben tartani a közösséget. A Citadellaként ismert építészeti egység mítosza egyszerű és közérthető: kívánatos és helyénvaló, hogy az elnyomás helyett a szabadság üzenetét hordozza a főváros földrajzi szempontból egyik legmeghatározóbb hegye. Hitelesen dokumentálható, hogy a törökök palánkvárat, az osztrákok erődöt, a szovjetek emlékművet és bunkert építettek ide.

A II. világháborút követően a szabadságot csak egy fegyveres vöröskatona jelenlétében, annak felügyelete mellett volt szabad értelmezni. A robusztus, ám katonai szempontból végeredményben haszontalan építmény stratégiai jelentősége mindig is inkább csak szimbolikus maradt. A beleölt építőanyag és élő erő mennyiségének hatásvadász monumentalitása nyűgözte és nyűgözi le a látogatót mind a mai napig. Meglepő adat, hogy a COVID előtti időszakban a Citadella és Halászbástya látogatóinak napi száma közel azonos volt. Az átalakítás és a felújítás után a korábbinál is több látogatót várnak. Lássuk tehát, mi történt eddig a beruházás kezdete óta – és mit találunk majd itt a közeljövőben, a munka befejezése után.

Az újrafelhasználásra kijelölt köveket helyben tisztították meg, és látták el védelemmel visszaépítésük előtt

Ahogy felhágunk a Rondella járhatóvá tett födémszerkezetére és körültekintünk, mi más jutna itt az ember eszébe elsőként, mint az idő. Nekünk különösen, ugyanis iperedésünk hajnalán itt, e falak között, a Citadella étterem feketemosogatójaként simultunk bele a munkás hétköznapok egyhangúságába. A vendéglátóhely arra a kivételes élményre készítette fel – elég borsos áron – a turistákat, hogyan kell luxusellátáshoz jutni egy bunkerben, nyilván háborús körülmények között. Az étterem ablak nélküli zárt tömbje némiképp különbözött az üzemi területekétől, ahol egy-egy szűk lőrés szolgáltatott némi természetes fényt, de az ingyenkoszton kívül mégis inkább úgy érezte magát a Dél-Pest Vendéglátó Vállalat munkavállalója, mint ma egy sormunkás a szalag mellett. Ha nem kapiskálják, hogyan, elmondhatjuk: mérsékelten felszabadultan.

A fekete lyuk bizonyos értelemben az élet metaforája is. A ragyogó eseményhorizonton történő sodródásunk után lassan-lassan belezuhanunk a sötétségbe, mert az élet, bizony, huss, elcikkan ám egy szempillantás alatt. Ha van indokoltsága a Thomas Mann-idézetnek (fordította: Sárközi György), ide ennél pontosabb mondat nem kerülhet: „Mélységesen mély a múltnak kútja”. Mit tárunk föl, minek nyitunk ajtókat, amikor egy ilyen dedikáltan kényes hermeneutikával bíró helyen kívánunk egy, a panoptikum és a költészet határmezsgyéjén egyensúlyozó Magyarország-történeti kiállítást létrehozni? Az erődfalak megnyitása, átvágása egyértelmű üzenet, ám egy mindannyiunkat érintő történet, mítosz, narratíva elbeszélése egészen más ügy. De mielőtt erre rátérnénk, lássuk, milyen alapkoncepcióval nyerte el Taraczky Dániel építész, az art1st design studio vezető tervezője a Citadella megújítását.

Fotó: Bujnovszky Tamás

Topográfia és történelem

A topográfiai pontosság és a jobb eligazodás kedvéért összefoglaljuk a tervezési terület főbb egységeit: nyugaton a Citadella erőd (a Rondella-épület), a lődomb (glacis), a keleti oldalon a Szabadság-szobor és környezete, a keleti Rondella, az északi oldalon a Gellért-hegy I. kerülethez tartozó közpark, a déli lejtőjén pedig a XI. kerülethez tartozó közpark.

A koncepció a terek fel- és kiszabadítására épít. Egy újabb metafora, mely szerint az elnyomás alól a „szabadság kardja” szabadít fel. A zsarnok „fejét” (a nyugati Rondella, a tulajdonképpeni erőd) leválasztjuk a „testétől” (az erődfalon belüli terület, valamint a Szabadság-szobor környezete, a keleti Rondella), így az erődfalak átvágásával új, látványos átjárók épülnek, melyekkel megnyílik az erődrendszer eddig zárt világa és a hegy két oldala összekapcsolódik. A metaforát a hegy és az erőd története hitelesíti igazán.

Az erőd alapozásának 1850-ben – kevesebb mint egy évvel az aradi vértanúk kivégzése után –, Emmanuel Zitta osztrák hadmérnök tervei alapján kezdtek neki. A gyors építést és az osztrák őrség beköltözését követően az erődrendszer fénykora alig másfél évtizedig, a Kiegyezésig tartott. 1867 után a már hadászati szempontból korszerűtlen erődöt bontásokkal is alkalmatlanná tették a fenyegető funkcióra, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hadügyi kormányzata átadta a főváros tulajdonába. 1899-ben Budapest a Citadella lebontása mellett dönt.

A boltozat téglafelülete és tartószerkezete a kiállítási területen mindenütt látható marad

A munka a jelenlegi főbejárat felett kezdődött el, melynek falába győzelmi „V” jelet bontott a lelkes polgárok egy csoportja. Elkezdték a nyugati Rondella északi karéjának bontását (itt létesült a már megidézett Citadella étterem), valamint ezzel párhuzamosan a déli bástya melletti fal bontását is. A munkálatokat viszont csak a lelkesedés fűtötte, így viszonylag gyorsan abba is maradt. A II. világháború során az ide telepített légvédelmi állások miatt a területet számos bombatalálat érte. A déli erődfal teljes egészében leomlott, amelyet a '70-es években építettek újjá. A munka tökéletesen korrelált a kor általános minőségi mutatóival.

Az erőd udvarában pedig hogy, hogy nem, vasbeton bunker épült. A Kiegyezést követő népharagot az elfojtott düh fűtötte, ennek az indulatnak a felidézése 122 év múltán, a rendszerváltáskor nem volt időszerű. Viszont a tervező az 1899-ben megkezdett, szimbolikus bontás esszenciáját magáévá téve döntött az erőd funkcionális és eszmei átalakításáról: a bejárat fölé bevágott győzelmi V betűt felidézve vágta át, nyitotta meg, tette szabaddá az új átjárókkal az erődöt. A nyugati Rondellát, a zsarnok „levágott fejét” pedig a történeti kiállítás otthonává tette.

Balsors, ami csak tép, tép és tép

Kezdjük a listát a legeredetibb tervezési elemmel, az átvágásokkal. „Habár sokat töprengtem azon, mi lenne a legnyilvánvalóbb szabadság-gesztus – idézi fel Taraczky Dániel a tervezés kezdeti szakaszát –, már a legelején éreztem, hogy ennek az építészeti gesztusnak nagyon egyértelműnek és hatásosnak kell lennie. És egyszer csak bevillant a kardcsapás mint szimbólum. Ez adta az ötletet az erődfal keleti és észak-déli átmetszéséhez. Egy minden irányba nyitott, átjárható erőd maga a szabadság.”

Tisztítás után jól látszik a 19. századra jellemző tégla-durvamészkő vegyes falazat

A bontások helyét mindenütt fehér színű, előregyártott finombeton-kéregpanelekkel takarták el, kivéve a nyugati Rondella lemetszésénél, amelynek teljes főbejárati homlokzatát és tetejét üvegburkolattal látták el. A meglepő és nem egy meghökkentő vizuális élménnyel szolgáló kiállítás installációit ide, a nyugati Rondella gyűrűirányú körfolyosóinak és sugárirányú kazamatáinak két szintjére tervezte meg az art1st csapata. Ha érdemes valahol a genius loci átléphetetlenségéről beszélni, akkor az a Citadella erődje.

A hatalom és az erőszak az emberiség történelme során a kelleténél is gyakrabban járt kéz a kézben. Az áldozatok emlékének hódoló kontinuus szemlélet igénye tehát azt követeli meg, hogy tegyünk láthatóvá mindent, hogy elmesélhessük fiainknak, amiről tilos elfeledkezni. Ebből a meggyőződésből fakadt az a tervezői döntés, hogy mindent, még a pótlásokat, véséseket, bontásokat is láthatóvá tette. A falak mindennél többet mondanak az építőkről, a használókról – és most már a megújítókról is.

– Amikor először bejöttem ide, magam is megdöbbentem azon, mennyire szanaszét voltak szabdalva a terek – meséli Taraczky Dániel. – Például egy belső lépcsőházat is beépítettek magába a dongába. Úgyhogy, tekintettel a múltra és a nagyjából 2000 négyzetméteres kiállítás koncepciójára, arra gondoltam, hogy mindent meg kell tartanunk eredeti állapotában, javítások nélkül. A bombabecsapódásokat elképesztő technológiával pótolták. Garantáltan roppant intenzív lesz a látvány.

Az erőd (a Rondella-épület) átnézeti rajza. Itt rendezik be a Magyarország-történeti kiállítást.

További érdekesség, hogy az emeleti szint félkörívét egy járható, belső üveghíddal kötötték össze a legfelkészültebb hazai üvegszerkezet-tervező, Stocker György elképzeléseire támaszkodva. Az ún. alálátásgátlást beégetett festékkel készülő grafikai megoldás biztosítja. Az udvar középpontjában a tervek szerint egy örökláng kap majd helyet. A Rondella kilátóként működő zárófödémét extenzív, illetve intenzív zöldtető fogja hangulatossá tenni. 

Maradjunk az erőd immár átvágott, megnyitott falai között. Kelet, azaz a Szabadság-szobor felé haladva elsőként az ország legmagasabb zászlórúdján a legnagyobb felületű nemzeti lobogó vonja magára a látogató figyelmét. A látvány szélcsendes időben kevésbé impozáns, szükségeltetik hozzá némi képzelőerő. A restaurált, megerősített és akadálymentesített erődfalak, gyilokjárók közötti ún. Szabadság park a város egyik legexkluzívabb, szabadon látogatható közterülete lesz, és pozíciójánál fogva minden négyzetméterét selfie-pontként lehet majd használni.

Fotó: Bujnovszky Tamás

Ha idegen tollakkal kívánnánk ékeskedni, itt találhatná meg a helyét a „fejlődő desztináció” szókapcsolat, ám ennek továbbgondolását meghagyjuk az olvasónak. Már közel a szoborcsoporthoz található három országos geodéziai alappont, közülük az egyik, a 65-4011 kódjelű igencsak delikátnak számít, amely, ha csak jelképesen is, de elválasztja Kelet- és Nyugat-Magyarországot. Egy bronz csík fut majd át az új, kör alaprajzú burkolati fedlapon, és feltételezhetően kihagyhatatlan emlékhely lesz a látogatók számára.

Mielőtt rátérnénk az egyik legforróbb témára, melegítsünk egy pikáns és egy praktikus részlettel. Kezdjük az előbbivel, gondosan elválasztva a profánt a szakrálistól.

Egy gondosan konzervált II. világháborús belövés-repesznyom díszíti a Rondella nyugati homlokzatába vágott terasz történetesen nyugatra néző falát. Ez az amúgy elég sokszor dokumentált repesznyom eredetileg a Rondella keleti főhomlokzatán éktelenkedett a felújításig, amikor is a felújított és restaurált kőanyaga átkerült a Citadella sétányról is jól látható, nyugati tájolású terasz oldalfalára a kiállításhoz kapcsolódó installációs műtárgyként. Egyszerű turistamágnes vagy hozzánk hasonlóan lesznek még mások is, akik ebben rejtett üzenetet vélnek felfedezni, miszerint a keletről érkező gránát ma már nyugatról fenyeget, ki tudja? Mindenesetre az világosan látszik, hogy az összeesküvés-elméleteket szánt szándékkal, esetleg konspirációs céllal cáfoló összeesküvés-elméletek piaca hazánkban is egyre bővül. Úgyhogy tessék, még friss, lehet fogyasztani!

A Rondella keleti főhomlokzatáról kimentett világháborús belövés-repesznyom kőanyagát a nyugati terasz oldalfalára, a kiállításhoz kapcsolódó installációs műtárgyként helyezték át

A praktikus részlet a Gellérthegyi Siklót és a zöldterületeket érinti. A Gellért-hegyi természetes élőhelyek védelme, valamint a „Budapest 2030” fejlesztési elképzelése a Citadellát teljes egészében mentesíti a járműforgalomtól. A koncepció részeként – és a tervezési program elvárásának megfelelve – a tervezők az északi sétány (hogy elsőre világos legyen, a nézési irány ebben az esetben a Parlament és a Margitsziget) megközelítési keresztmetszetét úgy alakították ki, hogy a már előrehaladott tervezési stádiumban tartó Gellérthegyi Sikló felső állomása integrálható legyen a jövőben megvalósuló fejlesztésbe. A sikló állomása az északi belépési pontnál csatlakozik a sétányhoz.

Egy tenyér, ha csattan

Zárszóként mi másról, mint a keresztről kell szólnunk (amelynek helyét ottjártunkkor ponyva fedte). Korábban már esett szó az olyan történetekről, mítoszokról, amelyek rendkívül erős kötőanyagként tartanak össze civilizációkat, kisebb-nagyobb közösségeket. Egy ilyen nagyon meghatározó mítoszunk egy zsidó vándorpróféta, a názáreti Jézus halálához kapcsolódik, mely történet hosszú évszázadokig Európa – később a világ jó részének – történelmét meghatározó események láncolatává állt össze. Meghatározó jelképét, a keresztet mindenki ismeri, értelemszerűen még az ateisták is, így ez a szimbólum logikusan kapcsolt össze milliókat századról századra. Összefüggései pedig a zsigereinkben lüktetnek, legyenek akár pozitív, akár drámai, vagy éppen vérfagylaló konnotációi. Ebben az értelemben a mítosz és annak fő jelképe egyben tart egy közösséget, hitelessége, hatása, megjelenítésének indokoltsága vitathatatlan.

A kereszt a helyét elsőként a sokak által isten fiaként számontartott személynek emelt imahelyeken találta meg, később – elsősorban az intézményesített hit kizárólagossá tételére felesküdött vezetők jóvoltából – úton-útfélen feltűnt, emlékeztetve mindenkit a kanonizált mítosz győzelmére. (Csak zárójelben kívánjuk megjegyezni, hogy a legtöbb európai számára ma már ugyanilyen közösségteremtő erejű mítosz a tudomány egyetemességébe vetett meggyőződés vagy a joguralom sérthetetlenségének biztosítása a mindenkori hatalom részéről, és persze ez a sor még folytatható lenne.)

Ebben az értelemben a keresztnek akár helye is lehetne a szobor talapzatán, hiszen a feszület üzenete és a szabadság a II. Vatikáni Zsinat óta nem egymást kizáró eszmék. Mint már utaltunk rá, Európa és benne a Kárpát-medencében élő népesség egyik legmeghatározóbb jelképe sokáig a kereszt jelében manifesztálódott, akkor is, ha ehhez köthető identitásunkról már születésünk előtt döntés született, sőt, még akkor is, ha mára főbe kólintóan elenyésző számú honfitársunk tekint magára a vallását rendszeresen gyakorló keresztényként. Budapest ebből a szempontból még ingoványosabb terep. Egy szó mint száz: az egyeztetéseket követően a kereszt odakerül a talapzatra. Erős történetekre szüksége van nem csupán Európának, Magyarországnak még inkább. Annyi bizonyos, hogy a kevesek által meghozott döntés következményeivel a teljes közösségnek kell együtt élnie. Még mindig jobban jártunk, mintha a nulladik változat, azaz az egész szoborcsoport bontása került volna terítékre.