A létesítményben beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat. 

Július 13-án átadták a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontot, melyben beltéri és szabadtéri kiállítás is várja a látogatókat. 

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az átadóünnepségen elmondta, a Lóczy-barlang látogatóközpont 273 millió forintból valósult meg annak a 402 millió forintos beruházásnak legjelentősebb elemeként, amelynek keretében fejlesztették a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a salföldi majort és a Tapolcai Tavasbarlangot is. 

A Balatonfüred központjától gyalogosan félórás sétával érhető el a Tamás-hegy nyugati oldalában 1882-ben feltárt és 1934-ben megnyitott Lóczy-barlang, amit a Balaton világhírű kutatójáról, id. Lóczy Lajosról neveztek el. A Pápai Építész Stúdió tervei alapján megépült új fogadóépületben, amelyhez egy 50 négyzetméteres fedett terasz is épült,  240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a barlangot és a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpontban a nemzeti parkbeli termékeket árusító ajándékbolt és helyi specialitásokat kínáló büfé várja a látogatókat, és kialakítottak egy geológiai tanösvényt is.

A balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont 2021. július 17-től naponta 10.00-18.00 óráig látogatható.

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BALATORIUM 2023

BALATORIUM 2023

Megjelent a BALATORIUM művészeti rezidencia program 2023-as felhívása.

Megnyílt a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont

Megnyílt a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont

A létesítményben beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat. 

Oszmán-török évtizedek magyar építészeti terveiről nyílt kiállítás

Oszmán-török évtizedek magyar építészeti terveiről nyílt kiállítás

Ankarában láthatóak az Oszmán Birodalom kései és a Török Köztársaság korai időszakában készült tervek.

Hirdetés