Két alapvető építészeti elv is megjelenik egy 3D-s gömbmátrixban.

Megnyílt a II. Építészeti Nemzeti Szalon Fény Architektúra című kiállítása a Műcsarnokban. A különleges tárlaton 2500 LED-gömb alkot egy háromdimenziós mátrixot, amiben kirajzolódik egy kupola, egy passzás vagy éppen különböző építészeti formaműveletek. 

„Az építészeti tervezésben két nagyon fontos szerkesztési elv van – magyarázta Botzheim Bálint építész, a kiállítás kurátora. – Az egyik additív, amikor egymásra pakolgatunk elemeket, a másik szubsztraktív, amikor egy nagy tömbből kezdünk kifaragni formákat.”

A gömbmátrixban mindkét elv megjelenik, de azt is megmutatja, hogyan lehet anyagtalan fény segítségével térélményt alkotni.

Az installációba a nagyközönség is besétálhat, hogy átélje a mondás igazságát: „A fény az építészet negyedik dimenziója.” Az utóbbi mondást Böröcz Sándor fénytervező, kurátor idézte, hozzátéve, hogy „az építészet formáit, a közösségi funkciókat nagyban lehet segíteni a fénnyel.”

A Műcsarnokban látható Fény Architektúra kiállítás a II. Nemzeti Építészeti Szalon része, amely ezúttal a közönség és az építészet tematikával jelenik meg.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az idén százéves Bauhaus-iskolával is párhuzamot vont: „A közösség felé forduló architektúrát a Bauhaus száz évvel ezelőtt indította el, ez a kiállítás a Bauhaus fényművészetére is emlékezik, ugyanakkor egy nagyon látványos, színpadias fényinstalláció.” 

A részkiállítást is támogató Lisys-Project Kft. a világításkultúra előremozdításáért tett korábbi kezdeményezése a 2015-ben alapított A Fény Mestere nívódíj, amelyet idén ősszel negyedszer hirdetnek meg. A díj honlapján megtekinthetőek a korábbi pályaművek, és a díjátadókról készült képes összefoglalók. A kiállítás fénymátrixát az a Healium Decoration keltette életre, amely 2016-ban elnyerte A Fény Mestere díjat. 

A II. Nemzeti Építészeti Szalon augusztus 25-ig látogatható a Műcsarnokban.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Kovács Kristóf Stúdió lámpa mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

Tengeri herkentyűk katedrálisa

Tengeri herkentyűk katedrálisa

Fény és fa uralja Matty Matheson séf torontói éttermét.

A fény mestere 2021

A fény mestere 2021

Kiderült, ki nyerte A fény mestere – Master of light 2021 nívódíjat

Hirdetés