Hirdetés

A két kilátót modern, mégis tájba illeszkedő stílusban tervezte meg Komáromi Tas építészmérnök.

A Tisza-tó két új kilátója közül az egyik a Ravasz-háton, a másik a Csapói Holt-Tiszán található és mindkettő érdekessége, hogy csak vízen, csónakkal lehet megközelíteni őket. 

Fotó: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

A Tisza-tó két új kilátója június 12-től fogadja a vízről érkező látogatókat. Gyalogosan nem lehet elérni őket csak motorcsónakkal, kenuval vagy SUP-pal. Egységesen 9-9 méter magasak, míg a vízszinttől 6-6 méterre lehet körbetekinteni a tájon, írta meg az ilovetiszato.hu

A Csapói Holt-Tiszán megépült kilátó környékén korábban már állt egy kilátó, így a Tisza-tónál régóta vízitúrázók szinte pontosan tudni fogják a helyét. Kikötni egy stégen lehet majd és a nádason keresztül, távol a fáktól egy pallóúton lehet bejutni a kilátóra, ahonnan a Poroszlói-medencét, illetve a Csapói Holt-Tiszát lehet belátni. A madarászok számára ismét közkedvelt hellyé válhat, hiszen korábban is madármegfigyelő torony állt itt.

A Ravasz-hátnál épült kilátót Újlőrincfalva környékéről lehet megközelíteni. Ez egy hínárral benőtt, kevésbé forgalmas, ám annál csodálatosabb helyen áll. Ennek az a különlegessége, hogy csak vízről lehet megközelíteni. Ehhez a kilátó alatt lehet kikötni, és egyből az első lépcsőfokra lépve felmenni a tetejéig, ahonnan a Kis-Tiszát, a Poroszlói- és a Sarudi-medencét lehet szemügyre venni.

Fotó: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

Mindkét kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte, aki ezeket modern, mégis a tájba illeszkedő stílusban tervezte meg. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan átpásztázzák a környéket.
Mind a Ravasz-háton, mind pedig a Csapói Holt-Tiszán lévő alapja horganyzott acél, ami 3 és 4,5 méterre van a talajban, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült. A csomópontokban is horganyzott acélszerkezetek biztosítják a kilátók stabilitását.

A kilátók nem lesznek gazdátlanok, hiszen a Békatutaj Egyesület helyi turisztikai szolgáltatókkal kötött együttműködési megállapodást, akik gondját fogják viselni a kilátóknak.

Fotó: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ez csúcs!

Ez csúcs!

A Mjölk Architekti kilátója a cseh erdők felett.

Tóparti modernizmus
  • 2022-03-02 09:00
  • Deco

Tóparti modernizmus

Ha innen nézzük, vályogház, ha onnan, akkor Mies van der Rohe vagy Breuer Marcell munkáinak utánérzése. Kortárs, népi és modernista jegyek, gesztusok keverednek a LAB5 tiszafüredi éttermének épületében, a Mariskában.

Séta a kőfejtő felett

Séta a kőfejtő felett

Tájba illesztett sétautak cseh módra.

Ez csúcs!

Ez csúcs!

A Mjölk Architekti kilátója a cseh erdők felett.

Tóparti modernizmus
  • 2022-03-02 09:00
  • Deco

Tóparti modernizmus

Ha innen nézzük, vályogház, ha onnan, akkor Mies van der Rohe vagy Breuer Marcell munkáinak utánérzése. Kortárs, népi és modernista jegyek, gesztusok keverednek a LAB5 tiszafüredi éttermének épületében, a Mariskában.

Séta a kőfejtő felett

Séta a kőfejtő felett

Tájba illesztett sétautak cseh módra.

Ez csúcs!

Ez csúcs!

A Mjölk Architekti kilátója a cseh erdők felett.

Tóparti modernizmus
  • 2022-03-02 09:00
  • Deco

Tóparti modernizmus

Ha innen nézzük, vályogház, ha onnan, akkor Mies van der Rohe vagy Breuer Marcell munkáinak utánérzése. Kortárs, népi és modernista jegyek, gesztusok keverednek a LAB5 tiszafüredi éttermének épületében, a Mariskában.

Séta a kőfejtő felett

Séta a kőfejtő felett

Tájba illesztett sétautak cseh módra.

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1