A két, csúcstechnológiát képviselő, környezetbarát épület célja, hogy ideális teret biztosítson a közösségi élet, a tanulás és az oktatás számára.

A mai napon a Közép-európai Egyetem (CEU) két ultramodern épületet nyit meg Budapest belvárosában, amelyek – összhangban az egyetem elhivatottságával a nyitott szellemiségű vita és a közösségi szerepvállalás iránt – csúcstechnológiával felszerelt teret kínálnak a tanulás, az oktatás, a kutatás és az eszmecsere számára. A zöld technológiát alkalmazó két épület megnyitása (miközben egyikük még műemlék jellegű homlokzatát és belső kialakítását is megőrizte) a háromlépcsős campus-újjáépítési projekt első szakaszának befejezését jelenti. Az épületeket Sheila O’Donnell és John Tuomey díjnyertes építészek, illetve magyarországi partnerük, az M-Teampannon tervezte, a kivitelező a Market-Strabag konzorcium. Mindkét épület a CEU Nádor utcai, belvárosi campusához tartozik, és UNESCO világörökségi területen található.


 
„A CEU campus-újjáépítési projekttel szó szerint és átvitt értelemben is új magasságokba tör az egyetem” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Az, hogy klasszikus magyar stíluselemeket ötvözünk ultramodern, energiahatékony megoldásokkal, különösen fontos számunkra, hiszen a CEU egy olyan ambiciózus, mester- és doktori képzéseket nyújtó oktatási intézmény, amely erős magyar gyökereire és globális vonzerejére egyaránt támaszkodva biztosít innovatív tanulási környezetet a jövő vezetői számára.


 
2014 decemberében a CEU a Market Építő Zrt.-ből és a Strabagból álló konzorciumot bízta meg a projekt kivitelezésével. A fővállalkozó kiterjedt helyi és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a kötött városi környezetben elhelyezkedő oktatási célú épületek felújítása terén. A kibővített műszaki ellenőri szolgáltatást a DVM group látta el, amely a lebonyolításban is aktívan részt vett. A költségszakértői feladatok elvégzése a TOMLIN Kft. feladata volt.

„Nagy örömmel vágtunk bele a Közép-európai Egyetem felújításába, hiszen a Market Építő Zrt. 20 éves fennállása során több oktatási intézmény kivitelezési munkálatait láttuk már el. Ez az építkezés számos izgalmas kihívással szolgált a szoros határidőből, a belvárosi környezetből és a komplex, részletgazdag feladatokból adódóan. Mindemellett komoly műszaki kompetenciát is igényelt a legapróbb részleteket is meghatározó tervek kivitelezése. Az oktatás mindig is fontos részét képezte a társadalmunk alakításának, ezért elengedhetetlen, hogy a magukat képezni kívánó diákok a lehető legjobb körülmények között sajátíthassák el tanulmányaikat. A CEU erre most minden téren lehetőséget biztosít, büszkeséggel tölt el, hogy ennek mi is részesei lehettünk.” – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. 

Az új, illetve felújított épületeket akusztikai szempontból úgy alakították ki, hogy a folyosókon és a nyitott terekben tompítsák a hangokat, az előadókban és a tantermekben pedig javítsák a hangminőséget. A tantermeket és a tárgyalókat a legfejlettebb multimédiás technológiával szerelték fel, így a professzorok, a vendégelőadók és a hallgatók könnyedén megoszthatják egymással a jegyzeteiket, a prezentációkat és egyéb médiatartalmakat az elektronikus okostáblák és képernyők, illetve a Barco Clickshare rendszer segítségével. A két, lépcsőzetes elrendezésű tantermet olyan médiatechnológiával látták el, amely lehetővé teszi felvételek készítését és webináriumok megtartását. A közösségi terek és találkozóhelyek számát jelentősen megnövelték a CEU több mint 100 országból érkező, közel 1500 hallgatója számára. A Nádor utca 13. alatt található épületben minden szinten tanulósarkokat alakítottak ki, az épület központi, belső udvarát pedig hatalmas, üvegezett tető fedi, amely nyitott és tágas teret hoz létre, és ideális a különböző összejövetelekhez.
 
A Nádor utcára néző, új, 400 férőhelyes auditórium több mint kétszer akkora, mint a CEU korábbi auditóriuma. A helyiséget két, akusztikai szempontból egyenrangú teremre lehet osztani konferenciák vagy előadások megtartásához. Ugyanitt beépített videó- és közvetítéstechnika, illetve – művészeti produkciókhoz – színpadi világítástechnika és backstage terület is rendelkezésre állnak.  Az épület minden része megközelíthető kerekesszékkel, sőt a konnektorokat is alacsonyabbra helyezték, hogy az egyetem minden vendége kényelmesen hozzájuk férhessen. A CEU új, októberben megnyíló könyvtára – amely a térség legnagyobb angol nyelvű gyűjteményével büszkélkedhet – a Nádor utca 15. alatti épület öt legfelső emeletét foglalja majd el. Az épületben található két kávézó is, amelyek amellett, hogy kiszolgálják az egyetem és a budapesti közösség napi szintű igényeit, catering szolgáltatást is nyújtanak majd a különböző rendezvények és konferenciák alkalmával.


 
„Nagy örömmel tölt el minket, hogy mi tervezhettük ezt a komplex és lenyűgöző projektet a Közép-európai Egyetem számára. Az volt a célunk, hogy olyan campust alakítsunk ki, amely megtestesíti a CEU nyitott szellemiségét. Bízunk benne, hogy az általunk tervezett campus tovább erősíti majd az egyetem és a város közötti tudományos és kulturális összefonódást” – fogalmazott Sheila O’Donnell, a Royal Gold Medallal kitüntetett O’Donnel + Tuomey tervezőiroda vezetője. „Különösen az foglalkoztat minket, hogyan lehet történelmi környezetben új építészeti alkotást létrehozni és már meglévő épületeket radikálisan átalakítani. Ebben a projektben mindkettőre lehetőség nyílt. Építészeti megközelítésünk a budapesti belváros belső udvarral rendelkező épületeinek jellegzetes tulajdonságaira támaszkodik. Az új épületek egyértelműen kortárs jellegűek, ugyanakkor tiszteletben tartják történelmi szomszédaik építőanyagait, méreteit és arányait.”
 
O’Donnel és Tuomey olyan új campust tervezett, amely összhangban van a CEU fenntarthatóság iránti elkötelezettségével. 2015 júliusában a CEU új campusának terve  „Nagyon jó” minősítést kapott a BREEAM szakembereitől, így az egyetem lett a kontinentális Európában a második, Közép- és Kelet-Európában pedig az első olyan felsőoktatási intézmény, amely elnyerte ezt az elismerést. A BREEAM a világ vezető tervezési és értékelési módszerét képviseli a fenntartható projektek, infrastruktúrák és épületek vonatkozásában. A tervezés során minden apró részletet figyelembe vettek, hogy csökkentsék a környezeti terhelést és a közművek használatát, kezdve az üvegezett struktúráknál és a nyílászáróknál alkalmazott mikro árnyékolástechnikától a természetes szellőzőrendszeren át (amelyet az üvegezett tető segítségével oldottak meg) a jellemző helyi madár- és méhbarát növényeket felvonultató közösségi tetőtéri kertig és az esővízgyűjtő rendszerig. A Siemens által tervezett okos épületirányítási rendszer (BMS – building management system) figyelemmel kíséri az épületeken belül tartózkodók számát, és ahhoz igazítva jelentősen képes csökkenteni a fűtési-hűtési szükségleteket és kiadásokat.


 
„Büszkék vagyunk mindarra az energiára és szakértelemre, amit a projekt első szakasza során a campusunk átalakításába fektettünk a kiindulási koncepciótól kezdve az utolsó ecsetvonásig. Mindezt egy elhivatott és tehetséges csapat valósította meg” – mondta Baross Pál, a CEU campus-újjáépítési projekt igazgatója. „Már alig várjuk, hogy megnyithassuk ezt az új teret a nagyközönség számára, amely nemcsak tanári karunk, hallgatóink és kutatóink tanulását és munkáját segíti majd elő, hanem oktatási és kulturális teret is kínál szomszédaink és a tágabb értelemben vett budapesti közösség számára.”
 
A CEU campus-újjáépítési projektjének egyik fő célja, hogy egyetlen tágas, egybefüggő campuson egyesítse az egyetem épületeit. A projekt ezen szakaszában a CEU Üzleti Iskolája (CEU Business School) már beköltözött a Nádor utca 13. szám alatti épületbe. A most kezdődő II. szakaszban új épületet emelnek a CEU Október 6. utca 12. alatti épülete helyén, felújítják a Tornyépületet (Faculty Tower) az egyetem Nádor utca 9. alatti épületében, és egy új szárnnyal kapcsolják össze a két épületet. Ezáltal egy nyilvános átjáró jön létre ezen épületek megőrzött udvarain keresztül, amely összeköti majd a Nádor utcát és az Október 6. utcát. A projekt utolsó szakaszában, amelyre előreláthatólag 2019-2020-ban kerül sor, a CEU a Nádor utca 11. alatti épületét, illetve kisebb mértékben a Nádor utca 9. alatti műemléképületét (Monument Building) újítja fel. A campus-újjáépítési projekt teljes körű leírása itt olvasható.
 
A CEU, az amerikai egyetemek hagyományait követve, adományokat is gyűjt campusa újjáépítésére, amelyet részben az Európai Beruházási Bank kölcsönéből finanszíroz. A háromlépcsős, a tervek szerint 2020-ra befejeződő projekt költségét 34 millió euróra becsülik, ez egészül ki a könyvtár, valamint az infokommunikációs és audiovizuális rendszerek fejlesztésének költségével.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Még a tetőn is a sporté lesz a főszerep

Még a tetőn is a sporté lesz a főszerep

Bemutatta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új kampuszának látványterveit a TSPC.

Labor a laboron belül és teljes pormentesség a PTE Általános Orvostudományi Karán

Labor a laboron belül és teljes pormentesség a PTE Általános Orvostudományi Karán

Az új, modern épületben összesen 12 ezer négyzetméteren vannak oktatási, kutatási és közösségi tevékenységre alkalmas terek.

Hétszáz méter hosszú épület is lesz az új sencseni egyetemi campuson

Hétszáz méter hosszú épület is lesz az új sencseni egyetemi campuson

A Design és Innovációs Intézet számára épülő új egyetemi campust a francia Dominique Perrault Architecture és a kínai Zhubo Design tervezte.

Hirdetés