A verseny fődíját a Sziléziai Egyetem Rádió- és Televíziós Karának épülete nyerte, amely olyan, mint a sziléziai szénbányászok egykori lakásai.

A Wienerberger konszern 2004-ben indította útjára a Brick Award díjat, amellyel a világ innovatív téglaépületeit jutalmazzák. A versenyen való részvételnek nem feltétele a a Wienerberger termékek használata és minden évben más-más kategóriákba lehet pályázni attól függően, hogy mik az aktuális építészeti trendek. Egyetemi épület, ruandai házak és egy könyvtár, amelyen téglatetőjén sétálgatni lehet - mutatunk párat a díjazott alkotások közül.

A modern kor építészeti tervezésében számos feltételnek egyszerre kell teljesülnie. A fenntarthatósági szempontok (energiahatékonyság, újrahasznosítás) előretörésével új formákra, új építőanyagokra és koncepciókra van szükség, az esztétikai törekvések mellett pedig szigorú műszaki előírásoknak is meg kell felelnie.

Mindezt úgy kell teljesíteniük a tervezőknek, hogy közben elengedhetetlen aspektus az épületek megfizethetősége is. 

A Brick Award versenyen azokat a projekteket keresik, amelyek a fenti feltételeknek megfelelnek. 2020-ban a kilencedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi megmérettetést, idén rekordszámú nevezés érkezett: a szakértői zsűri 55 ország 644 nevezett építészeti projektjét vizsgálta meg. A résztvevők kilenc kategóriában versenyeztek, a nyertesek között összesen 29.500 eurós pénzdíjat osztottak szét. A 644 beérkezett pályaművet az előzsűri 50 projektre szűkítette, ebből a listából pedig egy nemzetközi grémium választotta ki a nyerteseket. Mutatunk néhányat a díjazott projektek közül.


Kategória: Sharing public spaces + Grand Prize

A verseny fődíját (Grand Prize) a spanyol BAAS arquitectura valamint a lengyel Grupa 5 architekci és a Małeccy biuro projektowe irodák közös projektje, a Sziléziai Egyetem Rádió- és Televíziós Karának épülete nyerte, amely egyben a "Sharing public spaces" kategória győztese is lett. A téglarácsos homlokzattal rendelkező épület jól illeszkedik a sziléziai szénbányászat nyomait magán viselő katowicei utcához, a területen ugyanis korábban bányászok otthonai álltak. Az iskolaépület ezeknek a házaknak a formáját és megjelenését követi, a régi épületek egyes elemeit meg is őrizték.

A koncepcióban három építészeti gyakorlatot forrasztottak egybe, a végeredmény pedig egy olyan épület, amely egyszerre innovatív, radikális, történelmi és érzékeny. 

Fotó: Jakub Certowicz (www.jakubcertowicz.pl)Fotó: Jakub Certowicz (www.jakubcertowicz.pl)

KategóriaLiving together

Ruandai Lakásügyi Hatóság és a MIT Ruanda Workshop Team közös téglaépületét a ruandai falvakba tervezték. A fenntartható falusi házak prototípusának szánják, amely azokat a rossz állapotú lakóépületeket váltaná le, amelyek közül sok sárból és iszapból készült, így nagy a veszélye annak, hogy az esős évszakban összeomlanak.

A Rafi Segal építészprofesszor vezette alkotócsoport a tervezés előtt konzultált a helyi mérnökökkel és kőművesekkel, de még a jövőbeli lakókkal is annak érdekében, hogy jobban integrálni tudják a helyi lakásépítési hagyományokat.

Fotó: MITFotó: MIT

KategóriaFeeling at home

A mexikói Taller építésziroda tervezői,  Mauricio Rocha és Gabriela Carillo jegyzik azt a mexikóvárosi háromszintes lakóházat, amely szintjeivel kiemelkedik a környező, jellemzően kétemeletes épületek közül. A házat a híres mexikói fotóművésznek, Graciela Iturbide-nek tervezték, innen kapta az Iturbide Studio elnevezést. Az épület tereiben nagyon intenzíven jelenik meg a tégla, csak a belső mennyezetek fagerendái, némi márvány és zöld növények törik meg ezt az egyhangúságot.

Az építészek szerint éppen ez volt a cél, olyan épületet szerettek volna megalkotni, amelyet egyetlen anyag dominál, a téglaelemeket pedig úgy igazították egymáshoz, hogy kellő fény áramoljon az épületbe.

Fotó: Rafael GamoFotó: Rafael Gamo

KategóriaWorking together

A holland Office Winhov és a dán Gottlieb Paludan Architects közös munkája a City Archive Delft, amelynek téglahomlokzata egy könyvespolcot idéz meg.

A projekt kapcsán a zsűri azt emelte ki, hogy a koncepció átlátható és tűpontos,

a nyitott földszint jól illeszkedik az intézmény középületként betöltött funkciójához, ahol a város történetét mutatják be. Ezzel szemben az emelet zárt, itt tárolják a levéltári dokumentumokat. Az építészek szerint a tégla homlokzat jól kifejezi az épület időtlen és robusztus jellegét, egyben összekapcsolja a város történetét bemutató helyszínt a klasszikus delfti téglaépületekkel. 

Fotó: Office WinhowFotó: Office Winhow

KategóriaBuilding outside the box

Sameep Padora & Associates könyvtárépülete Indiában, Kopargaon városában található.

Sablonmentességével és újszerű látásmódjával nyerte meg  kategóriáját, az indoklás szerint azért, mert a projektben rendhagyó módon használták fel a téglát. 

Az épület megtervezéséhez a világ különböző tájain található téglaépületekből merítették az ihletet (különös tekintettel a katalán téglaboltozatokra), az építésziroda elmondása szerint azért erre az építőanyagra esett a választásuk, mert a térségben könnyen beszerezhető és szigetelés szempontjából a legalkalmasabb. A tető íves kialakítását a Rhinoceros 3D modellező program segítségével tervezték meg, így akár sétálni vagy üldögélni is lehet rajta.

Fotó: Edmund SumnerFotó: Edmund Sumner



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sir David Alan Chipperfield kapta idén a Pritzker-díjat

Sir David Alan Chipperfield kapta idén a Pritzker-díjat

Az építészeti szakma legrangosabb díját 52. alkalommal ítélték oda.

Hirdetés